Ingatlanlufitól tart a kínai jegybank

A kínai jegybank a kialakulóban lévő ingatlanlufi elleni harcban milliárdokat von ki a pénzügyi rendszerből.

GlobalFX
2013. 10. 24. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember óta ez az összeg elérte a 19 milliárd eurót. Kína legfontosabb 70 nagyvárosában átlagosan 9,1 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak az előző évhez képest. Az augusztusi érték 8,3 százalék volt. A szórás azonban nagy, hiszen Pekingben közel 16 százalékos volt a növekedés. A hivatalok keményen lépnek fel a spekulánsokkal szemben. Aki fővárosi lakosként kettőnél több ingatlannal rendelkezik, attól egyszerűen kisajátítják az ingatlanokat és a következő öt évben nem vásárolhat házat Pekingben.

Az ingatlanpiac száguldása magával hozza a hitelállomány növekedését is, ami lassan már magasabb, mint amit a kormány még elviselhetőnek tart. Csak szeptemberben közel 94 milliárd eurónyi hitelt adtak a bankok, ami messze meghaladta a szakemberek által előre jelzett 78 milliárd eurós összeget.

Ugyanakkor egy rövidebb visszaesés után a gazdaság ismét egyre jobban teljesít, és emelkednek a különféle gazdasági mutatók is. Mivel a kormány által megadott 7,5 százalékos növekedési cél már nincs veszélyben ezért valamelyest már vissza lehet fogni a hitelállomány növekedésének ütemét. Kínában az állam még mindig rendelkezik olyan eszközökkel, melyekkel beavatkozhat a bankok tevékenységébe.


Ódor Tamás
GlobalFX.hu – Vagyonkezelés felsőfokon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.