Göncz Árpádról véleménye van az embernek. Jó vagy rossz, esetleg vegyes, de valamilyen föltétlenül, ámbár nem törvényszerű, hogy véleményünk legyen a másikról, még a legismertebbekről sem. Van, akinél, ha szóba kerül, megrántjuk a vállunkat: tudom is én, hogyan vagyok vele, nem foglalkoztat, stb. Göncz nem ilyen, róla mindenkinek véleménye van.
Így jár, aki történelmi időkben lép ki a fényre
Amikor ő kilépett, én már – vagy még – javában a sötétben botorkáltam. Botorkáltam? A szabad demokraták rendezvényeire jártam ájult lelkesedéssel, mint a rendszerváltás táján oly sokan, akiknek tetszett a markáns antikommunista hang. Az SZDSZ akkori csalihangja. Gyorsan hozzáteszem, tetszett az MDF is, Lezsákék is a szívemből szóltak, de valahogy a szadesz egy fokkal jobbnak tűnt. Nemcsak elzavarni a kádári csürhét, de keményen leszámolni velük Ez igen! Ők az igaziak!
Göncz Árpád is közéjük tartozott.
A Pesti Hírlapnál dolgoztam akkortájt (úgy emlékszem, kilencvenegyet írtunk), amikor egy legényesnek szánt glosszában odacsördítettem valamelyik túloldali lapnak, amiért érdemtelenül megtámadta a köztársasági elnököt, Göncz Árpádot. (Tényleg érdemtelenül – ma is vállalnám azt a glosszát.) Pár nap múlva Göncz sajtósa (régi újságíró kolléga) telefonált: elnök úr köszöni az írást, el van ragadtatva. Szabadkozva motyogtam: csak a meggyőződésemet írtam le. Hazudnék, ha tagadnám, jólesett a köszönet.
Hetekkel később Nagycenkre, Széchenyi születési ünnepségére utaztam tudósítani. Késtem kicsit, már ment a színes műsor, amikor feleségestül megérkeztem. A zsúfolt sportpálya dísztribünjén, a helyi notabilitások társaságának közepén ott ült az államfő. A sajtós kolléga hamar kiszúrt. Göncz Árpádhoz hajolt, súgott neki valamit, mire az elnök fölállt, és a meglepett sleppet otthagyva lesietett hozzánk. Igen, mihozzánk. Csak néztem nagyokat. Mindkettőnkkel kezet fogott.
– Köszönöm, Gyuri! Még egyszer köszönöm!
Álltam ott sután, meglepetten, kicsit büszkén, kicsit zavartan (Az asszony persze ragyogott.) A fejemben közben meg az járt, ugyan mi rendkívülit csináltam. Mondani sem kell, a helybeliek ezek után minket jobban megnéztek, mint magát az államfőt. Vajon kik lehetünk?
