Hagel menesztése: viták az Obama-kormányzatban

Washingtonban Obama elnök menesztette védelmi miniszterét, Chuck Hagelt.

Az Obama-kormány egyetlen republikánus tagjaként Hagel nyílt összetűzésbe került az Obama külpolitikáját irányító demokrata kormánytagokkal, többek között Susan Rice nemzetbiztonsági főtanácsadóval, valamint Samantha Power amerikai ENSZ nagykövettel. Szakértők szerint a szíriai háború körüli viták vezettek a nyílt kenyértöréshez.

Az elnök legközelebbi nemzetbiztonsági szakértői és tanácsadói az elmúlt években olyan világszerte kiterjesztett amerikai intervenciós politikát dolgoztak ki, amelyet gyakran „humanitárius” akcióként, illetve „civilek érdekében” történő beavatkozásként aposztrofálnak. Hagel ezzel ellentétben óvatos, de világos és egyértelmű politikát sürgetett, amelyet a Pentagon más vezetői is támogattak az elnökkel vállalt ellenszegülés jegyében. A Hagel-féle óvatosság, a szuverén nemzetek tisztelete, valamint a független országok belső vitáiba való be nem avatkozás (non-intervention), amely izolációs külpolitika jellegzetesen republikánus stratégia manapság, végül is irritálta Obama tanácsadóit, akik tudatosabb és aktívabb, habár továbbra is „soft” beavatkozást sürgettek mind Szíriában, mind más célországokban.

Ez az aktivista külpolitika – bizonyos elemeiben – kiterjedhet akár szövetségesekre is, azok megrendszabályozása érdekében, ahogy ezt hazánkban is tapasztalhattuk. Ezeket a nemzetközi jog által is megkérdőjelezhető bomlasztó taktikákat, amelyek a demokrácia játékszabályai feletti szemet hunyás mellett kerülnek megvalósításra, mindeddig a Hillary Clinton korábbi külügyminiszter asszony által kidolgozott „smart power” módszerek mentén érvényesítette az Obama kormányzat. A stratégia lényege, hogy az intellektuális (think tank) és oktatási intézmények (academia) bevonásával, valamint titkosszolgálati módszerekkel támogatják és gerjesztik azokat az állapotokat, amelyek előbb-utóbb egy rezsim bukásához vezethetnek. A stratégia proponálói azonban Pentagon szakértők szerint minimális, vagy éppenséggel semmilyen katonai tapasztalatot nem tudnak felmutatni erőfitogtató stratégiájuk kivitelezésére.   

Az Obama-kormány eddigi „smart power” próbálkozásai többnyire kudarcot vallottak (Líbia, Irak III). Amatőr színezetű rezsimváltó kísérleteik Ukrajnában, Szíriában, Dél-Szudánban, Egyiptomban és Tunéziában további feszültséget, káoszt és egyes helyeken polgárháborúkat eredményeztek. Ezek az elképzelések, habár politikai megfontolások mentén történnek, gyakran koncepciótlanok, forgatókönyv hiányosak, és katonai erővel alá nem támasztott intervenciós próbálkozások. A 2013-ra Szíriában tervezett amerikai légitámadásokat Kerry például „rendkívül csekély, célzott és limitált csapásoknak nevezte\", ezzel persze tompítván az esetleges politikai tiltakozásokat is.

A rezsimbuktató politika bölcsességét mélyrehatóan nem elemezve, illetve azt nem megkérdőjelezve, az amerikai katonai vezetés már előre megjósolta, hogy az ilyen hányaveti próbálkozások kezdettől fogva bukásra vannak ítélve – főleg ami az ambiciózus kormánybuktató akciókat illeti. Az elnök Irak és Szíria politikája is hasonlóképpen zajlott, egy limitált humanitárius akcióval indult, amelynek célja az Észak-Irakban élő vallásos kisebbségek megsegítése lett volna. A bevetés hamar katonai méreteket öltött, több száz légi csapással fűszerezve, amelyek eredményessége erősen kérdéses maradt, noha katonai tanácsadók bevetésével folytatódott, és több milliárd dollár elköltésével járt. Távozási (exit) stratégia pedig sehol.

