Tűnjön bármilyen álságosnak a rendszer, magában rejti azt a reményt, hogy a most apró alkatrészeket milliószám összeillesztő munkások gyerekei más munkát fognak végezni. Talán épp a jövő iPhone-jait tervezik.
Erre a lehetőségre néhány ázsiai ország szolgálhat példával: az Egyesült Államokban csak copy catnek, utánzónak csúfolt japánok vagy a hasonlóképpen lenézett dél-koreaiak. Ők is összeszerelő műhelyként funkcionáltak évtizedekig, amíg kormányuk fejlesztéseket ösztönző gazdaságpolitikájának (és hangsúlyozottan nem a piacaik ész nélküli megnyitásának) köszönhetően el nem lesték a siker receptjét.
Magyarország számára is ez az út vezet a felemelkedéshez.
Csakhogy ez az ösvény nem a vállalkozók életének megkeserítésén, a civil kezdeményezések letörésén, a semmiből előtűnő cimborák zsebének kitömésén, az oktatás elsorvasztásán és főleg nem a tehetséges emberek cégeinek szánt uniós pénzek lenyúlásán keresztül vezet. Ezért merem teljes magabiztossággal leírni, hogy Magyarország rossz irányba tart.
Nincs okunk feltételezni, hogy a magyar gazdaság teljesítményét meghatározó gépjárműiparban a profit eloszlása jelentősen különbözik a telefonokétól. Az Audik és a Mercedesek továbbra is elsősorban Németországot gazdagítják. Nekünk egyelőre a remény marad. És a kérdés: hol kapnak majd teret a mi gyermekeink, akik a jövő járműveit megtervezhetnék? Vagy a magyar iPhone-t? Ha minden marad a régiben, ők is csak ott bontakozhatnak ki, ahol hajdan a Nobel-díjasaink. Máshol. Más államokat gazdagítva.
Nincs két esély.
