A bank egy dél-olaszországi szélerőműparkhoz adott hitele miatt került sor a rendőrségi vizsgálatokra, mivel a feltételezések szerint az olasz maffia pénzmosásra használta az építkezést. A rendőrök 6 német tartományban tartottak házkutatásokat lakásokban és a bank irodáiban, valamint a szélerőműveket gyártó cégnél is. Az osnabrücki ügyészség közleménye szerint pénzmosás és bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmények miatt folynak a vizsgálatok.
Az ügyben 2013 februárja óta folyik nyomozás, a bank érdekeltségein kívül 20 németországi ingatlanban folytak vizsgálatok, ennek kapcsán ausztriai szálakat is felgöngyölítettek a nyomozók. Az ügyészség egy német, olasz, San marinó-i és svájci céghálózat után nyomoz.
A háttérben az olasz Crotone város mellett 2006-ban létesített szélerőműpark kétes finanszírozása áll: a HRH Nordbank 225 millió euróval finanszírozta a 48 szélerőmű kiépítését. A nyomozók szerint a Ndrangheta csoport fekete pénzeit mosták így tisztára. A HSH Nordbank szóvivője és az Enercon szóvivője hasonlóan nyilatkozott: „Nem a cég vagy annak munkatársai ellen folynak a vizsgálatok, hanem a megbízók ellen.”
Az olasz hatóságok 2008-ban indított vizsgálata szerint a szélerőműpark az említett céghálózaton és strómanokon keresztül az Arena klánhoz köthető- írja a Der Spiegel is. Az olasz gazdasági rendőrség adatai szerint a 2004-ben meggyilkolt klánvezér, Carmine testvére indirekt módon a tulajdonosi körhöz tartozott. A szélerőművet az olasz hatóságok 2012-ben foglalták le. A létesítmény lefoglalásakor a legnagyobb szélpark volt Európában.
Ódor Tamás
GlobalFX.hu – Vagyonkezelés felsőfokon
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!