Izrael négy hadihajót rendelt a ThyssenKrupp-tól

A tervek szerint a megrendelt korvetteket 5 éven belül adják át.

GlobalFX
2015. 05. 11. 18:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervek szerint a megrendelt korvetteket 5 éven belül adják át. A hajók feladata többek között a földközi-tengeri gázmezők védelme lesz, jelentette be az izraeli védelmi minisztérium. A ThyssenKrupp is megerősítette a megrendelés valódiságát. A cég szakemberei bejelentették, hogy a hajókat Kielben a German Naval Yards hajógyárral közösen fogják megépíteni.

Izraeli információk szerint Németország 115 millió euróval járul hozzá a megrendeléshez. Németország a Holokauszt miatt minden esetben kiemelten kezeli a zsidó állam biztonságát érintő kérdéseket. A korábbiakban is volt már példa jelentős anyagi hozzájárulásra, például tengeralattjárók vásárlásakor. Szintén izraeli források szerint a ThyssenKrupp vállalta, hogy 162 millió értékben vásárol majd javakat a fogadó országban. A konszern eddig ezeket az értesüléseket még nem erősítette meg.

Ódor Tamás
GlobalFX.hu – Vagyonkezelés felsőfokon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.