Ha az unió külső határai valóban lezárulnának, előbb tennék ki Kelet-Európában a „kiürült” táblát, mint a „megtelt” táblát nyugaton. S hogy mi következik ebből? Semmiképpen sem az eddigi, komoly feszültségeket és széthúzást gerjesztő nyugati bevándorláspolitika folytatása. De Kelet-Európának is újra kellene gondolnia a bevándorlással kapcsolatos álláspontját. Egyfelől a mai tranzitországoknak minél egységesebben azt kellene követelniük, hogy Nyugat-Európa járuljon hozzá a bevándorlás rá eső járulékos költségeihez, ha már annak munkaerő-piaci hasznát ő aratja le. Másfelől a korlátlan és ellenőrizetlen bevándorlást ösztönző politika helyett egy olyan új, végiggondolt – például az amerikai vagy ausztrál példán alapuló – uniós bevándorláspolitikát kellene szorgalmazniuk, amelynek várható munkaerő-piaci előnyeit ők maguk is közvetlenül élvezhetik.
Ma szentségtörésnek tűnik felvetni, hogy elképzelhető ilyen bevándorláspolitika, mivel a kelet-európai elitek a fekete-fehér kép fenntartásában érdekeltek (gyakran még az elitellenes mozgalmak is). Egyáltalán nem szükségszerű azonban, hogy kizárólag a korlátlan befogadás és a teljes bezárkózás két szélső értéke létezhet. A megszűnő és a bezáruló határok között igenis van középút: az ellenőrzött határ, ahol mi döntjük el, hogy kit engedünk át, és milyen feltételek mellett.
