Mínuszban a Commerzbank első negyedéves mutatói

Nehéz idők várnak Martin Blessing Commerzbank-vezérre, hiszen üres kézzel állt a részvényesek elé a mai közgyűlésen Frankfurtban. Németország második legnagyobb bankja gyengén teljesített az első negyedévben.

GlobalFX
2013. 04. 19. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adózás utáni eredmény tehát várhatóan negatív lesz. A leépítések és átszervezések kedvező hatása várhatóan csak a következő évben lesz érezhető. A 2013-as év az átmenet éve lesz. A vezetőség hosszú távon gondolkodik, így azonban a sikerre is többet kell majd várnia a részvényeseknek.

A Commerzbank részvényeseinek a mai napon kell döntést hozniuk egy újabb, milliárdos nagyságrendű tőkeemelésről, melynek segítségével az állami mentőcsomag még vissza nem fizetett részét rendezné a bank. A bank vezetősége már korábban is úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy visszafizessék az állami támogatást.

Május közepéig, esetleg június elejéig közel 2,5 milliárd eurót kíván bevonni a bank. A korábbi tervek szerint ezt az összeget a megtermelt nyereségből fizették volna vissza, ám a mutatók messze elmaradtak a várakozásoktól. Ettől persze tovább eshet a már amúgy is 1,15 euróra visszaesett részvényárfolyam is. Blessing érvelése szerint az állami segély visszafizetésével 200 millió eurós kamattehertől szabadulna meg a bank, így több jutna az osztalékokra is, ám itt is csak 2014-ben realizálódnának a kifizetések. A tervezett tőkeemeléssel a Commerzbank 2014-re elérné a Basel III-ban előírt tőkekövetelményi szintet. Az elemzők is nehéz helyzetben vannak a bankkal kapcsolatban. A megkérdezett 15 elemző 2013-ra vonatkozó előrejelzései igencsak nagy szórást mutattak az 1,1 milliárd eurós nettó nyereségtől a 800 millió eurós veszteségig.

Ódor Tamás
GlobalFX.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.