Ám mint jól tudjuk, a magyar sírva vigad. Nem elég neki a külső „ellenség”, igyekszik saját dolgát is megnehezíteni.
Gazdag József kötetének egyik csúcspontja a Fejezetek a határon túli magyarok életéből című írás. Ebben a Révkomáromban élő szerző leírja, hogy, amint az szokása, egyik nap átsétál a hídon a másik oldalra Nemzeti Sportért. Ezúttal nincs nála semmilyen papír, így a rend éber magyar őrei beviszik az őrszobára. Két órát tölt el ott, míg otthonról nem igazolják. Közben a rendőrök csak úgy nevezik egymás közt: „a szlovák”, majd hivatalból feljelentik szabálysértés miatt, mivel külföldi állampolgárként nem tudta igazolni magát. „A híd szélén megállok – fejezi be tárcáját a szerző. – Hosszan nézem a Dunát. Egy újabb szlovák? Te jó ég, hányszor hallottam már ezt. Kassai vagy? Milyen szépen beszélsz magyarul! A szél porfelhőket kavar a parton. Pedig magyar volnék, minden ízemben. Felvidéki hontalan.”
Ugyancsak Gazdag Józseftől tudhatjuk, hogy az 1800-as évek második felében, amikor a football – amint korabeli tudósítások feljegyezték –, ez az „igen fárasztó mulatság” feltűnt Magyarországon, többek közt „angol rugósdinak” nevezték.
Európa ezen fertályán megy a rugósdi azóta is. Román, szerb, szlovák rúg magyarba – de ha román, szerb vagy szlovák nincs kéznél, megteszi azt a magyarral a tulajdon honfitársa is.
Mi kellene ahhoz, hogy legalább utóbbinak, ennek a kizárólag rajtunk múló meccsnek vége legyen egyszer?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!