Van-e utódlási helyzet a Fideszben?

A Fidesz Orbán Viktor nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül.

A márciusban a Bibó Szakkollégiumban elhangzott, majd a héten kiszivárgott miniszterelnöki beszéd látszólag kitűnő táptalajt kínál egy kis spekulációhoz. Bár nyilvánvalóan tavasszal sem volt utódlási helyzet a Fideszben, és most még kevésbé van, érdekes eljátszani a nevekkel, ki jöhetne számításba Orbán Viktor lehetséges utódaként (hogy ez jó-e azoknak a politikusoknak, akiknek a nevét feldobta a sajtó, az már más kérdés; Lázár János mindenesetre igyekezett hamar jelezni, hogy nem csak a keleti nyelvekkel áll hadilábon, de ultizni sem tud ). Persze az ember hamar arra a következtetésre jut, hogy a felmerültek egyike sem lenne ideális miniszterelnök-jelölt: Lázár a Fidesz-táborban sem népszerű, Rogán Antalnak túl sok „ügye” van, Balog Zoltán nem vérbeli politikus, Szijjártó Péter meg Hagyjuk. Nincs senki, akire nemhogy a miniszterelnök által támasztott kritériumok ráillenének, de egyáltalán alkalmasnak tűnne erre a szerepre. És ez nem véletlenül van így.

Ahhoz, hogy Orbán Viktor a rendszerváltás óta megőrizhesse vezető pozícióját a Fideszben, el kellett érnie, hogy senki ne legyen a pártban vagy annak közelében, aki valódi riválisává válhat; mondhatni folyamatosan ez kötötte le politikai energiáinak egy részét. Aki erre egy kicsit is esélyesnek látszott – mint Áder János vagy később Navracsics Tibor –, az előbb-utóbb a partvonalon kívül vagy legalábbis Brüsszelben találta magát. A tehetségesebb fideszes politikusoknak ezért el kellett fogadniuk, hogy legfeljebb a második helyért vetélkedhetnek, ami szintén nem teljesen veszélytelen elfoglaltság, és ebbe is rendesen bele lehet kopni (lásd Lázár János és Rogán Antal párharcát). Összességében aki a miniszterelnök potenciális riválisa volt, az már nincs a politika első vonalában, aki pedig a politika első vonalában van, az (már) nem a miniszterelnök potenciális riválisa.

Mindez természetesen hatalmas politikai teljesítmény a kormányfő részéről, de van egy elég komoly hátulütője. Igen, az utódlás kérdése. Orbán Viktor ugyanis az évek során maga lett a Fidesz, így akik a Fideszre szavaznak, azok voltaképpen rá szavaznak. Mint az imént is láthattuk, nem könnyű olyan politikust elképzelni, aki csak úgy behelyettesíthető lenne a Fidesz élére, aki hasonló lelkesedést és szavazási hajlandóságot volna képes kiváltani a jobboldali táborból, és aki ezt az igencsak heterogén, már-már összeegyeztethetetlen társadalmi és eszmei-ideológiai háttérrel rendelkező szavazóbázist össze tudná tartani. Ez a politikai teljesítmény tehát addig ér valamit, amíg Orbán Viktor vezeti a pártot; amint őt kivonjuk a képletből, rögtön elenyészik. Ha ő valamiért távozna a Fidesz éléről, a párt valószínűleg rögtön zuhanórepülésbe kezdene, és – ezzel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok nem lévén – az sem egyértelmű, hogy egyben maradna-e egyáltalán.

Orbán Viktor, mint az most nyilvánosságra került szavaiból is kiderül, tisztában van azzal, hogy még a legnagyobb politikusoknak is megvan a maguk kifutási ideje. Így minden különösebb hátsó szándék feltételezése nélkül elképzelhető, hogy valóban foglalkoztatja az utódlás kérdése. Ami persze jelenleg még nem aktuális, de hosszabb távon politikai életműve túlélésének zálogát jelenti. Hiszen az a tény, hogy nélküle nincs Fidesz, addig előnyös számára, amíg a párt élén akar maradni – addig feltétlenül, hiszen részben ennek a tudata tartja ott –, utána viszont már hátránnyá válik. Hasonlóképpen az a politikai ösztöne, hogy nem enged maga mellé felnőni potenciális riválisokat, egyúttal a potenciális utódok körét is minimálisra szűkíti. Többek között ezért lehet az az érzése Orbán Viktornak, hogy ha valaha is politikai utódot szeretne, arról magának kell gondoskodnia.

Ez azonban korántsem egyszerű feladat, mert a potenciális utód egyben potenciális rivális: könnyen kicsúszhat az ember irányítása alól. Így elengedhetetlen a megfelelő időzítés. Talán ezért is tűnik úgy, hogy a miniszterelnöknek mintha mindig lenne talonban egy elképzelhető utóda – korábban Varga Mihályt emlegették így, majd Navracsicsot és mostanáig Lázárt –, akit előbb erősödni enged, hogy aztán hozzákezdjen a gyengítéséhez. Lázár János mintha most jutott volna el az utóbbi fázisba, és innentől Rogán Antal karrierjének alakulását érdemes ebből a szemszögből figyelni. Bármennyire fontos dolog is a kommunikáció, önmagában nem indokolná egy külön minisztérium létrehozását. Az, hogy Rogánból mégis miniszter lett, bizonyára nem pusztán ezzel, és még csak nem is Lázár János ultimátumával magyarázható. Sokkal inkább a párton belüli kényes erőegyensúly alakításával, amiben talán valahol halványan az utódlás kérdése is szerepet játszik.

Ezt a játékot azonban nem lehet a végtelenségig játszani, mert a felhozatal egyre szűkebbé és – a fent említett „legfeljebb második” kilátás miatt – egyre kontraszelektáltabbá válik. A Fideszben már most sincs igazán nagy utánpótlás tehetséges politikusokból, és számos jel utal arra, hogy a párt komoly humánerőforrás-problémákkal küzd, ha alkalmas embert kell találni egy-egy feladatra – nemhogy a miniszterelnöki posztra. Így minél később dönti el Orbán Viktor, hogy ha úgy alakul, kit látna szívesen utódaként, annál nehezebb lesz majd választania. Persze ez addig nem fog álmatlan éjszakákat okozni neki, amíg az ellenzéki térfélen is ennyire gyenge a felhozatal.