Bese Gergő: Az egyház nem lehet egy gyámoltalan, bezárkózó valami

Beszélgetés a lombikbébiprogramról, a gyerekekkel együtt megélt csendről és a húsvét üzenetéről.

– Kezdjük Ferenc pápa legfrissebb üzenetével, amely a fiataloknak szól: ne hagyjátok, hogy a felnőttek elnyomják a hangotokat! Ön is foglalkozik gyerekekkel, fiatalokkal. Mit gondol? Idehaza nincsen elnyomva a hangjuk?
– Társadalmi szinten biztosan fontos a fiatalok üzenete, de annak összeszedettségével vannak fenntartásaim. Ha valami nem tetszik nekik, fontos, hogy kinyilvánítsák a véleményüket, de fontos az is, ezt miképpen teszik. A diákjaimmal én is gyakran vitatkozom, például sokallják a tanórák számát. Én azt mondom nekik, hogy rendben, de mit csökkentsünk? Az érettségi tantárgyak számát? A szakmai tárgyak óraszámát? „Hát azt, amelyik felesleges” – mondják. Na jó, de melyik az? „Nem tudjuk.” Nekem ez a nehézségem ezzel. Nagyon fontos odafigyelni rájuk, de jó lenne, ha konkrétabban meg tudnák fogalmazni üzeneteiket. Ehhez természetesen kellenek a bölcs ifjú vezetők és az odafigyelés. Valami ellen szeretnek tüntetni a fiatalok, de nem igazán látom, hogy fontos nemzeti ügyek mellett kiállnának. Napjainkban pedig erre lenne igazán szükség: a család védelme, az élet védelme, keresztény gyökereink védelme. Sajnos egy nemrég közzétett publikáció nagyon elszomorított.

– Milyen publikációra gondol?
– Arról szólt, hogy a magyar fiatalok 67 százaléka semmiben nem hisz, miközben ez a szám Lengyelországban „csak” 17 százalék. Sem Istenben, sem egyházban, csak úgy vannak a világban. És ez nagyon rossz arány, amely szerintem nem fog javulni az elkövetkező években sem, bár vannak előremutató jelek.

– Például?
– Például egyre többen járnak egyházi iskolába, ami azt jelenti, hogy egyre több emberhez jut el az egyház üzenete. Magyarország missziós terület, evangelizálnunk kell a gyermekeket és rajtuk keresztül a családokat. Pannonhalmán és Budaörsön tanítok, az előbbinél az általános iskola két évvel ezelőtt került át a bencések fenntartása alá, és nagyon szépen működnek az egyházi kezdeményezések, nyitottak rá az emberek. Hétről hétre többen vagyunk a szentmiséken, és hiszem, hogy egyre több család életébe tudjuk visszacsempészni Isten szeretetét.

– Papi bemutatkozásában azt írja, az életre próbálja nevelni a gyerekeket. Ezt hogy érti?
– Úgy, hogy talpraesett, vidám, összetartó közösséget szeretnék nevelni belőlük. Ehhez az egyház sem lehet egy gyámoltalan, bezárkózó valami. Emberszagunknak kell lenni, ki kell lépnünk a négy fal közül. Keresztények vagyunk akkor is, amikor kenyeret adunk egy hajléktalannak, vagy amikor felemeljük a szavunkat az ellen, hogy Nyugat-Európában templomokat, kereszteket tüntetnek el.

– Mi most a húsvét üzenete?
– Az, hogy a gonosz, a halál, a rossz, a bűn legyőzhető. Amikor ezt a beszélgetést rögzítjük, odakint éppen a passiójáték zajlik. Ez arról szól, hogy először találkozunk a fájdalommal, a szomorúsággal, majd a végén ott lesz az üres sírbolt. Nekünk is végig kell mennünk ezen, hiszen az egész életünk arról szól, hogy buktatók, elbukások, elesések vannak benne. Jézus háromszor esett el, de talpra állt! Sokszor elesünk: de talpra is tudunk állni? Sokszor találkozunk falakkal, de le tudjuk-e küzdeni ezeket a falakat? Nagyon sokszor találkozunk az életünkben Cirenei Simonokkal, Veronikákkal, síró asszonyokkal. Ezekből az emberekből merítkezünk-e? Elfogadjuk a segítségüket? Vagy mi vagyunk másoknak Cirenei Simon és Veronika? A mai kor emberének arra kellene rájönnie, hogy ez a kétezer éve történt esemény nem a múlté, hanem a jelenben is érzékelhető, és az volna jó, ha minden ember egy kicsit el tudna gondolkodni rajta, mi történt nagycsütörtökön, nagypénteken, hogy mi történik nagyszombat éjszaka. Hogy ez nem egy zárt közösség privilégiuma, hanem mindenkié, hiszen Jézus mindannyiunkért halt meg, mindannyiunk bűnét odavitte magával a keresztre, és értünk adta az életét. Erősen hiszek abban, hogy nemzetünk is ráébred, hogy nagy szükség van életünkben erre a megállásra, a keresztre tekintésre. Ma, amikor állandóan úton vagyunk, tapossuk a mókuskerekünket, szükség van rá, hogy újra felfedezzük az egyház üzeneteit. „Ébredj, ember, mély álmodból!” – advent egyik fontos éneke ez; vagy: „Térj meg, keresztény, hagyd el vétkedet!” – a megtérés a húsvét egyik nagyon fontos üzenete. Annak örülnék, ha ez mindenkiben tudatosulna egy kicsit. Nagypéntek már munkaszüneti nap, jó lenne, ha ez is segítene abban, hogy nagycsütörtökön lerakjuk a munkát, ellátogassunk az utolsó vacsora termébe, nagypénteken pedig, az imádság napján ott tudjunk lenni a szertartáson. Nagyszombat éjszakáján pedig feltámadunk közösen.

