Találkozás a közkútnál

Csjef Sanyi hozta, amit vártak tőle. A meglepetés inkább az volt: nem sokkal később máról holnapra eltűnt.

Ifjúkori barátom halálára írom ezt a cikket. Szenvedek. Egykorúak voltunk, ötvenes születésűek. Még a Dózsa sportszázadában, a katonaságnál ismerkedtünk össze 1968-ban. Erős kapocs az ilyen. Ő, Csjef Sanyi akkor már ígéretes bokszolónak számított, a sportújság többször is kiírta a nevét. Nem akármilyen ajánlólevél az ilyesmi egy zord laktanyában, a legénység körében egészen biztosan. Tiszta pszichológia, aki odakint szakmányban osztja a pofonokat, arra fölnéz a megszeppent kiskatona. Csjef Sanyi persze senkit sem bántott a kaszárnyában, pofonról szó sem volt, legföljebb amikor a meccseiről mesélt

Amennyire így visszaemlékszem, tartásából, ruganyos mozdulataiból már messziről látszott, hogy bokszoló. Ahogy fölállt, kezet fogott, vagy elment mellettünk, volt benne valami naprakész, fölajzott készültség, élére állított reflex. Mint aki csak a jelre vár

A küzdősportok nemes szívű embereket nevelnek (vagy a nemes szívű fiatal választja a küzdősportokat?), de ez csak később, a sportlapnál tudatosult bennem, ahol kezdő slapajként néhány éven át az én tisztem volt a cselgáncs és a boksz felügyelete. (Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a versenyek tudósítása mellett naphosszat ott kellett lábatlankodnom a zajos edzőtermekben hírekért, nyilatkozatokért.) Hazudnék, ha azt mondanám, ujjongtam, amikor rám osztották a két sportágat. Agresszív, goromba emberekre számítottam, akik adott esetben majd velem, újságíróval is úgy bánnak, ahogyan az ellenfelekkel a tatamin, a ringben. Hamar rájöttem, dehogy A nehézatlétika gladiátorai melegszívű emberek. Aki mást mond, téved – az a hollywoodi bárgyú, leszámolós filmekből indul ki. A zord külső náluk csak felszín, munkaruha. És ami a legfontosabb, itt azokkal sem szalad el a ló, akik babérokat szereznek.

Csjef Sanyi 1973-ban felnőtt Európa-bajnok lett. Esélyese volt az aranyéremnek. Hozta, amit vártak tőle, a kirobbanó tehetségtől.

A meglepetés inkább az volt, hogy nem sokkal később máról holnapra eltűnt. Nemcsak az élvonalból, a bokszból is. Hírek is alig jöttek róla. Amit meg hallottunk, az sem volt rózsás: magánéleti zűrök, válás, egyesületi problémák, fegyelmi, egyre sűrűbb italozás

Többször kerestem, de sosem találtam.

Valamikor a nyolcvanas évek közepén-végén futottunk össze, talán Rákoskeresztúron, már nem emlékszem. Egyik ismerősöm lakását festette, a létra tetejéről kurjantott rám.

– Festékesen már meg sem ismered az öreg bunyóst? – mászott le a lajtorjáról. Borostás, festékes arcán a régi, zsiványos Csjef-mosoly ült. És már cipelt is magával a sarki sörözőbe, hogy elmesélje, vissza akar térni a ringbe.

– Nem vagyok még olyan öreg, bírom szuflával, a ritmusom is megvan. Most nekiállok gyúrni, erőt töltök az izmaimba – feltűrte az inge ujját. – Van itt még kajak, ide nézz!

Találkozásunkról másnap terjedelmes cikket írtam. Hittem is neki, nem is.

Húsz évvel később Mátyásföldön, egy utcai nyomós kútnál futottunk össze legközelebb. Futottunk össze? Fölismert, amikor kiléptem a kis élelmiszerboltból. Én aligha jöttem volna rá, hogy ő, a legendás bokszbajnok az a nehezen mozgó, tréningruhás idős férfi, aki műanyag kannákat töltöget a kékre mázolt közkútnál.

Vannak fura találkozások, amelyek erős nyomokat hagynak az emberben. Ez olyan volt.

Akkor tudtam meg, hogy jó ideje a környéken lakik. Lakik? Egy ütött-kopott lakókocsiban húzta meg magát élettársával és egy láncon tartott, hatalmas kutyával a legtávolibb utca mögött, közvetlenül a szántóföldek szélén. Segélyen élt. Ha nagy ritkán munkát szerzett, innen járt be a városba festeni, trógerolni.

Míg ballagtunk a kannákkal a lakókocsi felé, arról az útról mesélt, amelyet az Eb-dobogótól a nyomós közkútig bejárt. Volt minden ebben a történetben: kisiklott házasság, ritkán látott gyermek, megígért, de soha meg nem kapott egyesületi lakás, fegyelmi ügyek, ital, megszakadt barátságok, elszaladt évek

Talán tíz éve ennek is. Cikk nem született a találkozásból. Mit is írhattam volna? Hogy nemcsak adta, kapta is a pofonokat? Hogy hiányzott az állóképessége?

A néhány napos újsághírt már nem én írtam róla. Foszlányokban olvastam: „A Pilis és Monor közötti vágányon az egykori bokszbajnok tragikus körülmények között ”