Irreális ábrándkép, meglehet, értelmetlen; „szellemi erőközpontok” mégis születhetnének. Akár Miskolcon és Szegeden. Dunántúli ember vagyok, a gyökereim oda kötnek, az ideák kergetésének is inkább ez a terepe nálam. Sopronra gondolok előbb középkori városmagjával, a közeli Balfra, Nagycenkre, Fertődre, a burgenlandi Rusztra. Aztán a Rómához hasonlóan hét dombra épült Veszprémre mint egy háromszög zárószögére, ahonnan az egyenesek Füred és Balatonalmádi felé futnak. Sűrített tér: az ókor, a szinte mindenütt tapintható Árpád-kor érintkezik a barokkal, Széchenyi és Wesselényi világával s a hatalmas, októberben még tejpárás, november végén kristályosan kék tóval. És persze Pécs! A fekvése, a Tettye, páratlan hazai értékei az ókeresztény sírkamráktól a középkori, többször átépített bazilikán át a Csontváry-oeuvre-t bemutató tárlatig. S nem messze ott van a csodálatos Orfű, a villányi borvidék, a kövesdi pincesor.
Képzelgéseimnek rendre egy kellemetlen dolog vet véget: ha valamelyik vágyott, csupán az emlékeimben élő „kultúrközpontba” utazom. Februárban a nyomasztóan kihalt Sopronban, májusban a zajos Veszprémben, most pedig Pécsett jártam. Hogy mit láttam még az imént felsoroltakon túl az öt templom városában? Kibelezett házakat, lebontott épületek helyén parkolót az óvárosban, új, oda nem illő, hivalkodó villákat a Tettyén. Nem csak a saját szememnek hittem: hanyatlásról panaszkodik jóformán mindenki, akivel beszéltem. A repülőtér csöndes, az ipari park üres, munka nincs, az emberek Szekszárdra és egy közeli faluba, Szederkénybe járnak dolgozni.
Tekintetem összeakad a fáradt, semmibe néző polgármesterével. Mit is mondhatnék mindezek után? Sikeres érettségit kívánok, jobb momentán nekem sem jut az eszembe…
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!