– A magyar katolikus egyházban megvan ez a nyitottság?
– Egyházunk is egyre inkább ráébred, hogy a rendszerváltáskor kitűzött álmok másképp valósultak meg. Rá kellett jönnünk, hogy az 1990-ben szabaddá vált ország nem ugyanaz, nem ugyanolyan morális szinten áll, mint egykor, az 1940-es évek végén. Ez a negyven év, amely a szocializmusban telt, iszonyatosan mély nyomokat hagyott az emberekben. Rengeteg negatív sztereotípiát az egyházzal, az „ingyenélő, klerikális papokkal” szemben. A kilencvenes években ehhez jött a munkanélküliség, a gazdasági válság, miközben nyakunkba szakadt a nagy liberalizmus, és ezzel az egésszel együttesen nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Én azt látom, az elmúlt két évtizedben rájöttünk, hogy ez a szabadosság milyen károkat okoz a lelkileg amúgy is összetört társadalomban. Kitörési lehetőség a fiatalokon keresztül van, az idősek imájával együtt. Ám azt is látom, hogy sokszor most a fiatalok ölébe hullik sok minden, és nem érzik szükségét, hogy elcsendesedjenek, imádkozzanak. Az idősek még a családjukból hozták a vallásosságot és az egyszerűséget. Nem a gazdagságot hajtották, hanem a mindennapi kenyérért dolgoztak. Velük ellentétben a mai fiatalok jól akarnak élni kevés munkából, és elvárják, hogy lehetőleg minden az ölükbe hulljon. Ehhez nincs szükségük sem Istenre, sem hitre, sem imádságra.

– Sok fiatal viszont, aki az ország hátrányos helyzetű részein él, azt érezheti, minden be van zárva előtte ahhoz, hogy jó életet élhessen.
– Tény, hogy vannak az országnak olyan részei, ahol mintha megállt volna az idő. Miskolcon van egy háromszáz fős iskolánk, ahol főleg roma gyerekeket tanítunk. Nagyon rossz körülmények között élnek, de a műköröm, a hajfesték, az okostelefon – az, ami számukra a gazdagságot, jólétet szimbolizálja – megvan. Arra valahogy jut pénz. Vagyis nemcsak a gazdasági lemaradással van baj, hanem az alapvető értékekkel, a javak megfelelő beosztásával is. Ebben óriási szerepe van az oktatásnak. Megtanítani és tudatosítani, hogy mit jelent beosztani, spórolni, félretenni, takarékoskodni.

– Ezt a mértékletességet az ország vezetése, az elit sem sugallja, sőt inkább az ellenkezőjét.
– Valóban, ha bekapcsoljuk a tévét, azt látjuk, hogy vannak a dúsgazdag milliárdosok, míg mások nyomorognak. A mostani hatalmas bevándorlás is részben annak tulajdonítható, hogy a nyomorban élő milliók látják Nyugat-Európa és az Egyesült Államok jóléti társadalmait. A hírközlési eszközökön keresztül megnyílt számukra a világ, de az olló nemcsak hazánkban, globálisan is egyre jobban nyílik. Ahogy Jézus mondta: szegény ember mindig lesz közöttetek, s ezt ma a média, ha akarja, még jobban ki tudja domborítani.

