A cég tőzsdei zárást követő közleménye szerint részvényenként 13 centtel nőtt a nyereség az elemzők által várt 8 cent helyett. Szokás szerint az Alcoa nyitotta meg a jelentési szezont. A cég által közzétett negyedéves adatok sokak szerint előrejelzik a várható adatokat. A bankok között elsőként a JP Morgan teszi majd közzé negyedéves mutatóit pénteken.
Az Alcoa nyeresége Klaus Kleinfeld szerint főként az alumínium üzletág erősödésére vezethető vissza. Kleinfeld nem kommentálta a CNBC-nek azokat a spekulációkat, melyek szerint a cég a nyersanyag ágazatban eladásokat tervezne. Az alacsony alumíniumárak jelentős megterhelést jelentenek a bauxit kitermelésével és feldolgozásával foglalkozó cégeknek. Az Alcoa esetében az alumíniumkerekek és a repülőgép-alkatrészek terén volt érzékelhető jelentős erősödés.
Az Alcoa szerint az idei évben közel 7 százalékkal nőhet az alumínium iránti kereslet világszinten. Az elemzők azonban nem látják ennyire rózsásan a jövőt. Vezető amerikai elemzőházak egybehangzó véleménye szerint is nehéz idők várnak az alumínium ágazatra. Az alumínium tonnánkénti 1900 dollár körüli árfolyama miatt aligha emelkedhetnek tartósan az ágazatban érdekelt cégek nyereségei.
Ódor Tamás
GlobalFX