Polgármestert „választunk”

Jól láthatóan az ellenzék rögtön hátrányba került, pedig a startpisztolyt még csak most fogják felemelni.

Kmetty Zoltán
2014. 09. 18. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A leadott polgármesteri jelentkezések alapján a települések egy részén nem kell majd sokat gondolkodni azon, kire szavazzanak az állampolgárok október 12-én. Bár visszalépések még elképzelhetőek, hivatalosan szeptember 8-án 16 órakor befejeződött a polgármesterjelölt-állítási időszak. A szeptember 16-i állapot szerint 8139 jelölt – 80 százalékuk független színekben – küzd meg a 3177 település (a tavaszi választáshoz képest egy új önálló település lett: Balatonakarattya) polgármesteri székéért. Két olyan település van, ahol végül nem indul egy jelölt sem,  Aparhant (Tolna) és Tanakajd (Vas), itt későbbre halasztva időközi választásokat kell tartani. Ennél fontosabb adat, hogy 760 olyan település van, ahol összesen egy jelölt fog indulni, tehát a szavazólapon csak az érvényes és érvénytelen szavazaton lehet majd gondolkodni, a „jó” jelöltön nem. Ez a magyar települések 24 százaléka.

Mivel ezek jórészt kistelepülések, ezért választói szinten kisebb arányról beszélünk, de így is megközelítőleg 620 ezer választópolgárról van szó. A verseny nélkül maradó települések kétharmada ezer főnél kisebb, de három 10 ezer főnél nagyobb település is ide tartozik: Sárospatak, Kiskőrös és Dunaharaszti. Az ezer fő alatti településeket vizsgálva ebből a perspektívából jól látható, hogy erősen felülreprezentáltak a nyugat-dunántúli falvak az „egykézésben” és ezen belül is Vas, valamint Zala megye. Az adatok részletes vizsgálata azt is mutatja, hogy ezeken a településeken valamivel átlag alatti a munkanélküliség, és tavasszal átlag felett mentek el ezekről a településekről szavazni, tehát nem leszakadó és integráció szempontjából szétesett településekről beszélünk, hanem az adott kategórián belül (ezer fő alatti falvak), inkább a jobb helyzetben lévő községekről. Adja magát a magyarázat, hogy jól dolgozó polgármesterek ellen nem indulnak ellenjelöltek. Persze ettől még próbálkozni lehetne

Mivel jórészt kisfalvakról van szó, ezért a pártpolitika is gyengébb, ezt jól mutatja az is, hogy a 760 „leendő” polgármesterből mindössze 127 indul valamelyik szervezet vagy párt színeiben. A 127 pártos induló azonban fontos képet fest a pártok szervezettségéről a kistelepüléseken. Az Együtt egy településen indít egyedüli jelöltet Uszkán, a már 1994 óta polgármester, korábban SZDSZ színekben is politizáló Sértő Radics Istvánt. A DK-nak nincs ilyen jelöltje, az MSZP-nek kettő Alsógatyon és Ricsen. Egy jobbikos (Ásotthalom) és egy MIÉP!-es (Tiszaeszlár) jelölt mellett a KDNP-nek is van egy egyedüli indulója (Bő), és négy civil szervezeti jelölt is befutónak érezheti magát. A további 117 településen a Fidesz vagy egyedül, vagy a KDNP-vel közösen (illetve helyi civilekkel karöltve) indít biztos befutó polgármestert. Ez azt jelenti, hogy a választás még el sem indult, máris tetemes előnyre tesz szert a kormánypárt a riválisaival szemben, hiszen feltehetően négy éven keresztül ő adhat polgármestereket ezeknek a településeknek.

A Fidesz 2014-es választási győzelmének alapját az ezer fő alatti falvakban szedte össze, átlagosan bőven ötven százalék feletti szavazatot kapott, míg a Kormányváltó Összefogás 18 százaléknál kevesebbet. Ha ezekben a falvakban nem épít ki hatásos struktúrákat az ellenzék, 2018-ban is alul fog maradni. A 2018-as kampány a 2014-es önkormányzati választással pedig kezdetét vette, és jól láthatóan az ellenzék rögtön hátrányba került. Pedig a startpisztolyt még csak most fogják felemelni

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.