Indul a nevezés a Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztiválra
Mindössze egy linket várnak a szervezők, amelyen a zsűri a nevezéshez szükséges egy, saját szerzeményű dalt meghallgathatja.
Mindössze egy linket várnak a szervezők, amelyen a zsűri a nevezéshez szükséges egy, saját szerzeményű dalt meghallgathatja.

A világ egyik legnevesebb orgonagyártójáról elnevezett Angster-bérlet a Filharmónia Magyarország égisze alatt született meg jó pár évvel ezelőtt. Ennek 2022/23-as évadában, a január 31-ei koncerten Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész és az In Medias Brass együttes közös hangversenyét élvezheti a nagyérdemű a Pécsi Bazilikában este fél 8-as kezdéssel.

Egy sikeres TAO-pályázatnak köszönhetően mintegy 32 millió forintból újult meg a várpalotai Gál Gyula Városi Sportcsarnok küzdőterének világítása.

A rendőrök és a mentő is a helyszínre vonult.

Szerdán egy 16 éves fiú a vele szemben intézkedő rendőrt lábon szúrta Dunaújvárosban, a Római városrészben

A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál országszerte megkezdte vetítéseit, köztük a vármegyeszékhely mozijában is.

Új köztéri alkotások kihelyezéséről is döntött a képviselő-testület a csütörtöki ülésén.

Egy fiatal életveszélyes sérülést szenvedett.

Az asszony január elején hunyt el 35 évesen, a szomszédok, jó barátok és rokonok mindenben igyekeznek segíteni Gábort.

Fűzy András, az UNI Győr elnöke és Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere bejárást tartott az Adyvárosi Sportcentrumnál.

Olyan embert is elfogtak, aki ellen három körözés is érvényben volt.

Elektromos kapcsolószekrények gyulladtak ki.

Csákberény, pontosabban a mellette lévő, természetvédelmi oltalom alatt álló terület igen népszerű a filmesek körében.

Izgalmas képek készültek a sejtelmes hangulatú megyeszékhelyről.

A környezettudatosságra nevelő program kiemelt célja az elektromobilitás népszerűsítése.

A muravidéki magyarság legrangosabb kitüntetését, a Zala György-díjat hagyományosan a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett ünnepség keretében adják át.

Könyveket helyeztek ki Váton a Szombathely felőli faluvégen található buszmegállóba a magyar kultúra napja alkalmából.

Megérkezett a Fejér vármegye több településén is forgatott Utóhatás című film trailere.

Meghalt egy 54 éves férfi a tűzben Alsóörsön január 19-én este, amikor eddig ismereten okból kétezer négyzetméteren égtek le éttermek, ABC üzlet, lakókocsik, garázs, kerékpárkölcsönzők, bódék, valamint a növényzet a kemping bejárata közelében.

A buszon, vonaton, utcán is gyakran hagynak el az emberek dolgokat, melyeket a polgármesteri hivatalokban, városházán lehet leadni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.