Az ISIS az „Islamic State of Iraq and Syria” elnevezés betűszavának felel meg. Ezzel szemben, főleg amerikai használatban, egyre szélesebb használattal bír az ISIL elnevezés, amely az „Islamic State of Iraq and the Levant” rövidítése. Obama elnök és külpolitikai kommunikációs csapata különböző taktikai okoknál inkább ez utóbbi kifejezést használja. A Levant kultúrtörténeti fogalom, amelynek citálásával a terrorszervezet jóval nagyobb régiós ambíciókat tűz ki célul. Ha már betűszóról beszélünk, valamiért ennek az újságírók lefejezéséről elhíresült szervezet magyarra fordított nevéről jellemzően a „szamárinduló” juthat eszébe a hazánkban élő embernek (IÁ). De nem az elnevezés a meghatározó, hanem a potenciális tartalmi fenyegetettség, amely fennáll a nemzetközi erőtérben és Magyarország esetében. Éppen ezért a szervezet eredetét, felépítését és jelenlegi erőforrásait intenzíven vizsgálja az Egyesült Államok által vezetett nyugati világ, amely nemcsak a NATO-t, hanem ezen országok felderítő kémszervezeteit is jelenti.
Nemrég új információk láttak napvilágot az Iszlám Állam szervezeti felépítését illetően: Abu Bakr al-Bagdadi, egy korábbi börtönviselt iraki terrorista az Iszlám Állam új vezetője. A Terrorism Research and Analysis Consortium (TRAC) kutatásai alapján jól látható, hogy az ISIS mára egy paramilitáris szervezetből egy alapvető és átfogó elosztóközponttá, egyfajta önkormányzati szervezetté fejlődött, amely a lakosság részére ma már általános szolgáltatásokat is nyújt. Az is világossá vált, hogy az ISIS vezetőségének számos tagja Szaddám Huszein korábbi katonai beosztottjaiból került ki. Abu Bakr al-Bagdadi újonnan kikiáltott „Iszlám Állama” Pennsylvania állam területének felel meg, amit terjedelme miatt nehéz egy központból irányítani. A megoldás: kompartmentalizálás, azaz decentralizálás.
Fontos fejlemény, hogy immár Szíriában is elkezdődtek a légi csapások, amelyben négy szövetséges arab állam is részt vett. A szervezetnek ettől kezdve nincs hová rejtőznie, hacsak nem a civil lakosság közé, amely régóta a Hamász kedvenc taktikája. A szervezet felszámolása tehát elkezdődött. A szíriai légvédelem, habár nem támogatja az akciót, teljes mozdulatlanságot rendelt el a koalíciós támadások ellenében, ami egyfajta csendes jóváhagyást is jelenthet. Amit a TRAC kiderített, hogy az ISIS előretörésével és területfoglalásaival már előre készült az elfoglalt területek közigazgatási irányításának átvételére is. Ez magas fokú szervezettségre utal. Alapvető szolgáltatások folytatásáról van szó, mint például üzemanyag- és ételdisztribúcióról, hiszen a szervezet az elfoglalt területeken élő embereket de facto saját állampolgárainak tekinti, akiket etet, ellát, időnként fel is ruház, majd alkalomadtán árokba lő, avagy tucatjával lefejez?