Egy darabig türelemmel viseltettem a bénázása iránt, aztán rimánkodtam, engedjen kiszállni, inkább megyek gyalog. Keresztbe emelte a két öklét x-et formázva, így bizonygatva, hogy az tilos. Mert hogy az újságírók nem közlekedhetnek csak úgy, szabadon Tokióban. Bennem is felment a pumpa, de japán férfit ilyen idegesnek még nem láttam. Föl nem foghatta, hogy a GPS miért hazudik. Végül látva az elkeseredését, szinte kiugrottam az autóból. Az volt a reakciója, hogy elengedte a viteldíj húsz százalékát. Én meg öt perc alatt célba értem.
Az átlag japán – nem a cikizés szándékával – rém együgyű tud lenni. Viszont a túlnyomó többség végtelenül fegyelmezett. Van néhány fejes, született zseni, a massza meg megy utánuk. Talán így működik a társadalmuk. Egyszerre riasztóan és elismerésre méltóan.
Szinte várom a tájfunt. Mit hoz ki belőlük...
N-IPPON
