A nyilvános kritika lehet építő és pusztító is, az átmenet pedig szürke zóna. A Magyar Honvédség fegyverzeti programjainak és így fegyverzeti képességeinek ügye sem kivétel. De nincs mese, rá kell világítani az égbekiáltó esetekre, még akkor is, ha ezzel egyéni sérelmeket, vérnyomás-emelkedést okozunk. Mert a honvédelem ügye nagyobb bárkinél, íve magasabbra emelkedik és messzebbre visz, mint bármely privát karrier. A Mi–24-es harcihelikopter-típus több mint három évtizede szolgálja Magyarország biztonságát, míg egy (rendszerváltás utáni) honvédelmi miniszter hivatali „élettartama” csak négy év.
Más megközelítésben említhetném a Gripen-programot is, melynek első sajtótájékoztatóján 1995 őszén vettem részt, abban az évben, amikor elkezdtem újságot írni. Ha minden jól megy, és a Gripenek nálunk kihúzzák mondjuk 2036-ig, talán 2041-ig, akkor közel egy időben mehetünk nyugdíjba. Egy ember pályafutása 19-től 60-65 éves koráig, egy fegyverrendszer magyarországi története. Politikai ciklusok, karrierek, technikai élettartamok kivetítette időhorizontok és persze a hozzájuk tartozó érdekek, sietségek és ráérések. Ki megy, és ki marad? Ki, mikor? Ki hogyan él a neki jutó idővel és lehetőséggel? És persze kinek futó kaland, és kinek „örök” szerelem, hivatás? Az idő nagyon fontos tényező. Egy miniszteri ciklus alatt sok tollvonásra van idő, mellyel fegyverrendszereket, fegyvernemeket lehet felszámolni s a hozzájuk tartozó „humán erőforrást” és szakmai kultúrát elűzni. Ugyancsak elég gyorsan lehet tétlenséggel agóniába taszítani mindezeket. De hány miniszteri ciklus kell ahhoz, hogy felépüljön egy új, helyreálljon egy (kiirtott) képesség? Nem egyre és nem kettőre, de egymásra épülve jó párra.
It is the man, not the machine – szokta mondani az angolszász, és a politikusnak is kifizetődőbb az emberről beszélnie, (bár tisztességesen megfizetnie és rendszeren belül megtartania már nem annyira). És valóban, ember nélkül nincs gép, nincs működőképes fegyverrendszer, katonai képesség. De ha megnézzük, hogy mennyi ideig van rendszerben egy helikopter, egy lérakkomplexum, egy harckocsi, egy-egy típus, típuscsalád, akkor azt is láthatjuk, hogy kezelők, pilóták, tüzérek generációit szolgálja ki s köti össze. Mikor született az első magyar T–72-es harckocsizó, az első kubos, az első gripenes, és mikor fog meghalni az utolsó? A fegyverrendszerek nem fontosabb, de „állandóbb” elemei a honvédelem rendszerének, mint a rajtuk ülők, rajtuk dolgozók, pláne a róluk döntők. Nem kérdés hát, hogy komoly bánásmód illeti meg „őket” is.
– Gondolatok az OGY honvédelmi és rendészeti bizottsága mai kihelyezett kecskeméti ülése kapcsán, melynek mottója az volt, hogy „A jelen képességfejlesztése fogja meghatározni a jövő honvédségét”.
