Vadnyugati vagy középkori történeteket elmesélő filmekben rendszeresen lehet látni egy gyanús „sárkányfűárust”, aki bűvös löttyeit vagy kenceficéit kínálja a tudatlan embereknek. Csodaszereket, amelyek a legtöbb nyavalyát meggyógyítják. Akkoriban még nem ártott, ha az összetevők között szerepelt valami sárkányos, kígyós, denevéres, teliholdas vagy hasonló. Nos, ez az ipar a mai napig létezik, csak kissé átalakult. Ma már nem ekhós szekérrel járják a világot a nagyszerű szerek gyártói és árusítói, hanem az interneten kínálják vagy piramisrendszerekben juttatják el a hiszékeny fogyasztókhoz portékájukat. Többnyire ritka növények, esetleg tengeri herkentyűk (mennyi van még?) kivonatait „fedezik fel”, amelyek egzotikus mivolta végett már látatlanban sikert sejtetnek. És a tévé tele van olyan reklámokkal, amelyek gyógyhatású készítményeket, étrend-kiegészítőket, vagy gyógyászati segédeszközöket népszerűsítenek.
Rendszerint körmönfont módon, valós vagy színészek által eljátszott betegeket felhasználva, és ami a legaljasabb, orvosok ajánlásával. Persze orvos meg sehol. Vagy ha van, hát lelke rajta
Azonnal szögezzük le, hogy biztosan vannak tisztességes cégek és hasznos termékek is. Ezek többnyire a gyógyszertárakban találhatók. A rendeltetési helyükön, ahol szakember kínálja a portékát. Az interneten azonban mindenféle szemét is fellelhető, amelyek esetében csak abban lehet reménykedni, hogy ha már nem használ, legalább nem árt.
Egy gyógyszer hatóanyagát többéves, gyakran évtizedes tudományos munka révén fejlesztik ki. A tesztelése, ellenőrzése és bevizsgálása rendkívül szigorú, mintegy 10 évig tart. És végül a megszületett gyógyszert nem szabad hirdetni.
A már említett bűvös háromszög, az étrend-kiegészítő–gyógyhatású készítmény–gyógyászati segédeszköz mindezt egy elegáns mozdulattal nagy ívben elkerüli. Az ellenőrizetlenül a piacra kerülő termékeket mégis szabadon lehet hirdetni. És vény nélkül vásárolható – amint azt nem felejtik el kihangsúlyozni a reklámokban.
Óriási ellentmondás ez. Nem is értem.