Napi terror 03.06.

2019. 03. 06. 23:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

  • Öngyilkos merénylő robbantott szerda reggel a kelet-afganisztáni Dzsalalábád városában, a helyszínt körbevették a biztonsági erők, folynak a harcok – közölték hatósági források.
  • Több száz gyereket vádolnak az iraki hatóságok és a kurd regionális kormányzat szervei terrorizmussal és az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagságával – közölte szerdán a Human Rights Watch (HRW).
  • A Londoni Rendőrség Terrorelhárítási Parancsnokságának bejelentése szerint kedden három kisméretű robbanószerkezetet találtak a Heathrow és a London City repülőtéren, valamint a Waterloo vasútállomáson.
  • Svédország nemzetközi különbíróság, vagy ennek mintájára más jellegű törvényszék felállítását javasolja az Iszlám Állam által elkövetett háborús bűncselekményekkel, így a többi között tömeges gyilkosságokkal és lefejezésekkel vádolt dzsihadistái elleni perek lefolytatásához – közölte Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerdán az Aftonbladet című helyi lapnak adott interjújában.
  • Izrael terrorszervezetnek nyilvánította a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet Al Aksza tévécsatornáját – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja szerdán.
  • Mintegy 58 ezer ember, köztük 6 ezer fegyveres hagyta el az utóbbi három hónapban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet utolsó szíriai zárványát, a dél-keleti Deir-ez-Zór tartományban lévő Baghúz települést és környékét – közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet szerdán.

  • Sztrájkot kezdtek szerdán a börtönőrök Franciaország szerte, egy nappal azután, hogy egy radikalizálódott fogoly megkéselt két őrt a nyugat-franciaországi Condé-sur-Sarthe börtönében. A sztrájkolók a munkakörülményeik javítása mellett szúrásálló mellényeket követeltek.
  • Fotó: MTI/EPA/Ghulamullah Habibi

     

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.