Tücsökszezon

Szezonja van a tücsköknek, az idén úgy döntöttek, hogy mint egy boldog rovarnagycsalád, majd együtt telelünk ki.

Kétségtelen, hogy bájosabbak az imádkozó sáskánál, mert abból is van doszt a kertben, de az azért elég fura, hogy bármelyik helyiségbe megyek, mindenhol lapul egy-két muzsikus. Eddig az idevonatkozó La Fontaine-i tanulságot hagyományosan értelmeztem, látom már, hogy komolyan kell vennem a fabulából kitüremkedő tücsökjellemrajzot is.

Eddig volt benne valami sejtelmes alázat, amivel szinte alárendelte magát a zenére vágyó publikumnak, és még kicsit sajnáltam is, hogy ezért aztán nem tudott megfelelően gondoskodni az éléskamrájáról, de most erős bennem a gyanú, hogy tényleg a megúszásra játszik. Jelenleg úgy érzem, hogy ez a tücsök koma egy bulista bohém, aki egyáltalán nem törődik a következményekkel.

Ellenőriztem, és ezek a mi kis lakótársaink – akik közül, persze, aki lebukik, azt kíméletesen, de tántoríthatatlanul kilakoltatom különféle segédeszközökkel – nem házi, hanem mezei tücskök. Egészen pontosan az ízeltlábúak törzséből, a rovarok osztályából, az egyenesszárnyúak rendjéből és a tücsökfélék családjából érkeztek. Azt olvasom egy helyen, hogy lárvaként telel, szájszerve ásásra és táplálkozásra alkalmas rágókból áll. Te Jóisten, eddig csak cipőkbe és a konyhai komód alatti tojástartóba furakodtak be, remélem, hogy az ásást nem veszik komolyan.

A mezei tücsök 20-26 milliméteres rovar, zömök, fényes fekete testéről és jókora, sisakszerű fejéről lehet felismerni. Na, ezt mind tanúsíthatom. Csápjai hosszúak és vékonyak, a hátsó lábak erősen megnagyobbodtak, hogy ásáskor és ugráskor támasztékul szolgáljanak. Jellemző még a hátulsó comb alsó felének piros színe, nyilván nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, erről az információról egyáltalán nem kívánok megbizonyosodni. Szárnyai repülésre alkalmatlanok, ez jelen esetben számomra biztató. A tücsök hallószerve nem a fején, hanem az elülső lábszárán van ahhoz, hogy megállapítsa, honnan jön a hang, a lábát be kell hajlítania és össze kell hangolnia a hangforrással. A tudományosan stridulationnak elnevezett ciripelő hangot a szárnyaikon elhelyezkedő, fésűre emlékeztető ciripelő erek összedörzsölésével képzik. Konkrétan az egyik szárny tetejét a másik szárny aljához dörzsölik.

Valószínűleg így van ez a rock ’n’ rollból is ismert kabócáknál is, akik viszont nagyon kecsesek és szinte átlátszóak. De visszatérve az én főként éjszaka aktív, növényi anyagokkal és kisebb rovarokkal táplálkozó tücsök barátaimra, akik egyébként rovarként 3-4 hónapig élnek (!), tehát oké, ideköltöztek, és akik megússzák a kitoloncolást, azok lárva alakban valahová beássák magukat a pecóba. Majd a kora nyári időszakban ivaréretteké válnak, hogy a májustól júliusig tartó párzási időszakukban a nőstények a petéiket egyenként a talajba rakják. Akár 200 pete is lehet, hál’ istennek. Remélem ez lesz az a pont, amikor feladják és kiköltöznek.

A peték kifejlődéséhez 3-4 hét kell, a lárva nyár elején kel ki, növényekkel táplálkozik és a tél beállta előtt 7-8-szor vedlik. Mielőtt tavasszal eléri a felnőtt stádiumot, még kétszer vedlik. Szuper. Még azt is írják, hogy a tücskök magányosan élnek. Na, ezt tutti, hogy nem hiszem el, és már egyébként is belezavarodtam ebbe az egészen bonyolult tücsök létformába.

Azt még azért elmondom, hogy az egyik ilyen búsborongós ősszel az én családom egy állatkereskedésben járva természetesen felvásárolta az eleségként tartott, ott található összes tücsköt, hogy vidáman felidézhessük a téli estéken is a nyarat. A halak után megüresedett akvárium lett az otthonuk, amit szétszabdalt tojástartó elemekkel kellett kicsinosítani, hogy azok alá bújhassanak. Feszt ciripeltek, egy idő után, mint a papagájokat, már letakartuk őket. Az tény, hogy vidám estéket töltöttünk így el együtt, bár néha frissítenünk kellett a teljes állományt, mert köddé váltak. A La Fontaine-i konklúzió, hiába próbáltuk megmenteni őket az eleségként való éléstől, lehet, hogy mégis ez lett a sorsuk, saját maguk által. Fura egy világ ez.