– Falakról beszélt az előbb: nem érzi úgy, hogy falak vannak a magyar társadalomban is? Nemsokára választások lesznek, nagyon megosztott az egész ország. Ha valaki tőlünk eltérő politikai nézetet vall, más pártot támogat, hajlamosak vagyunk már-már hazaárulónak, agymosottnak tekinteni.
– A magyar történelemben soha nem volt olyan időszak, amikor a nemzeten belül ne lettek volna nézeteltérések. Elég csak a vallási különbségekre gondolni: külön utcákban laktak a katolikusok, a reformátusok, egyik nem házasodhatott a másikkal, és nem ment a másik templomába. Ez itthon soha nem volt egyszerű. Mit számít nekem, ha a szerzeteseket teherautóra pakolják? Nem az én dolgom! Generációról generációra így élt a magyarság, és ha a jelenre vetítem, számomra természetes, hogy soha nem tudtunk egyszerre egy irányba tekinteni. Na jó, a foci-Eb idején voltak pillanatok, amikor igen. De ahogy négy éve, nyolc éve, tizenkét éve túléltük ezeket a zúzós heteket, most is túl fogjuk. Minden csoda három napig tart, a családok békülni fognak, aki nem nyer, biztosan méltatlankodik majd, de ez el fog múlni.

– Attól nem tart, hogy a húsvétot áthatja majd a direkt politika?
– Négy éve is beleesett a húsvét a kampányba, és arra emlékszem, hogy voltak akkor közösségek, amelyek megálltak, és csend volt, míg mások vígan dajdajoztak ilyenkor is. Ez elkerülhetetlen, legfeljebb a tévés szerkesztőket kérhetem arra, hogy egy kicsit kevesebb politikát mutassanak. Jó lenne megtartani az ünnepek méltóságát. Egy húsvét nem március 15. – abban természetes, hogy benne van a politika, a húsvét másról szól.

– Ferenc pápa mennyire osztja meg a magyar katolikus közösséget?
– Ferenc pápa fantasztikusan karizmatikus ember, és nekünk még hozzá kell szoknunk ehhez a latin-amerikai temperamentumhoz. Én II. János Pál pápa idején voltam diák, ő teljesen „kelet-európai mentalitású” pápa volt, majd jött egy bajor, aki szintén megfontolt vonalat képviselt, majd egyszer csak megérkezik egy friss áramlat Latin-Amerikából. Ezt nekünk, régi vágású katolikus európaiaknak még szoknunk kell. Én jártam Rióban a katolikus ifjúsági világtalálkozón, akkor megtapasztalhattam, milyen is a tüzes, lendületes, fiatal egyház. Ferenc pápa ezt képviseli. Lehet, hogy legközelebb Fülöp-szigeteki pápánk lesz vagy afrikai, azt is meg kell szoknunk, de mi képesek vagyunk rá.

– Idéznék egy kicsit Szent Benedek regulájából: „Aki szennyfolt nélkül jár, és az igazságot cselekszi; aki igazat szól szívében, aki nem követ el álnokságot nyelvével; aki embertársának nem tesz rosszat, és ellene gyalázkodó beszédet nem tűr.” Ezen a mércén hányan mennének át ma Magyarországon?
– A világban hányan mennének át? Könnyebb a tevének átjutnia a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutnia a mennyek országába. Ha már a törekvés és a szándék ott van bennünk, hogy kövessük a jót, már jó az alap. Annak örülnék a legjobban, ha minél gyakrabban idéznék nekünk ezt, megkérdezve: „Ti, katolikusok vajon ilyenek vagytok?” Mert akkor tudnám, hogy elolvasták Benedek reguláját. És akkor azt mondanám, hogy segítsetek nekem, hogy jó legyek. Örülnék, ha egyetemessé válnának ezek a mondatok. Nagyon szeretem azt a hasonlatot, hogy olyanoknak kell lennünk, mint a pisztráng, amely nagyon értékes hal, a tiszta vizet kedveli, és az árral szemben úszik. Nekünk is az árral szemben kell mennünk, ráadásul buktatók is vannak, de ha sikerül, eljutunk a tiszta forráshoz. Húsvét küszöbén állunk, gondoljunk bele, hogy virágvasárnap ünneplő közösség fogadta Jézust, majd öt nappal később Barabást kiáltott a tömeg. Jézus korában is megmutatta az emberiség, hogy amikor érdeke megkívánja, akkor tud hinni, de amikor bizonyítani kellene hitét, gyorsan elpárolog. Amikor ki kell állnom azért, hogy megtartsuk a babát, ne vetessük el, amikor ki kell állnom azért, hogy a házasság előtt ne éljünk szexuális életet, amikor ki kell állnom azért, hogy a nagymamát ne altassuk el, ha beteg, mint egy kiskutyát, akkor már a hitem, meggyőződésem az utolsó helyre kerül. Megismétlődik nagypéntek csúfsága, csak János áll a kereszt tövében Jézussal, a többi apostol pedig félelmében elbújik.

