1274-ben említik először az oklevelek a település nevét, akkor még Draguly formában, amelyből később Dragoly, Drágely, végül Drégely lett. Első ismert birtokosa a Kacsics nemzetségbeli Szécsényi Marót, aki a lázadó kunokhoz csatlakozott, és emiatt kegyvesztetté vált. 1285-ben ezután a Hunt-Pázmán nembeli Demeter kapta meg a birtokot, és valószínűleg ő építtette meg a várat. 1311-ben Csák Máté foglalta el, és 1321-ig volt a kezén. 1438-tól az esztergomi érsek birtoka volt, és vadászkastélyként használták.
A vár szerepe a törökök betörésekor értékelődött fel: Buda 1541-es, Esztergom 1543-as és végül Nógrád 1544-es eleste után ez a kis vár védelmezte csupán a gazdag felvidéki bányavárosokat. Várdai Pál esztergomi érsek Szondi Györgyöt nevezte ki a vár kapitányává, aki alig néhány száz főnyi védővel szállt szembe Ali budai basa 12–15 000-es seregével. A falakat pont a legrosszabbkor érte villámcsapás, aminek következtében a vár pontosan a török támadás kezdetére került a legrosszabb állapotba. Bár I. Ferdinánd utasítást adott az erőd felfegyverzésére, ez nem valósult meg, így a törökök négy nap alatt rommá lőtték a várat. Szondi mindvégig kitartott, nemet mondott Mártonnak, az oroszi papnak, aki a pasa szabad elvonulást ígérő üzenetét adta át neki. Eközben elküldte a két apródját, Libárdyt és Sebestyént a pasához két török fogoly kíséretében azzal az üzenettel, hogy a foglyok életéért cserébe a pasa neveltesse fel a két apródot. Szondi megsemmisítette az értéktárgyait, és a vár kapujánál várta be a végzetét. A védők kitartása a pasát is meghatotta, és előkelő módon temettette el Szondiékat. Ezt a történetet énekelte meg Arany János a Szondi két apródja című művében.
A várat a törökök soha többet nem építették fel, napjainkban viszont feltárási és állagmegóvási munkák zajlanak a várban, de ettől függetlenül látogatható.
Megközelítés:
Forrás: Drégelypalánk honlapja