Hagel sorsa ez év októberében pecsételődött meg, amikor memorandumot intézett Rice asszonyhoz, amelyben erős kételyeket támasztott a szíriai külpolitikai manőverezés sikeres kimenetelét illetően. Hozzátette, amit mások is megkérdőjeleztek már, hogy szinte érthetetlen az Obama-kormány Bassar al-Asszad elleni stratégiája. Miután Asszad leváltása nem sikerült „smart power” módszerekkel, az Obama adminisztráció egyszerűen úgy tett, mintha Asszad nem létezne. No de Asszad csapatai jelenleg az Iszlám Állam (ISIS) és az al-Kaida ellen harcolnak, az amerikaiak oldalán. Ez logikailag szinte összeegyeztethetetlen: egyszerre harcolnak az ISIS ellen és az ISIS ellen harcoló Asszad ellen? Ugyanakkor megpróbálnak egy új, „középutas” lázadókból álló hadsereget felépíteni és felfegyverezni, akik mind az ISIS, mind Asszad ellen harcolnának egyszerre? Ez a kalamajka az, amit a mellékelt ábra szerint Hagel is megelégelt.

Hagel memoranduma az Egyesült Államok Szíria-politikájának felülvizsgálatát váltotta ki, Obama bosszúságára. Továbbra is egy széles koalíció építésén fáradozik az USA, amely az ISIS ellen harcol Törökország, Szaúd-Arábia, Katar és Jordánia részvételével. A háttérben azonban munkálkodik egy Asszad-ellenes Izrael is, amely ismét elsősorban a szír diktátor elmozdítására helyezné a hangsúlyt. Mindez ugyancsak „cikk-cakkos stílusban vezérelt külpolitikai aktivizmus”, mely szintén kivághatta a biztosítékot Hagelnél. Obamáék úgy gondolják, hogy az ISIS létrejötte eleve Asszad felelőssége. A szír uralkodó elmozdítása tehát jó irány lenne az ISIS megsemmisítése tekintetében is. Az USA-nak és szövetségeseinek azonban szembe kell nézniük azzal a felelősséggel, hogy ők maguk fegyverezték fel a szélsőséges harcosokat, akik később összeálltak az Iszlám Állam zászlaja alatt, és nyugati támogatóik ellen fordultak.

A Pentagon és a védelmi minisztériumot irányító Hagel is egy 22-es csapdájára emlékeztető helyzetbe kerültek Obama fantáziadús kormányzásának farvizén, amit szóvá is tettek. A rendeletekkel kormányzó Obama elnök, úgy tűnik, több globális konfrontációs helyszínen is bekeményít, amit korábban senki nem gondolt volna róla. Asszad ugyanakkor szemmel láthatóan túlélő típus. Az USA épp ezért a közeljövőben várhatóan két frontot nyit ebben a pattanásig feszült, elhúzódó konfliktusban: egyik oldalon az ukránok nyílt felfegyverzése mellett teszi le a voksot, és keményen ellenáll Oroszország birodalmi törekvéseinek, a másikon pedig az oroszbarát Asszad megbuktatásával gyengítené az oroszok Közel-keleti pozícióját. Magyarország szempontjából ez azért lehet kedvező fordulat, mert ezzel a stratégiai összpontosítással a magyar kormány lekerülhet az amerikaiak bővített prioritáslistájáról, amelynek keretén belül célpontként minden bizonnyal annak gyengítése is szerepel.

Szegény naiv tüntetők, akiket a jelek szerint Nyugatról is mozgósítanak. Ha tudnák, hogy erőfeszítéseik percek alatt náluk jóval nagyobb léptékű, komplex világpolitikai játszmák martalékává válhatnak az éppen aktuális forgatókönyvek mentén.