Szívem csücske a ló. Fiatalságomat a hátán töltöttem, évekig odahaza is tartottam néhányat, cikkeimben ma is sűrűn szerepelnek. Róluk írok, bár most nem szívesen.
Évek óta gazdátlanul bolyong tízvalahány ló Somogy megyében, valahol Kisbajom környékén. Afféle kisebb ménes. Hol itt, hol ott bukkannak föl, átvágnak erdőn, mezőn, szántóföldön, forgalmas közúton. Már hajnalban, de még sötétedés után is kitartóan kószálnak. Néha messzi kilométerekre elbitangol a csapat. Ott alszanak, ahol éri őket az éjszaka, akár a csövesek. Ha úgy hozza a kedvük, kerteket, gabonatáblákat dúlnak föl. Nemrég a bulvársajtó is írt róluk, egyszer a tévétől is kijöttek, kérdezősködtek mindenfélét, ám a lovakat nem lelték.
A napokban – nem először – Jákón hagytak helyben néhány portát. Az alpolgármester elkeseredetten magyarázta, egyszerűen nem tudnak mit tenni. „Megjártunk már minden hivatalt, hatóságot, voltunk megyénél, járásnál, az atyaúristennél, ahol csak lehetett, de nem változott semmi – tárta szét elkeseredetten a kezét. – Talán ha történne egy közúti baleset vagy más tragédia, odafigyelnének ezekre a lovakra Húsz éve megy itt ez a cirkusz, az emberek már belefásultak a kilátástalan panaszkodásba.”
Az erdőt sem kíméli a zugménes. A vadőr már ki sem teszi a nagyvadak takarmányát, mert azt is ők eszik föl. Szegény, ő is szaladgál a hatóságokhoz, de nem megy semmire.
Vadlovak Somogyországban a XXI. században? Ész megáll.
Azt már a kisbajomi polgármestertől tudtam meg, hogy ki a tulajdonosuk az állatoknak. Tulajdonos? Rossz szó. Nem törődik ő semmivel sem, nemhogy a lovakkal. Középkorú cigány emberé a lezüllött ménes. Magának való, visszavonult figurának mondják, fehérre meszelt, romos házánál háromszor is kopogtattam, kurjongattam, egyszer sem találtam otthon. Vagy csak nem akart kaput nyitni, ki tudja. Igaz, mondták is, ha megtalálom, sem megyek vele sokra, nem fog nyilatkozni kukkot sem. Majd bolond lenne, van épp elég baja. Ki van ő rafinálva
Sok éve valami halálesetből jött biztosítós pénzből vette a lovakat. Pár kilométerre a falutól, egy erdőszéli, karámmal körbekerített, jókora legelőn tartotta az állatokat, nem tudni, milyen célból. Akkor még a mostaninál nagyobb volt a csapat, azóta eladott belőlük néhányat, egyet-kettőt állítólag saját kezűleg levágott. De az már régen volt. Néhány éve egyáltalán nem törődik a lovakkal, őt magát sem nagyon látják a falubeliek. Az elárvult, éhes állatok időközben összetörték a karám kerítését, szétszaggatták a villanypásztort, elszéledtek. Illetve azóta csapatba verődve riogatják a vidéket. A kancák a szabad ég alatt ellenek, a kimúlt öregek ugyanitt végzik Visszavadultak a természetbe.
Mi mást is tehettek volna a boldogtalanok, ha nem kellettek a gazdának?
Jó múltkor, lesz, ami lesz, a ménes nyomába eredtem. Nem volt egyszerű. Teljes órát tekeregtem a tengelytörő, sáros utakon, de még csak nyomokat sem találtam. Egy darabig még elkecmereg, eldagonyázik az ember a rengetegben, ha van benne elegendő kalandvágy, meg bírja az autója. Csak hát onnan hová? A csökölyi kocsmában mindenesetre váltig állította két cigány ember (igaz, alaposan be voltak rúgva), hogy errefelé találom a lovakat, csak keressem őket türelmesen. Kerestem hát rendületlenül
Már esteledett, amikor váratlanul, mint valami izgalmas mesében, kolompszó hallatszott a közeli erdő felől. Jöttek a lovak! Mit jöttek – mint a westernfilmek fölvezető képeiben, vad vágtában robogtak, méghozzá egyenesen felém Kolomppal a nyakában gyönyörű csődör galoppozott az élen, mögötte a többiek lobogó sörénnyel. Közöttük, a lábak rengetegében, három ijedt csikó, egyikük cérnahangon nyerített. Amint meglátták az autót, már torpant is meg a csődör, fölkapta a fejét, mögötte feltorlódott a teljes csapat. Mit mondjak, pazar volt a látvány. Százméternyire megálltak, centit sem jöttek közelebb. Fotóznom nemigen sikerült, a látványba belezavartak a magasra nőtt bokrok, indák. Ámultan álltunk egymással szemben. Dermedten figyeltünk. Ők engem, én őket.
Itt van a suta vége a cikknek. Mert milyen vége is lehet egy ilyen suta, képtelen történetnek? Lóvá vagyunk téve. A környékbeliek biztosan.
