A hóvirágok kibukkanása és a borsóültetés között a tavasz egy pillanat alatt beszippantott, megrágott és kiköpött, ott találod magad a vége nincs tennivalóid között hullafáradtan, ahogy átszellemülten örülsz a kerted minden kis életjelének.
Kezded a télen lehullott és jócskán felgyűlt ágak összeszedésével, gereblyézésével, majd folytatod a felesleges dolgok lemetszésével és a meglévő növények szépítésével, na meg persze az újak ültetésével, és végül az egész kert állandó gondozásával és szúnyogfelhős locsolásával.
Május végére túl vagyunk az anyák napján, a pünkösdön, megünnepelhettük többek között a tűzoltókat, az ápolónőket, a mentőket és a magyar sportot, köszönthettük az esélyegyenlőséget, és még ebben a hónapban volt az asztma, az internet, a tömegtájékoztatás és a távközlés világnapja is. A végtelen bonyolultan megvásárolt új telefonkészülékemmel én is az utóbbit ünneplem. Egyszerűbben juthattál a hetvenes években stencilgéphez, mint most egy telefonhoz, ha történetesen részese vagy egy céges díjcsomagnak.
Egy zöldszámos szakember segítségével eljutottam oda, ha a tévé-előfizetés mellé megrendelünk egy társkártyát, ami jó lesz a gyereknek havi fixért, akkor ahhoz jár egy telefonvásárlási lehetőség. Így történt. Meg kell jegyeznem, pár évig még simán eléldegélek az előző készülékkel, ha hat év után nem adja fel az üzemelést.
Egy hét után érdeklődnék, hogy hol akadt el a szállítás, de nem tudok, mert csak a megrendelőnek adhatnak felvilágosítást. Ezen nem múlik a dolog, máris adom a férjem, akit eleve fárasztott a hercehurca, egyáltalán nem is akarta követni, és csak foltokban emlékezett az egészre. Pár perc után közölte is a telefonos hölggyel, hogy neki nincs ideje válltáskákra, és inkább visszaadná a feleségét. A megszeppent ügyintéző elnézést kért tőlem is, amiért rendszerhiba miatt még nem tudták leszállítani azt a társkártyát, amit a férjem konzekvensen válltáskának értett.
A két hét múlva megérkezett készülékbe nagynak bizonyult a régi kártyám, így betettem az újat. Jelenleg ott tart a dolog, hogy pénzért és meghatalmazással kicserélik a régi kártyámat kicsire és vehetek valami átalakítót az új kártyához. Leszögezhetjük, hogy lehet bármilyen digitális világforradalom, kistelepülésről hivatalos ügyet intézni legalább olyan fárasztó, mint abból a közeli kisvárosból hazaérni, ahol az utolsó busz délután ötkor indul pedig fél hétig tart a szülői és nincs nálad az autó.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!