– A magyar katolikus egyház ön szerint az árral szemben úszik? Gyakran azt látjuk, hogy nyíltan támogatják a kormányt – és ez persze kölcsönös.
– Ha a kormány pénzt ad a templomaink felújítására, akkor nemcsak minket támogat, a nemzetet támogatja, hiszen ezek a templomok a nemzet értékei is, nem csak a mieink. Az államosítás előtt iskoláink kétharmada egyházi volt, most az arányunk 17-18 százalék. Nem cél az ismételt kétharmad, félre ne értse, de szükség van társadalmunkban egészséges jelenlétünkre. Amagyar katolikus egyház olyan kérdésekben is felemeli a szavát, ami sokaknak nem tetszik, lásd Veres András tavaly augusztus 20-i prédikációját a lombikbébiprogrammal kapcsolatban. Addig senki nem beszélt erről. Mi a kétezer éves értékeinket hangoztatjuk, akár tetszik a társadalomnak, akár nem.

– Önnek személyesen mit jelent a húsvét?
– Amióta pap vagyok, ez az ötödik húsvétom, mindegyik nagy ajándék volt. Ilyenkor egy kicsit elcsendesedünk. A mai ember ezt nem tudja megtenni: ott a telefon a kezünkben, a YouTube a gépünkön, állandó zaj vesz körül minket. A nagyböjti negyven nap tökéletes alkalom az elcsendesedésre, amelyre tulajdonképpen igénye is van az embernek. Nem véletlen, hogy reneszánszukat élik a gyalogos zarándoklatok, az El Camino, a csíksomlyói búcsú, a lébényi zarándoklat. A böjt sem a fogyókúráról szól, hanem a lemondásról. Arról, hogy mondjuk minden nagyböjti pénteken nem nyitom meg a Facebookot. Van-e ehhez kitartásom? Ha elbukom, akkor ki kell mondani, hogy gyenge vagyok. Van-e bennünk kitartás? A családomnak konditerme van, január elején mindig tele van, a hónap végén már jóval kevésbé. A kitartást erősíteni kell a XXI. századi emberben, a nagyböjt ezért nagyon fontos nekem. Virágvasárnap bevonulunk Jézussal Jeruzsálembe, majd nagycsütörtökön együtt étkezünk vele az utolsó vacsorán, elzarándokolunk vele a Kidron-patakon túlra, a Getsemáne-kertbe, és tanúi leszünk a csúf árulásnak. Nagypénteken meghallgatjuk a kirakatpert, és a keresztút állomásait végigelmélkedve eljutunk a Golgotára. A kereszten haldokló Krisztusra tekintve végiggondolom, hogy bűneimmel hány korbácsütést mértem az ő testére. A péntek legfájdalmasabb pillanata Jézus halála, ekkor én is meghalok, és szombat éjszakáig keresem a helyemet a világban. A harangok Rómába mennek, Jézus sírban fekszik, nincsenek szertartások, csak a készület a feltámadás örömére. A szombat esti hosszú vigília végeztével kijövünk a templomból, megöleljük egymást, és áldott húsvétot kívánunk. Együtt vagyunk, közösségben. Nekem ezt jelenti a húsvét.

– Beszélt a békéről, csendről, nyugalomról, de közben nagyon intenzív életet él, folyamatosan úton van. A mindennapjaiban is megvan ez a csend?
– Az M1-es autópályán élem az életem egy részét. Nagyböjtben elhatároztam, hogy nem hallgatok sem zenét, sem rádiót, csak a kocsi zúgását. Egy idő után persze féltem, hogy el ne aludjak, de akkor is nagyon jó volt. Valóban több végén égetem az életem gyertyáját, és talán már közelebb vagyok a sírhoz, mint a bölcsőhöz, mert annyira széthajtom magam. Ám amikor látom a munkám eredményét, az kárpótol mindenért. Ballagó középiskolás osztályom van, ha néma csendben végig tudnak menni egy keresztutat, amely róluk szól, talán már én is tettem valamit a nagyböjtért.

– Máriabesnyőn beszélgetünk, az egyik legjelentősebb Mária-kegyhelyen. Ön itt született. Ez befolyásolta, hogy a papi hivatást választotta?
– Teljes mértékben. A máriabesnyői kapucinusok, a gödöllői premontrei közösség, ahová nyolc évet jártam iskolába, meghatározó volt. Burok is volt persze, utána bekerülni az ELTE természettudományi karára maga volt a pokol az első héten, de aztán felvettem a ritmust. Máriabesnyő meghatározta az Isten-kapcsolatomat, a Szűzanyával való kapcsolatomat. Besnyő a csodák helye, mert nagyon sok imameghallgatást élhettem át, itt valahol a mennyország és a föld találkozik.

Melyik a kedvenc

...könyve?
– Gary Chapman művei.

...szentje?
– Szent II. János Pál pápa, aki lengyel, szerette a fiatalokat, konzervatív és karizmatikus. Mária-tisztelete rendkívül közel áll hozzám. Számomra ő „a” pápa.

...étele?
– Harcsapaprikás túrós csuszával, palacsinta, lasagne, spagetti.