A Ryanair elnökének elképzelései szerint az utasokat sokkal inkább bele kell vonni a repülésbe, például maguk vihetnék a poggyászukat a gépre. „Megszüntethetnénk az elvesztett csomagokkal foglalkozó részlegeket, nem is beszélve a futószalagokról és a rakodórámpákról.” O’Leary szerint a jövő olcsó repterei olyanok lesznek, mint az Aldi vagy a Lidl az élelmiszerüzletek között. A légitársaságok által eddig nyújtott szolgáltatások hamarosan gyökeresen megváltozhatnak, írta a Handelsblatt.
Szponzorált kávé a fedélzeten
A Ryanair más módon is spórolna. „Olyasvalakit keresünk, aki szponzorálja a kávét és teát a fedélzeten” – mondta O’Leary a lapnak. A Ryanair cserébe a poharakra nyomtatná a szponzorcég logóját. Ingyen biztosan nem fognak felszolgálni sem teát, sem pedig kávét a járatokon. Nemrég O’Leary volt az is, aki felvetette, hogy fizetőssé kellene tenni a fedélzeti vécéket.
A varázslatos reptéri paloták ideje lejárt
O’Leary az interjúban jelentette be azt is, hogy kisebbségi részesedés megvásárlását tervezi a londoni Stansted repülőtérben, amely azután alacsonyabb költségekkel üzemelne. „Minél költséghatékonyabbá szeretnénk tenni a repülőteret. Nem értünk egyet azzal a régi nézettel, hogy varázslatos üvegpalotát kell építeni.” Szerinte Berlin példáján jól látható, milyen nehézkes – és amúgy teljesen felesleges is – egy ilyen reptéri palota építése, „egy halom törmelék, amelyről senki sem tudja, mikorra is készül el.”
Veszélyben a terjeszkedés
Az EU-s versenyhivatal szakemberei miatt veszélybe kerültek a terjeszkedéssel kapcsolatos tervek. Az ír légitársaság harmadjára is megpróbálkozna a nemzeti konkurens Aer Lingus felvásárlásával, Brüsszel azonban az előzetes vizsgálatok szerint túlzott kartellkockázatot állapított meg, és úgy véli, az átvétel negatív hatással lenne az ír utasokra. A bizottság a múlt héten kiterjesztette a vizsgálatot.
Kérdéses, hogy valaha meglesz-e az engedély, hiszen mindkét fél az ír piac legnagyobb vállalatai közé tartozik a légi közlekedésben. Dublinból számos útvonalon konkurál egymással a két cég, a felvásárlást követően azonban számos útvonalon csaknem teljesen megszűnne a verseny. Joaquín Almunia EU-biztos januárig vizsgálódhat.
A Ryanair már 2006-ban és 2008-ban is eredménytelenül próbálta lenyelni az Aer Lingust. Brüsszel 2006-ban is kartellgyanú miatt hiúsította meg a cég átvételét. A második alkalommal egy részben állami tulajdonú, konkurens cég húzta keresztül a Ryanair számításait. 2007 óta a cég már 30 százalékos részesedéssel bír az Aer Lingusban. Idén júniusban a cég újabb közel 700 milliós ajánlatot tett a kormánynak az általa birtokolt részesedésekért. Az ír kormányt rosszul érintené, ha meghiúsulna az üzlet, mivel a mentőernyő alá menekült euróország kormánya az Aer Lingus privatizálásával töltötte volna fel az államkasszát.
Odor Tamás
GlobalFX.hu
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!