„Norvégia? Ma még hallani sem akarok róla!”

Nagyon büszke vagyok a csapatra! – lelkendezett a Svédország elleni győzelem után Elek Gábor. A szövetségi kapitányt inkább korholni halljuk a játékosait, ezért a dicséretnek különösen nagy az értéke. A Norvégia elleni negyeddöntővel viszont egyelőre nem akar foglalkozni. Igaza is van. Most végre van mit ünnepelni. Ma még mindenképpen.

Járt a pacsi Márton Grétának Elek Gábortól Fotó: Tumbász Hédi Nemzeti Sport

– Szájon vert minket a brazil meccs, és erre ráment az oroszok elleni is. Elveszítettük két fontos emberünket, plusz a mai meccsen Tomorit is, csoda, hogy utána meg tudtuk tartani az előnyt. De nagy volt a lelkünk, mindent elviseltünk, még a saját hibáinkat is. Egyelőre ezt még fel kell dolgoznunk, még nem fogtuk fel, hogy sikerült megcsinálnunk – Elek Gábor is érezte a svédek elleni siker után az interjúzónában, hogy ezek most nem a szakmázás pillanatai.

Persze arra nézve is kapott kérdést, s felmondta a kötelezőt, hogy jól működött a védekezésünk, felállt fal ellen kevés gólt kaptunk, de lerohanásból sajnos többet, aztán visszatért oda, ami a lényeg: – Nagyon nagy szívünk van, hatalmasat küzdöttünk, így túl tudtunk emelkedni minden nehézségen. Nagyon fiatal a csapatunk, még ha vannak benne nagy öregek is. Vámos Petra ezektől a játékosoktól autogramot meg közös fényképet kért korábban, akik ellen itt pályára lépett.

Járt a pacsi Márton Grétának Elek Gábortól
Fotó: Tumbász Hédi Nemzeti Sport

Megkérdeztem Elek Gábort, az oroszok elleni vereség után valóban hitt-e vagy csak hinnie kellett abban, hogy meg lehet a győzelem.

– Értem a kérdést. Hinnem kellett. A sportoló, amíg van esély, addig nem adja fel. Görbéék (Görbicz Anita) a doktornővel együtt nagyon sokat segítettek. A spanyolok elleni meccs után kicsit könnyebb volt. Hogy csináltunk-e valamit különlegeset? A bevált rutinból – videózás, edzés, csapatgyűlés – nem szabad engedni. De azért volt néhány extra húzás. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni, de ez maradjon a mi titkunk.

Hogyan tovább? Miben bízhatunk Norvégia, a világ legjobbja ellen, amely ráadásul a mumusunk? – kérdeztem, helyesebben csak kérdeztem volna, mert amikor meghallotta Norvégiát, a kapitány így reagált: – Norvégia? Ma még hallani sem akarok róla!

Igaza van, egy nap, helyesebben egy csak röpke este erejéig még illik ünnepelni ezt a sikert. A magyar női kézilabda-válogatott ilyen magasságban, olimpiai negyeddöntőben legutóbb 2008-ban járt. Sőt, olimpián azóta sem. Akkor felejthetetlen mérkőzésen legyőzte az örök rivális Romániát. Most még talán nagyobb kihívás előtt áll, de rendben, a szerdai meccsel csak keddtől foglalkozzunk.

Rögös út végén mosolygós arcok

Mit tesz a siker. A játékosok, akik az előző meccsek után csak kötelességszerűen álltak meg nyilatkozni, most boldogan beszéltek a diadalról, az érzéseikről.

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem adtuk fel egy percig sem. Ma természetesen követtük a csoportunkból a másik két meccset, s miután mindkettőn számunkra kedvező eredmény döntött, lelkileg még jobban megerősödtünk. Meccsről meccsre javuló teljesítményt nyújtottunk, egyre jobban összeállt a védekezés, ez hozta magával a jobb kapusteljesítményt, ami az utolsó két találkozón extra volt.

Bíró Blanka: Négy nappal ezelőtt még nem biztos, hogy elhittem volna, hogy tovább fogunk jutni a csoportból. Van némi keserűség bennem a korábbi mérkőzéseink miatt, hiszen akár jobb helyen is végezhettünk volna a csoportban, de a lényeg, hogy sikerült élnünk a lehetőségeinkkel. Ezen az utolsó két találkozón a saját kezünkben volt a sorsunk, a szerencse is olykor mellénk állt, örülök, hogy élni tudtunk ezekkel. A mai mérkőzésen elsősorban a visszarendeződés volt a kulcs, én pedig jól éreztem a ziccereket.

Márton Gréta: Nagyon rögös utat jártunk be idáig, nem alakultak túl jól a kezdetek, de örülök, hogy így sikerült lezárni ezt az utazást a B csoportban. Természetesen figyeltük a korábbi mérkőzéseket, de mi úgy álltunk hozzá, hogy a másik mérkőzések eredményeitől függetlenül mi ki szeretnénk adni magunkból mindent, nyerni jöttünk ki a pályára.