Szívem csücske a ló. Fiatalságomat a hátán töltöttem, évekig odahaza is tartottam néhányat, cikkeimben ma is sűrűn szerepelnek. Róluk írok, bár most nem szívesen.
Évek óta gazdátlanul bolyong tízvalahány ló Somogy megyében, valahol Kisbajom környékén. Afféle kisebb ménes. Hol itt, hol ott bukkannak föl, átvágnak erdőn, mezőn, szántóföldön, forgalmas közúton. Már hajnalban, de még sötétedés után is kitartóan kószálnak. Néha messzi kilométerekre elbitangol a csapat. Ott alszanak, ahol éri őket az éjszaka, akár a csövesek. Ha úgy hozza a kedvük, kerteket, gabonatáblákat dúlnak föl. Nemrég a bulvársajtó is írt róluk, egyszer a tévétől is kijöttek, kérdezősködtek mindenfélét, ám a lovakat nem lelték.
A napokban – nem először – Jákón hagytak helyben néhány portát. Az alpolgármester elkeseredetten magyarázta, egyszerűen nem tudnak mit tenni. „Megjártunk már minden hivatalt, hatóságot, voltunk megyénél, járásnál, az atyaúristennél, ahol csak lehetett, de nem változott semmi – tárta szét elkeseredetten a kezét. – Talán ha történne egy közúti baleset vagy más tragédia, odafigyelnének ezekre a lovakra Húsz éve megy itt ez a cirkusz, az emberek már belefásultak a kilátástalan panaszkodásba.”
Az erdőt sem kíméli a zugménes. A vadőr már ki sem teszi a nagyvadak takarmányát, mert azt is ők eszik föl. Szegény, ő is szaladgál a hatóságokhoz, de nem megy semmire.
Vadlovak Somogyországban a XXI. században? Ész megáll.
Azt már a kisbajomi polgármestertől tudtam meg, hogy ki a tulajdonosuk az állatoknak. Tulajdonos? Rossz szó. Nem törődik ő semmivel sem, nemhogy a lovakkal. Középkorú cigány emberé a lezüllött ménes. Magának való, visszavonult figurának mondják, fehérre meszelt, romos házánál háromszor is kopogtattam, kurjongattam, egyszer sem találtam otthon. Vagy csak nem akart kaput nyitni, ki tudja. Igaz, mondták is, ha megtalálom, sem megyek vele sokra, nem fog nyilatkozni kukkot sem. Majd bolond lenne, van épp elég baja. Ki van ő rafinálva
Sok éve valami halálesetből jött biztosítós pénzből vette a lovakat. Pár kilométerre a falutól, egy erdőszéli, karámmal körbekerített, jókora legelőn tartotta az állatokat, nem tudni, milyen célból. Akkor még a mostaninál nagyobb volt a csapat, azóta eladott belőlük néhányat, egyet-kettőt állítólag saját kezűleg levágott. De az már régen volt. Néhány éve egyáltalán nem törődik a lovakkal, őt magát sem nagyon látják a falubeliek. Az elárvult, éhes állatok időközben összetörték a karám kerítését, szétszaggatták a villanypásztort, elszéledtek. Illetve azóta csapatba verődve riogatják a vidéket. A kancák a szabad ég alatt ellenek, a kimúlt öregek ugyanitt végzik Visszavadultak a természetbe.
