Tavaszi szüret-szünet

Gyönyörű ez a csupa ünnep május, de ilyenkor a kertészkedés maga a megtestesült teljesítménykényszer.

A hóvirágok kibukkanása és a borsóültetés között a tavasz egy pillanat alatt beszippantott, megrágott és kiköpött, ott találod magad a vége nincs tennivalóid között hullafáradtan, ahogy átszellemülten örülsz a kerted minden kis életjelének.

Kezded a télen lehullott és jócskán felgyűlt ágak összeszedésével, gereblyézésével, majd folytatod a felesleges dolgok lemetszésével és a meglévő növények szépítésével, na meg persze az újak ültetésével, és végül az egész kert állandó gondozásával és szúnyogfelhős locsolásával.

Május végére túl vagyunk az anyák napján, a pünkösdön, megünnepelhettük többek között a tűzoltókat, az ápolónőket, a mentőket és a magyar sportot, köszönthettük az esélyegyenlőséget, és még ebben a hónapban volt az asztma, az internet, a tömegtájékoztatás és a távközlés világnapja is. A végtelen bonyolultan megvásárolt új telefonkészülékemmel én is az utóbbit ünneplem. Egyszerűbben juthattál a hetvenes években stencilgéphez, mint most egy telefonhoz, ha történetesen részese vagy egy céges díjcsomagnak.

Egy zöldszámos szakember segítségével eljutottam oda, ha a tévé-előfizetés mellé megrendelünk egy társkártyát, ami jó lesz a gyereknek havi fixért, akkor ahhoz jár egy telefonvásárlási lehetőség. Így történt. Meg kell jegyeznem, pár évig még simán eléldegélek az előző készülékkel, ha hat év után nem adja fel az üzemelést.

Egy hét után érdeklődnék, hogy hol akadt el a szállítás, de nem tudok, mert csak a megrendelőnek adhatnak felvilágosítást. Ezen nem múlik a dolog, máris adom a férjem, akit eleve fárasztott a hercehurca, egyáltalán nem is akarta követni, és csak foltokban emlékezett az egészre. Pár perc után közölte is a telefonos hölggyel, hogy neki nincs ideje válltáskákra, és inkább visszaadná a feleségét. A megszeppent ügyintéző elnézést kért tőlem is, amiért rendszerhiba miatt még nem tudták leszállítani azt a társkártyát, amit a férjem konzekvensen válltáskának értett.

A két hét múlva megérkezett készülékbe nagynak bizonyult a régi kártyám, így betettem az újat. Jelenleg ott tart a dolog, hogy pénzért és meghatalmazással kicserélik a régi kártyámat kicsire és vehetek valami átalakítót az új kártyához. Leszögezhetjük, hogy lehet bármilyen digitális világforradalom, kistelepülésről hivatalos ügyet intézni legalább olyan fárasztó, mint abból a közeli kisvárosból hazaérni, ahol az utolsó busz délután ötkor indul pedig fél hétig tart a szülői és nincs nálad az autó.

A veteményes kert a tavaszi karbantartások és ültetések után szusszanásnyi időt sem hagyva kezdte el ontani a zöldségeket. Az újhagyma, a retek, az új-zélandi spenót, persze a mindjárt kétféle mángold és a rukola egymást felülmúlva teremnek. A kamillatermést kaszálni lehetne, a citromfű és az édeskömény pedig már gyakorlatilag mindenhol láb alatt van. Az eper óvatosabb, naponta egy kistányérnyit terem. A kazalnyi rebarbaraszár feldolgozásával jártam a legjobban, egy kétrészes filmmel a tévé előtt. Hosszú évek alatt sikerült kidolgoznom azt a szintjét az önsanyargatásnak, hogy nincs olyan virágzó és termést hozó növény a kertemben, amivel ne lenne dolgom a konyhában.

Most, hogy gyönyörűen virágzott minden a kertben, a bodza, az akác és a rózsák virágaiból szörpöt készítek. Az ingerszegényebb időszakokat menta-citromfű sziruppal és a piacon vásárolt spárga megpucolásával színesítem. Ha nem lenne körülöttem állandóan kisebb-nagyobb kupac zöldhulladék, őrültnek tűnnék, ahogy fel-alá rohangálok egy késsel a kezemben. Egyébként leegyszerűsítettem a tavaszi eszközhasználatot, gyakorlatilag majdnem mindent képes vagyok egy késsel megoldani, mélygyökerű gaz kiszedése, ültetés, betakarítás és feldolgozás, néha pedig egy kis kaszálás vagy csavarozás.

Idén ügyesen meggyőztem a kisebbik lányom a saját kis kert örömeiről, így már az ő szapora ültetvényei is gazosodásképesek. Nem baj, gyermeknapra kész lett Közben pedig azon dohogok magamban, hogy nem így képzeltem el a Maslow-piramis csúcsán elhelyezkedő önmegvalósítási szükségletem.

„Visszafogni magad, amikor bánt valami, és nem hisztériázni, amikor fáj – ilyen a tökéletes nő.”

Coco Chanel