Idén a pünkösdi rózsa – elnevezéséhez híven – tényleg pünkösdkor nyílt ki, és persze virágzik az írisz is. Eltérő színű virága miatt az íriszt szivárványnak nevezték az ókorban, de sziromszerű bibéje miatt hívjuk nősziromnak, más néven kardliliomnak, vagy csak liliomnak. Gyógynövényként is használták vesebántalmakra, bőrre és leprára.
A néphit szerint lovakat véd a megbabonázástól, ha pedig rendelkezünk a növény húsvét éjjel kiásott és megszárított gyökerével, a fejünkön viselve sebezhetetlenné tesz. Svéd druszám, Szent Brigitta kardliliomhoz hasonlítja Máriát, mert a virág levele úgy hasad ketté, mint a Szűz szíve fia halálakor. A pünkösdi rózsa és az írisz Mária-szimbólumok, a Szentléleké pedig a galamb.
Mária látogatása Erzsébetnél (Magyar Nemzeti Galéria) Az analógiákon agyalás kitüntetett pillanatainkban még működik, de hogy mennyire másképp jár már az eszünk, és mennyire nincs a mindennapjainkban, hogy szimbólumokban gondolkozzunk, az abban is tetten érhető, hogy bár jó megfigyelő vagyok, soha nem hasonlítottam az írisz leveleit kardokhoz, sőt, hogy őszinte legyek, észre sem vettem.
Persze, ha a helyzet szorongató, biztos felidézném a növény formáját, még le is tudnám rajzolni, de egyszerűen nem tudom elképzelni a helyzetet, hogy a kerti tevékenységeim során az elmélyültségnek arra a fokára érjek, hogy analógiákat állítsak fel. Kigazolom, karbantartom, a derekam fájlalom és a végén örülök, hogy szép. Leragadok az esztétikumnál. Talán az idő, amiről persze tudjuk, hogy nem létezik, az hiányozhat az esztétikai élmény tovább gondolásához. Azt hiszem, így veszthettük el azt a háttértudást is, ami a hagyományaink eredeti mozgatórugója.
Itt van például a pünkösd. Az Ószövetségben az egyik zarándokünnep, amelyen hálát adtak Jahvénak a búzatermésért. Az aratás Palesztinában hét hétig tartott, pünkösdkor mutatták be az első termést, és szentélyben fogyasztották el szegényekkel és levitákkal közösen az önkéntes adományokat. Jézus korában az Egyiptomból való kivonulás után az 50. napon volt a Sínai-hegyen kapott törvény kihirdetésének napja. (ApCsel 2,1–4; Kiv 20,1–17) Az Újszövetségben Jézus feltámadása utáni 50. nap, a misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele (ApCsel 2,1–13), ajándékainak kiáradása, az új törvény és az egyház születésnapja. Mozgó ünnep, így pünkösdvasárnap legkorábbi lehetséges dátuma május 10., legkésőbbi június 13.
A magyar kultúrában ugye több szokás is kötődik a pünkösdhöz, némelyik visszanyúlik a kereszténység előtti időkbe. A tavaszköszöntő és termékenység ösztönző pünkösdi királyválasztás és a szépségével adománygyűjtő királynéjárás a pünkösdölés vagy a zöldágazás. A természet megújulásának szimbólumát, a május elején állított színes szalagokkal és étellel-itallal feldíszített májusfát is pünkösdkor táncolták körbe és bontották le, hogy az udvarlási szándék bizonyítékaként, szerelmi ajándékként végezze.
„A bánáti kat. bolgárok is hajlékukat bazsarózsával és virágzó bodzaággal díszítik. – Pünkösd hajnalán a szegedi táj népe (Tápé kivételével, amely Úrnapján díszít) zöld ággal: fűzzel, de főleg bodzával ékesítette föl háza táját, különösen a kerítést, ablakot, de régebben a vízimalmokat, hajókat is. Ez a bodzázás, ami Ószentivánban a legények dolga és a lányos házakra is kiterjedt. A szegedi tanyák népéből települt Csólyospáloson azért tűzték ki az ágakat, hogy Isten haragja, vagyis a mennykő elkerülje a házat. Az ünnepek után régebben ezeket a bodzaágakat eltették, és ha valakit szél, azaz szélhűdés ért, megfüstölték vele.
Az újkígyósiak a pünkösd hajnalán szedett bodzavirágot foganatos orvosságnak tartják. A kiszomboriak a zöld ágakat pünkösdkor nyíló virágokkal is megtűzdelik; az ünnepen kenyeret szoktak elégetni, hamuját a gabonaföldre szórják, hogy az aratás gazdag legyen; szerencsésnek tartották, ki pünkösd hajnalán született. pünkösdi rózsát szoktak szórni ilyenkor a mosdóvízbe, hogy egészségesek legyenek. Apátfalván az öregek úgy tartották, hogy a pünkösdi bodza leveléből és virágjából főzött ital orvossága minden betegségnek. Az a göcseji szokás, hogy a pünkösdi rózsa levelét megszárítják és a beteg tehénnek adják, halovány nyoma a régi pünkösdi liturgiának. Székesfehérvár-Felsővároson a várandós asszonyok fürdővizébe szárított pünkösdi virágot, ágat szoktak tenni. Bátya rác öregasszonyai a bodzát szentképhez tűzik, ott megszárad, s ha a családban köhög valaki, ebből főznek teát. Zöld ággal díszítettek az erdélyi és szepességi szász legények is. Az előbbiek kalapjára a lányok virágkoszorút tettek. Aki a pünkösdi harmatban megmosdik, azon a palóc litkeiek szerint nem fog a nyári nap.
– A liturgiatörténetből tudjuk, hogy a kk-ban a szél zúgását, amely a Szentlélek eljövetelét megelőzte, úgy akarták utánozni, hogy a nagymise szekvenciája, a Veni Sancte Spiritus előtt kürtöket és harsonákat szólaltattak meg. A tüzes nyelveket helyenként égő kócokkal jelképezték, amelyeket a templom padlásáról a hívek közé dobáltak. E veszélyes szokást sok helyen rózsának és a felhőt jelképező, természetesen nem konszekrált ostyának hullatásával cserélték föl. Néhol galambokat eresztettek széjjel a templomban. Csíkdelne kk. szentségházába régebben pünkösd napján fehér galambot zártak, amelyet mise alatt szabadon eresztettek.
