Átlagos reptéri fuvarnak indult. A brüsszeli taxisofőr kedden kora reggel ment ki egy schaarbeeki címre (Schaarbeek a belga főváros egyik északkeleti, túlnyomórészt bevándorlók lakta negyede), ahonnan három férfit kellett elvinnie a repülőtérre. A fiatalemberek bosszúsak voltak: direkt nagy kocsit kértek, mondván, sok csomagjuk lesz, ám az értük érkező taxiba a tervezett öt helyett végül csak három koffert tudtak bepakolni.
A csomagok, emlékezett később a sofőr, „ólomsúlyúak” voltak. A reptérre érve – szokásához és a brüsszeli taxisetiketthez híven – segíteni akart utasainak a poggyász cipelésében, akik ezt határozottan és kissé barátságtalan hangon visszautasították. A sofőr később rádión hallott a reptéri merényletről, és értesítette a rendőröket a fura reggeli fuvarról, megadva azt a bizonyos schaarbeeki címet is. A hatóságok nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és a Max Roos utcában lévő lakásban megtalálták a két el nem szállított, robbanóanyaggal teli bőröndöt, valamint bombagyártáshoz szükséges egyéb vegyi anyagokat és az Iszlám Állam zászlaját. A három elszállított bőrönd sorsát ismerjük: kettő felrobbant a zaventemi repülőtér indulási csarnokában, 15 ember halálát okozva, a harmadikat később tűzszerészek hatástalanították.
Belgiumban is sokan teszik fel most a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a tavaly novemberi, ezer szállal a belga fővároshoz kötődő párizsi terrortámadás után az ugyanazon terrorista körhöz tartozó emberek ilyen zavartalanul élhettek, bujkálhattak és készíthettek elő újabb merényletet Európa szívében, kőhajításnyira az Európai Unió és a NATO központjától?
Akadnak megnyugtató – legalábbis annak szánt – és nem csekély aggodalomra okot adó válaszok. Utóbbiak jóval számosabbak.
A Knack című flamand nyelvű hetilap szerkesztője, Kristof Clerix a terrortámadás napján az újság honlapján közölt cikkében járja körül a belgiumi biztonsági szervek helyzetét. „Biztonsági szakértőink körében az utóbbi hónapokban nem az volt a kérdés, lesz-e Belgiumban terrortámadás, hanem hogy mikor” – kezdi írását Clerix, aki röviden számba veszi a közelmúlt fejleményeit. Belgiumból az első harcosok 2012-ben csatlakoztak az iszlamistákhoz (nagyobbrészt az Iszlám Államhoz) Szíriában. Azóta összesen 534-en járták meg a frontot, amivel az ország abszolút csúcstartó Nyugat-Európában. Ezek közül legalább százhúszan haza is tértek azóta.
Belgiumban, állapítja meg a szerző, az ország nagyságához és az ott működő nemzetközi intézmények súlyához képest viszonylag kicsi biztonsági apparátus működik: az állambiztonságért felelős ügynökök és katonai hírszerzők száma épphogy eléri az ezerkétszázat. És bár a mostani kormány – okulva többek közt a tavalyi párizsi támadásokból – igyekszik betömködni az elmúlt években keletkezett biztonsági réseket, az ország e pillanatban még különösen veszélyeztetett.
Hasonlót állít az amerikai The Daily Beast újságírója, Michael Weiss is, csak éppen jóval keresetlenebb stílusban. A CNN-nek is dolgozó szerzőnek jó kapcsolatai vannak az amerikai titkosszolgálatokkal, ezért cikkében számos véleményt tud idézni a belga társszervek tengerentúli megítéléséről.
