Bem József (lengyelül Józef Zachariasz Bem) lengyel nemesi családban született 1794-ben Tarnówban. A krakkói tüzériskola hallgatója volt, részt vett Napóleon 1812-es orosz hadjáratában, majd az 1830–31-es lengyel szabadságharcban. A híres osztrolenkai csata után az egész világ megismerhette Bem nevét. A lengyel szabadságküzdelem bukása után emigrációba vonult, és bejárta Nyugat-Európát. 1848. október 14-én Bécsben a forradalmi védőrség parancsnoka lett, majd Bécs eleste után november elején csatlakozott a magyarokhoz.
Kossuth az erdélyi hadsereg főparancsnokává nevezte ki november 29-én. Sikeresen újjászervezte a magyar csapatokat, és március 15. évfordulójára kiűzte Erdélyből az osztrákokat. Rettenthetetlen volt a csatákban, és ez átragadt a katonáira is, különösen a székelyekre, akik nagyon szerették őt, és Bem apónak nevezték. Híres csatái közé tartozott a gálfalvi, a szelindeki, a szászvárosi, a vízaknai, a piski és a nagyszebeni ütközet. 1849. július 31-én döntő vereséget szenvedett el Segesvárott, innentől megfordult a hadiszerencse, és az elvesztett nagycsűri, temesvári csaták után augusztus 18-án emigrált a törökökhöz tartozó Vidinbe (ma Bulgária). Mivel az oroszok diplomáciai offenzívát indítottak a lengyel emigránsok kiadatása végett, ezért áttért az iszlám hitre, hogy megmeneküljön tőlük. A Murad Teflik pasa nevet vette fel, és Aleppóban (ma Szíria) hunyt el maláriában 1850 decemberében. Utolsó szavai ezek voltak: „Lengyelország, én már nem szabadítalak fel…” Hamvait a lengyelek 1929-ben hazaszállították Tarnówba.
Forrás: Múlt-kor, Tarnów város kiadványai
