Bámulom a felvételeket, s nyomukban megnyílik a múlt; kézzelfoghatóan ott van előttünk, kétségbevonhatatlan természetességgel éled újjá. Az egyik képen a Kálvin tér szerepel még a háború ütötte sebekkel, az egyik tűzfalat beborító hatalmas cascohirdetéssel. A kopott házak homlokzatairól nemzeti színű és vörös zászlók lógnak, egy parkosított zugban pedig kivehető Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György feltehetően április 4-e vagy május elseje alkalmából kiállított fényképe. Átellenben, ez már feltűnőbb, ember nagyságú, üveget formázó, talán műanyagból alkotott reklámbutélia, rajta keretben felirat: Star üdítőital; a „magyar kóla” – nem volt az persze kóla, csak itthon becézték annak.
Ismét Kádár János – a Felvonulási téren május elsején vezetőtársaival a dísztribünön. A tribün nem sokkal előbb még a Sztálin-szobor talapzata volt, az ötvenes években innen integetett Rákosi, Gerő, Dobi István. Dobi ugyan megmaradt – legalábbis 1967-ig –, ám a talapzatot, amelyről a bálványt a forradalom ledöntötte, megőrizték, igaz, a felismerhetetlenségig átalakítva.
Vidéki házakat látok: látszólag épülő, valójában örökre elpusztuló falvakat. Kockaépületek; a kontyos tető, a szép fatornác mintha sohasem lett volna – eltünteti, eltékozolja némi biztatás után az istenadta nép. A Balatonnál és a Velencei-tónál fa- és bádogvárosok nőnek ki a földből. Felmérhetetlen a kár – juthat eszünkbe a régi, fájdalmas felismerés a múlt képei közt barangolva –, még most sem tudjuk igazán, mekkora rombolást végzett a Kádár-rendszer főként a hetvenes-nyolcvanas években a hazai épített örökség felelőtlen pusztításával. (Intő jel azoknak, akik manapság hasonló Kádár-kori bádogvárosokkal boldogítanák, etetnék meg ugyanazt a népet – háromszáz négyzetméter alatt szabadon szárnyaló barkácsfantáziával.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!