Közelít a tájfun Tokióhoz, de a káosz már itt van

Hétköznapokon megbénul a különben is nehézkes közlekedés a japán fővárosban. S még jön a vihar. Vele a káosz?

Nincs menekvés Tokióban, ha beáll a dugó Fotó: REUTERS

Napok óta azzal riogatnak, ezt ontják a kereskedelmi tévék is, hogy lecsap a tájfun Tokióra. Az időjárás-jelentés nálunk inkább show-műsor, olyan infografikát, elemzést otthon még nem láttam, mint amit itt. Szinte percre és kilométerre pontosan lebontják, hová és mikor ér oda a vihar. Tokióra este tíz órára ígérték. Itt, amikor e sorokat írom, lassan az éjfélt üti az óra. Gyorsan kinézek az ablakon, ugyanolyan állott, meleg, párás a levegő, mint az elmúlt napokban. Hoppá, levelet kapok. A tájfun késik, csak kedden méltóztatik lecsapni.

A japánok is képesek tévedni.

Nemcsak kicsit, nagyot is. Ahogy például megszervezték az olimpiai közlekedést, az olykor maga a rémálom. A hétvégén is lassan közlekedtek a buszok, hétfő reggel pedig beköszöntött a káosz. Az egyes helyszíneket a központi elosztótól csillagtúraszerűen lehet elérni. A nekünk eddig legfontosabb helyszín a Makuhari Messe, ahol a vívás versenyeit rendezik, durván tíz kilométerre fekszik az olimpiai központtól. Szombaton és vasárnap az egyórás menetidőt is sokalltuk, hétfő reggel aztán majd három órát vesztegelt a buszon, aki oda igyekezett. (Mily' szép a magyar nyelv!) Szerencsétlen busz, mialatt zöld volt a lámpa, képtelen volt kikanyarodni, a sofőrnek pedig persze meg sem fordult a fejében, hogy kicsit csaljon.

Arra a japánok egyszerűen képtelenek. Még akkor sem, ha célravezető lenne. Jómagam délután időszűkében taxival próbálkoztam. Egy menet több mint tízezer jen, azaz durván harmincezer forint. Így mulat a magyar nemes! Dehogy, tizennégy taxicsekk könnyíti valamelyest az életünket az olimpia alatt.

Apropó, tokiói taxi. A japán autógyártásnak nem kell cégér, de ezeket a járgányokat még Albániából is kinéznék. Nyomott, kockahátsójú autók – ha azt volt a cél, hogy meg lehessen őket különböztetni a többi kocsitól, hát sikerült. Csak gratulálhatunk.

A japán autóipar csodája. A borzalmas küllemű taxi

Amíg meg nem érkeztünk a rendezvényközponthoz, nem is volt baj. Ott aztán szegény sofőr fújhatta a GPS-t, mert a lezárások miatt megváltozott a forgalom, amit az útvonaltervező nem rögzít. Az egyszeri japán ilyenkor lebénul. Szegény sofőr úgy közelítette meg a helyszínt, mint ragadozómadár az áldozatát. Mindig akadályba ütközött, az pedig meg sem fordul a fejében, hogy beforduljon oda, ahová úgy hitte, nem szabad.

Egy darabig türelemmel viseltettem a bénázása iránt, aztán rimánkodtam, engedjen kiszállni, inkább megyek gyalog. Keresztbe emelte a két öklét x-et formázva, így bizonygatva, hogy az tilos. Mert hogy az újságírók nem közlekedhetnek csak úgy, szabadon Tokióban. Bennem is felment a pumpa, de japán férfit ilyen idegesnek még nem láttam. Föl nem foghatta, hogy a GPS miért hazudik. Végül látva az elkeseredését, szinte kiugrottam az autóból. Az volt a reakciója, hogy elengedte a viteldíj húsz százalékát. Én meg öt perc alatt célba értem.

Az átlag japán – nem a cikizés szándékával – rém együgyű tud lenni. Viszont a túlnyomó többség végtelenül fegyelmezett. Van néhány fejes, született zseni, a massza meg megy utánuk. Talán így működik a társadalmuk. Egyszerre riasztóan és elismerésre méltóan.

Szinte várom a tájfunt. Mit hoz ki belőlük...