Egy törvénymódosítás következtében a bankoknak újfent be kell azonosítaniuk a náluk vezetett számlák tulajdonosait. Úgy 2-3 évente újra és újra megtörténik ez. Gondolom, a pénzmosás és a terrorizmus elleni egyre fokozódó küzdelem része ez a művelet is, bár nem tudom elképzelni azt a helyzetet, amikor egy számlatulajdonos beírja a megfelelő rubrikába, hogy ő az al-Kaida nevében utalgat ide-oda. Vagy más nevében fogad pénzt a kamu számlára, felveszi, és bizonyos jutalék után a nagyobb részt átadja XY-nak, mondjuk egy műanyag szatyorban (Nokiás doboz?).
Én is kaptam egy SMS-t a bankomtól, hogy volnék szíves befáradni, és azonosítani magamat, mint a saját számlám tulajdonosát. Voltam szíves. Beballagtam, kivártam a soromat, mondtam, mi ügyben érkeztem.
A hölgy pontosan definiálta a műveletet (Tényleges tulajdonosi nyilatkozat), majd kinyomtatott négy oldalt, összekapcsolta azokat, és az utolsó oldalhoz lapozva nyújtotta át nekem a paksamétát. A negyedik oldalon csak az aláírás helye volt, keltezéssel, persze. „Itt kell aláírni” – mondta kedvesen, és ez elég egyértelmű volt.
Már régen kialakult az a rossz szokásom, hogy szeretem elolvasni, mit is írok alá. Ezúttal sem zavartattam magam, visszahajtottam az előző három oldalt, és elkezdtem böngészni az irományt. Nos, semmiféle nyilatkozatra sem hasonlított, inkább szerződés, pontosabban szerződésmódosító jellege volt.
A részletes olvasásba még nem kezdtem bele, lapozgattam, és a második oldalon már a hőn szeretett kisbetűs részek hosszú-hosszú sorai következtek. Gyorsan belerepültem a 2. pontba, amelynek értelmében én az aláírásommal különféle lehetőségekre hatalmazom fel a bankomat az adataim cégcsoporton belüli felhasználása érdekében.
Kissé meglepett ez a rész, mert hirtelenjében nem láttam a konkrét összefüggést a beazonosításom és az adataim felhasználása között. De nem akartam belemenni a részletekbe, csupán annyit kérdeztem, hogy van-e ennek a dokumentumnak egy rövidebb változata, mert ezt nem szívesen írnám alá.
Az igazi meglepetés csak ezután jött: „Van” – mondta a hölgy. Visszavette tőlem a 4 oldalt, eltépte és a szemetesben „archiválta”. Ezután kinyomtatott két oldalt, a másodikon itt is csak aláírás volt, az elsőn pedig – láss csodát – a számlatulajdonos nyilatkozatához szükséges néhány formasága. Aláírtam, és már mentem is, mert nem akartam cirkuszt csinálni.
Az utcán sétálva úgy éreztem magam, mint aki éppen most húzta ki a fejét egy kisebb, vélhetően nem is igazán jelentős hurokból. De mégis. A bankom konkrétan megpróbált átbarmolni, és egy törvényileg kötelező formaság lebonyolítása alatt igyekezett velem aláíratni egy szerződést, amelyet nem kértem, amelyről nem tájékoztatott.
Ugye az 1. lépés az volt, hogy már az aláíráshoz hajtotta a lapokat, hátha nem nézem meg, mit írok alá. Utána elvette, eltépte és kidobta a papírokat. Majd lett egy igazi is.
Tudom, hogy gonosz gondolat, de mintha ez előre megtervezett koreográfiát sejtetne – a B tervet. Az A terv szerint aláírom, és akkor minden rendben. Feltételezem, hogy az ügyfelek döntő többsége nem foglalkozik még csak futólag sem a részletekkel, és így simán működhet az A terv.
Ismervén a bankokat, látom magam előtt azt a tréninget, amikor ezeket a lépéseket kidolgozzák, táblázatba szedik, és mellé írják a feltétlenül szükséges tájékoztatás szövegét is. Hát ezúttal nem strapálták túl magukat a felhomályosítással. Egy kukk sem hangzott el, hogy be akarnak húzni a csőbe. Pedig nem egy egyszerű alkalmazottal volt dolgom, hanem vezetővel, lévén közben a kollégái szerződéseket hoztak elé aláírásra. Lehet, hogy ő volt a bankfiók vezetője. Márpedig neki elöl kell járnia a jó példával.
Ha ez volt a jó példa, aki szégyellheti magát ő is, meg a trénere is, meg bankja is. A hitelem végett még egy kicsit maradok, de után helycserés támadás következik úgy 15 év után.
Majd szólok, ha találok egy korrekt bankot
A Naiv blog korábbi bejegyzéseit itt olvashatják.