„A belgák alapvetően – hadd fogalmazzak nyersen – gyerekek. Egyáltalán nem kezdeményezők, fogalmuk sincs, mi történik körülöttük” – idéz az újságíró egy név nélküli forrást, aki azt is hozzáteszi: ez nem szaktudás, hanem egy kalap sz r. Weiss ezt követően elemzőbb stílusra vált, és felsorolja a legnagyobb problémákat. Belgiumban, állítja, a hatóságok képtelenek bevonni a terrorizmus elleni harcba a muszlim közösségeket, nem tudják elérni, hogy rengeteg muszlim ne a szinte átláthatatlan struktúrájú, a közhatalom ellenőrzése alól kikerülő enklávékban élje az életét. Az Egyesült Államokban, írja, az a gyakorlat, hogy egyetlen gyanús elemre 20-25 ügynököt állítanak. A francia Amedy Coulibalynak, a tavaly Párizsban a Charlie Hebdo-merénylethez kapcsolódóan egy kóser boltban túszokat ejtő terroristának, említ egy példát a lap, húsz telefonja volt. Ezeken kívül Weiss is említi a biztonsági szolgálatok krónikus létszámhiányát. S még valamit: a hírhedten bürokratikus Belgium fővárosa hat rendőrségi körzetre oszlik, amelyek nemhogy a nemzetközi társszervekkel, de egymással is nehezen cserélnek információt.
„Reméljük, mostantól képesek leszünk ledönteni néhány makacs tabut, és ezentúl minden politikus a hatékonyabb biztonságpolitika megteremtéséért dolgozik.” Ezt Hans Bonte, Vilvoorde polgármestere mondta a merényletek után. A Brüsszellel szomszédos kisváros naponta küzd a radikalizálódó muszlimok kezelésével, a településvezető gyakran került a hírekbe, amiért felhívta erre a nyilvánosság figyelmét. A szocialista politikus korábban is többször beszélt már a brüsszeli rendőrségi körzetek fent említett működési hiányosságairól. „Már az is különleges procedúrát igényel, hogy az egyik körzet munkatársai belenézhessenek a szomszéd körzet biztonsági kameráinak felvételeibe, s ez nem könnyíti meg a Szíriából hazatért radikálisok szemmel tartását” – panaszolja a politikus minapi interjújában, kifogásolva egyebek közt azt is, hogy a terrorizmus kezelésére létrejött parlamenti bizottság üléseit „gyakrabban halasztották el tavaly november óta, mint ahányszor összeült”. A bizottságnak így még azt sem sikerült elérnie az elmúlt hónapokban, hogy az előzetes letartóztatás idejét 24 óráról 72 vagy legalább 48 órára emeljék.
Amerikai és egyes európai szakértők szerint bár nem csupán Belgium küzd biztonsági problémákkal, az ország a kontinens legsebezhetőbb pontja. Gilles Keppel francia dzsihádkutató ezt így fogalmazta meg: „A dzsihadisták szerint Európa a nyugati világ Achilles-sarka, Belgium pedig Európáé.”
A fenti állítást alighanem jól bizonyítja Samia Maktouf nyilatkozata. A francia-tunéziai ügyvédnő a Knack című lapnak adott interjújában a belga hatóságok, azon belül a dzsihadisták központjának számító Molenbeek kerület polgármestere szemére veti, hogy éveken át tétlenül nézte, ahogy az általa irányított városrészben „szörnyek növekednek ki a földből”. Maktoufot a tavaly novemberi párizsi terrortámadás egyik áldozatának családja nemrég azzal bízta meg, hogy perelje be ezért Belgiumot az Emberi Jogok Európai Bíróságánál. „Épeszű ember nem tudta nem észrevenni, milyen veszélyes terrorhálózat szerveződik Molenbeekben – mondja az ügyvédnő. – Az ország terrorfenyegetettségét vizsgáló belga szervezet 2013-ban nyolcszáz dzsihadista nevét tartalmazó listát állított össze, amelyet Molenbeekbe is elküldtek. A lajstromban ugyanis 85 molenbeeki illetőségű személy szerepelt, köztük Abdelhamid Abaaoud, Salah Abdeslam, valamint Mohamed Abrini [mindhárman részt vettek a párizsi támadás szervezésében].”
A belgák veszélyérzete valóban elég tompa lehet: a tavaly novemberben a rendőrség által tűzharcban lelőtt Abdelhamid Abaaoud még 2014-ben is jót kacagott a belga hatóságokon az Iszlám Állam El-Dabik című propagandalapjában, amiért azok hagyják, hogy szabadon ingázzon Belgium és Szíria között.
