Oktató-nevelő hamburger

A hamburger kiváló étel, szögezzük le gyorsan. Csak éppen - erről szól a post, a csak éppenről. Hogyan véssük le a hamburger steakről a ráragadt negatív képzeteket?

(Hangsúlyozom, hogy a következő mondatok a legsajátabb véleményemet tükrözik, a bennük olvasható kulináriai értékítélet szintén csak a morgás jogán született, sem egyénnek, sem vállalatnak nem szándékozom kárt okozni.)

Legkésőbb a gyerek tíz éves kora körül minden szülő szembesül a gyorsétterem-dilemmával, amelynek hazai megtestesülése a junk hamburger. Én sem voltam kivétel. Egyes kortársaitól látja a kölyök a viselkedésmintát, a reklámok tudat alatt bemásznak a létébe, végül ő is szeretne elmenni valamely gyorsétterembe, nagyon szeretne, és eleinte nem érti, miért húzzák a felnőttek a szájukat, legalábbis az ő szűkebb környezetében, társadalmi rétegében.

Mikor nálunk is sor került erre a beszélgetésre, elmeséltem a gyerekeimnek, hogy nem tiltom meg ugyan a gyorsétterem-látogatást, de kizárólag azért, mert nem vagyok tiltáspárti. Ezzel együtt legyenek tudatában, hogy igencsak helytelenítem a dolgot, több okból is. A kisebbik baj az, hogy a vendégkör és a metacivilizáció olyan, amilyen. A nagyobbik az ezen helyeken kapható, tápláléknak látszó tárgyak kivitele. Mire a harmadik, tárgyban folytatott beszélgetés végére értünk, annyira felfogták és átérezték, hogy mit sugallok nekik, hogy mára talán egy évben egyszer, ha ilyen helyre tévednek.

Még a tavasszal megyünk hazafelé Budán a fiammal, mikor megpillantok egy amerikai stílusú, út menti texmex éttermet. Ismertem a helyet, kiváló minőségű hamburgereket lehet enni náluk, többek közt. Kérdem a gyerektől, nem eszünk-e egy hamburgert gyors ebédre. „De papa, hamburgert???? Hát te mondtad mindig, hogy a hamburger vacak étel (nem ezt a jelzőt használta :)!” Na mondom, ezt most gyorsan helyretesszük. Beültettem a srácot, rendeltünk két nagy hamburgert sült krumplival és coleslaw-val, és étkezés előtt elmondtam neki a teljes valóságot, legalábbis ahogy én látom.

Hogy tudniillik nem a hamburger vacak, hanem a bizonyos helyeken árult, bizonytalan összetevőjű hamburger. Ha a hamburgerre odafigyelnek, megadják a módját a hozzávalóknak, akkor az egy kiváló étel. Hogy a jó minőségű marhahúsból készült étel és a szték közt – amit ugye ő is nagyon szeret – jószerével csak az étel textúrája az eltérés, hogy marhahús és marhahús közt ég és föld a különbség, és speciel az USA-ban sok dolog van, ami nekünk, európaiaknak nem tetszik, de a kiváló minőségű marhahús és az ebből készült ételek nem tartoznak ide; hogy pusztán azért, mert valami amerikai, még nem szükségszerűen vacak (én sem ezt a jelzőt használtam), és pusztán attól, hogy egy konyha egyszerű, még nem jelenti, hogy rossz is.

Étkezés végeztével megkérdeztem tőle, hogy ízlett (nagyon); felfedezi-e most a különbséget a hamburger steak és a junk burger közt (bekötött szemmel is); érti-e már, mit szerettem volna mondani neki a hosszú történettel (teljesen), végül hogy szeretné-e, ha csinálnék neki meg a pajtásainak ilyesfajta hamburgert és hozzá salátát (feltétlenül, lehetőleg már tegnapelőtt). Erről szól a post.

Innentől inkább képriportnak szánom, mert a hamburger steak (ez az étel eredeti neve) elkészítése nagyon egyszerű - viszont a következő mondatokban minden szó fontos! Jó minőségű, minél erezettebb marhahús kell hozzá (a képeimen egy jól érlelt argentin laposhátszín,) valamint, és ez nagyon lényeges, körülbelül huszonöt-harminc tömegszázalék marhafaggyú. Ennek híján fűrészporszerűen száraz lesz az étel. A húst és a faggyút kockára vágjuk, három-négy órára hűtőbe tesszük, és teljesen lehűlve daráljuk meg, alaposan. Lehetőleg kétszer, a végeredmény legyen a képen látható homogenitású (faggyúval együtt, persze). Kicsit meg kell sózni, a képen látható, valamivel kevesebb, mint másfél kiló anyaghoz összesen két mokkáskanál sót adtam. Többféle méretezésű és vastagságú húspogácsát lehet készíteni, a legáltalánosabb – és nekem a legjobban bevált – a képen látható, kábé két centi vastag, nyolc centi átmérőjű korong, ennek darabja körülbelül 15 deka. Így jött ki a mondott mennyiségből 12 hamburger. Forró vaslapon, (serpenyőben) sütjük, kevés olajon, előbb jól alápirítva, majd közepes lángon, többször megforgatva, mert a viszonylag vastag szelet ezt megkívánja. A bucira káposztalevél, hagymakarika, kecsap, mustár, slussz.

Mellé coleslaw (ejtsd kólszló), azaz amerikai típusú, majonézes káposztasaláta. Igazából ezt a magam kedvéért is csináltam, mert nagyon szeretem. Ha betartjuk az adagolást, képtelenség elrontani. A képen látható fél fej friss, még zöldes fehérkáposzta felét nagyon vékony szeletre vágjuk. Lereszelünk egy sárgarépát, és egy normál vöröshagyma felét. Az összes zöldséget összekeverjük. Hozzáadunk összesen 20 evőkanál majonézt, öt teáskanál mustárt (legjobb a dijoni típusú), és 20 tekerés borsot a darálóból. Mindezt egybedolgozzuk, és két-három órára hűtőbe rakjuk. Közben egy picit levesedni fog a dijoni sótartalma miatt, ellenőrizzük, jó-e (az lesz), ha mégsem túl szaftos, mehet bele még igény szerint majonéz. Hamburger steak mellé felhőtlen boldogság, nem láttatható a képen, de fantasztikus ízharmónia. :)