Hanyas vagy? Ötvenes? Mármint ötvenben születtél? Akkor te még biztosan emlékszel, hogyan szóltak azok az Illés-gitárok. Ugye emlékszel? Mi száz közül is megismertük, melyik a Szörényiéké. Más gitárokon nem jött át úgy az akkord üzenete, ahogyan az övéikén Hiszed-e, barátom, én még ma is beleborzongok, ha újra hallom, még a szőrszálak is fölállnak a karomon. Elég volt, ha Levente csak megpendítette a húrt, nekem máris kalimpálni kezdett a szívem. Neked is? Hát hogyne „Emlékszel arra még, mondd, jó barátom?” – volt is egy ilyen daluk. Megvan? Persze hogy ismered, hisz ötvenes vagy.
Ha nem tartalak föl, kicsit mesélek. Gimnazista voltam azokban az években. Sosem felejtem, három részre szakadt minden osztály, Illés-, Metró- és Omega-frakcióra. Az Illés volt a legerősebb mindenütt, Szörényi Levente állt a tabella élén. Apró, szemüveges srác hatalmas dobgitárral, még nagyobb szívvel. Felnőttek szemében amolyan tüntetésnek számított szeretni őket, ha másért nem, mert örökké hadban álltak a könnyűzene hivatalosságaival. A Hatalommal. Emlékszel te is? A Bródy-szövegekben mindig lapult valami apró kis tüske: „Ne gondold! Láss, ne csak nézz! El ne hidd !” Szerettük ezeket hallgatni, mert nem volt bennük azokból a lejárt panelekből, hogy jöjj, úgy várlak, elhagytál meg effélék Új idők új dalai voltak ezek. Még arra is tisztán emlékszem, hogy a Rohan az időt az illetékesek eltanácsolták a táncdalfesztivál selejtezőjéről, mondván, a produkció nem ütötte meg a kívánt mércét. A „mércét”, aha Milyen mércét? A rádióban a polkorrekt Tánczenei koktélt meg a langyos Ötórai teát nyomták, Korda Györgyék, Toldy Máriáék dalai leptek el mindent (nem ők tehettek róla), beatszámokat ritkán játszottak. Naná hogy mi a Szabad Európára tapadtunk! (Amennyire tudom, Szörényiék is.) Emlékszel még Cseke László Tinédzserpartijára meg a Délutáni randevúra? Innen, az agyonzavart rádióból értesültünk először a legfrissebb Beatles-számokról. (Megjegyzem, emiatt erősen figyeltünk az angolórákon – kíváncsiak voltunk, miről is énekel a négy liverpooli srác.)
Minden Illés-számot ismertünk. Ismertünk? Ízekre szedtünk. Sőt, saját zenekarokat alapítottunk. Olyan kis sutákat persze. A fiúk gitározni tanultak, dobolni jártak, a lányok vokált énekeltek, néha szöveget írtak (bár leginkább Leventéék fényképeit gyűjtögették). Ja, meg erősítőket, hangszórókat barkácsoltunk az otthonról megfújt öreg világvevő rádiókból. Arra is emlékszem, volt, hogy órákat vitatkoztunk egy-egy akkordon, most akkor A-dúrral kell-e kezdeni az Utcánt vagy A-dúr-szeptimmel, merthogy abban van még valami csiklandós izé
Tényleg ötvenes vagy, cimbora? Hiszen akkor a hétvégéket te is az E-klubban vagy a Várban töltötted, esetleg az Ifiparkban. Még az is lehet, hogy valamikor elmentünk egymás mellett. Csodálatos, lázadó évek voltak ezek, igaz-e? Sokat még nemigen értettünk a világból, csak azt, lázadni kell, mert fiatalok vagyunk. Hosszú hajjal, farmerral, Illésékkel. Akkor, a hatvanas évek közepén-végén, „amikor én még kissrác voltam” – meg te is –, nekünk már ez is forradalmat jelentett.
Mit tudnak erről az érzésről a mai gyerekek a lézeres, villódzós, mindenféle effektekkel fölturbósított lármájukkal? A mi időnk zenéjének üzenete volt, barátom, az nyomot hagyott, léket ütött a tespedt világon. Jól mondom, ugye? Neked elárulom, mert ötvenes vagy, bennem még mindig megremeg valami, ha meghallom: „Találtam én egy szép virágot”. Tényleg szép volt az a virág. Átjött az akkordokon. Színe, illata volt, aki megszagolta, beleborzongott. Mi voltunk, vagyunk az Illés-generáció, barátom. Nagy idők tanúi. Nekem bizony a srácaim is odavannak azokért a dalokért, azt hiszem, az unokáim is így lesznek vele. Ha meghallod, ugye te is nyomban félretolsz mindent, dúdolni kezdesz, s még a lábad is megmozdul? Ugye, te is így vagy vele, barátom?
Már csak arról kéne bizonyság, hogy amiről itt merengünk, nem a „bezzeg az én időmben” elmélet. Nem vagyunk kicsit szentimentálisak? Vagy csak „ötvenesek”?
