Néprajzi rinya

Itt ülök nyakig a néprajzban, és azon rinyálok, hogy nehogy visszajöjjön az az egér, amelyet kénytelen voltam az ablakon kiebrudalni légycsapóval.

Akkor már túl voltam azon a reggelen, amikor hogy magamra tárjam a napot, kipattanó szemekkel az ajtónál teremtem, de az bizony nem nyílt ki.

Bár mindenki mondta, hogy nem kell éjszakára bezárkózni, sőt Zsuzsa néni ha elmegy valahová, az ajtó elé teszi a söprűt, hogy feleslegesen senki se fáradjon miatta, és messziről lássák, nincs otthon, én persze mégis kulcsra zártam, mert biztos ami biztos.

Ugyan már, csak kicsit játszadozni kell a zárral, esetleg az ajtót kicsit megemelni, vagy legrosszabb esetben kimászom az ablakon, ne essünk pánikba – gondoltam. Végigjátszottam az összes lehetőséget, de az ajtózár nem engedett. Rendben, odamegyek az ablakhoz, és kinyitom belülről, de akkor jutott eszembe, hogy a külső szárnyak egy elmés ősrégi házépítési megoldás miatt bizony kívülről nyílnak. Még mindig telefonálhatok; a lányom még alszik, persze kikapcsolva, a szomszéd házban lakó Márton viszont kinn a mezőn pöfög traktorral. Amikor felveszi, már kalapáccsal bírom jobb belátásra a beakadt zárnyelvet. Nem mondom, hogy nem voltam kicsit riadt. Most meg ez az egér

A görényt, amely a tornác felett, a padlás falécein eszi meg a tyúkólakból elcsent tojásokat, és valószínűleg diétázhat, mert minden este csak egy tojáshéj potyog le a lécrések között – ahogy itt mondják: a héjúból –, már hosszabban nem is említem, ahogy a tizenöt centis sáskát sem. Kész világvége. Egyébiránt fél kézzel nyomom a klaviatúrát, mert a másik kezemben állandósult a légycsapó, és azt sem hiszem, hogy ennél több ragacsos légypapír bárhol is tudna a fejem fölött lengedezni, és akkor még nem beszéltünk a bagolyról. Egyik este többen ülünk romantikusan a tábortűznél, és arra leszek figyelmes, hogy minden résztvevő hosszabban-rövidebben, de említést tesz a bagoly tartózkodási helyéről.

Gondoltam, itt vagyunk a rontatlan naturalitásban, ez biztos mindenkit érdekel. Nem a traktoros, hanem egy másik Márton már le is zárná az ügyet azzal, hogy ez biza a halálmadár, akinek a házára száll, az hamarosan meghal, amikor is megszólal a bagoly, és hallom, hogy kuvik. Próbálnám is meggyőzni a társaimat, hogy tudják, a bagoly az éjszakai tudósmadár a szemüveggel és a könyvvel, a kuvikról meg már hallottam, hogy népiesen halálmadár, de nincs közük egymáshoz – hajthatatlanok. Valahogy mégis úgy alakult, hogy egy ember, akinek állítólag a házára szállt a madár, másnapra meghalt, na, azóta messziről kerülöm az ornitológiát.

Egyébként itt most szezonja van az esküvőnek. Ha jól emlékszem, a vőlegény kedden kéri meg a lányt, és ugyanezt csütörtökön nyomatékosítja az ara apjánál. A menyasszonyos háznál rengeteg süti készül, ha kikérték a menyasszonyt, azokat is elviszik a vőlegényes házhoz, amiből majd másnap visznek az esküvői meghívottaknak. Az esküvőre a rokonoknak és közeli ismerősöknek is készülniük kell, egyrészt cuccal, amit visznek, tyúkot, cukrot, lisztet, étolajat, tojást és a kókuszreszelékig bezárólag még jó sok mindent, másrészt az asszonyoknak majd az ételek elkészítésében. A következő hét vasárnapján aztán elindulnak a szülők vendégeket hívogatni. Egy hétre rá a férfiak felépítik a vőlegényes háznál a barakkot, amíg ők a hatalmas sátorral foglalkoznak, az asszonyok levestésztát készítenek. Végig szól a zene – szigorúan népzene – közben.

Uramatyám, az előbb persze megjelent a görény, de oké, már nem is veszem észre alapon írtam tovább, most pedig konkrétan egy róka futkos itt, és erőszakoskodik a csűrajtóval, be akar jutni. Hát nem megyek utána, az elemlámpa fényével küldöm el. Mi jöhet még?

Szóval egy héttel a lakodalom előtt felépítik a barakkot, zöld ágakkal feldíszítik, a belső sátorfalakat pedig végig szőnyegekkel teszik körbe, aznap este már ott van az asztalülés. Szép, ahogy a szomszédok és egyéb emberek sokféle szőnyegei harmonikus egésszé varázsolják a teret. Az előkészületekben nem vettem soha részt, de azt tudom, hogy a rokon és közeli ismerős asszonyok több napig nagyon keményen dolgoznak, hogy elkészüljenek az ételek és minden rendben legyen. Az esküvő vasárnap kezdődik, mindenki viseletben, megesküdnek a hivatalban és a templomban, azután már a menyasszonnyal érkeznek vissza a vőlegényes házhoz. Ilyenkor a házakból az utcákra megy a nép, és aki csak teheti, megnézi őket. Jaj, a menyasszonynak, ha nem jól áll a pártája!

Legelöl mennek a kérők, őket követi a vőlegény, azután a menyasszony két felől a nyüszü asszonyokkal, ők vezetik kézen fogva, utánuk jönnek a nyüszü leányok, a vőfélyek és a zenészek. A lakodalom igazodik a meghívott emberek munkarendjéhez, este tíz körül a kötelezők elvégzése után gyűlnek össze az emberek, éjjel kezdődik a vigadalom, és hétfő este van vége. Ja, persze van még a mutatás. Ez olyasmi, mint a nyolcvanas években a kst., csak épp évszázadosban és közösségiben. Az egybekelteknek minden hivatalos pár pénzt ad, mutat, melyet vagy már előbb, vagy csak utóbb, de valahogy a család majd visszakap.

Nem bizalmaskodom, ennek megfelelően ezzel kapcsolatosan hiányosak az értesüléseim, de a lényeg az, hogy egy esküvő után bizony az önálló egzisztenciát szó szerint egyből fel lehet építeni, viszont apránként vissza is kell adni mindenkinek a hasonló alkalmakkor. Van indulás, de nyögik is egy életen keresztül, de részleteiben, és nem banknak, hanem az ismerősöknek. Persze ehhez szükséges egy olajozottan működő közösség is.

Most meg úgy potyog a szilva a fákról, mintha lőnének, a legjobb, ha elmegyek aludni.