Nyomorultak a kirakatban

Olyan sikeres olimpiai küldöttségünk még sosem volt, mint a helsinki csapat 1952-ben. Komoly összegben fogadnék, nem is lesz.

2016. 08. 10. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olyan sikeres olimpiai küldöttségünk még sosem volt, mint a helsinki csapat 1952-ben. Komoly összegben fogadnék, nem is lesz. Tizenhat aranyérem, az országok versenyében pedig a harmadik helyezés. Nemzeti hősök születtek Helsinkiben, magyar csodáról beszélt a világ, bajnokainkat vállára emelte az ország.

A sors fintora: legbüszkébb talán a „vezér”, Rákosi Mátyás volt.

Belegondolva – bármennyire furcsa –, az apró gonosz embernek tényleg komoly része volt abban, hogy a magyar sport ekkora magasságokba jutott. Nagyjából akkora része, mint amekkora abban, hogy az ország ugyanekkorra, 1952-re a szakadék szélére került.

Szárnyalt a magyar sport, vergődött Magyarország.

Bizony, így volt. Rákosiék azokban az években – szovjet parancsra – elképesztő hadiiparosítási programot erőltettek az országra. Készültek az elkerülhetetlennek mondott újabb világháborúra. Az ipart már korábban „mozgósítási mértékűre” tervezték, civil termelésre alig futotta. A hadiipart máról holnapra megötszörözték, a kapcsolódó technikai termelést a tizenhatszorosára (!) növelték. Nem véletlen, hogy a civil gazdaság 1952-re összeomlásközeli állapotba került. A nagy elánnal elkezdett nehézipari beruházásoknál hatalmas lemaradások mutatkoztak, a mezőgazdasági termelés visszaesett, az ipari vállalatoknál elképesztő – akkori pénzben egymilliárd forintos – veszteség képződött. Az adatokat persze nem publikálták, a lakosság erről semmit nem tudhatott. (Hacsak nem hallgatta a Szabad Európa Rádiót.) A „munkásosztály és a vele szövetséges parasztság” kizárólag a sikerpropagandát kapta. 1952 környékén nincs olyan nap, amikor az újságok vagy a rádió (televízió még nincs) ne tudósítana valami minden korábbit túlszárnyaló sztahanovista munkasikerről, „munkacsatahősökről”. Csak úgy röpködnek a 300-400 százalékos teljesítmények… A Szabad Nép a gaz imperialisták ármánykodása mellett egyebet sem közöl, csak diadaljelentéseket.

Mindeközben nagy ünnepre készül az ország: Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára. Pénz nem számít, első a szeretett vezér! A szervilis ceremóniamestereknek csupán arra kell ügyelniük, az elképesztő csinnadratta nagyobb ne legyen, mint a „népek atyjáé”, Sztáliné volt három évvel korábban. Talán még igaz is lehetett a korabeli börtönvicc: „– Te miért ülsz? – kérdi az egyik könyvboltos a kollégáját. – Mert elfelejtettem kidekorálni a kirakatot Rákosi elvtárs születésnapján. És te? – Én kidekoráltam ugyan, Lenin és Sztálin közé tettem Rákosi képét. Csak én meg elfelejtettem kivenni a kirakatból Victor Hugo regényét, A nyomorultakat.”

Rákosi nem volt buta ember. (Ellenkezőleg, ravaszságánál csak az aljassága volt nagyobb.) Hamar fölismerte az élsportban rejlő mozgósítóerőt, a propagandalehetőséget és persze – legfőképp – a szelepet, amellyel valamelyest kiereszthető a társadalmi feszültség gőze. Szovjet mintára hamar bevezette a központosított, a katonai készenlét fejlesztésére is kiválóan alkalmas „Munkára, harcra kész” mozgalmat, az „MHK-t”. (Tegyük hozzá, amúgy sem volt elpuhulva a Horthy-korszak leventemozgalmán edződött ország.) A gátlástalan vezér hatalmas, minden képzeletet felülmúló pénzekkel támogatta az élsportot – nagy ívben fütyülve a nemzetgazdaság kétségbeejtő állapotára. A versenysportot minisztériumokhoz, erőszakszervezetekhez, iparágazatokhoz, nagyüzemekhez csatolta – a Dózsa például a belügyi tárcához, a Kispest a honvédséghez, a Bástya az ÁVH-hoz került, a vidéki sportköröket a bányászvállalatok, kohászatok, nagyobb állami gazdaságok kezébe adta… Megnézhette magát az az ágazat, amelyik nem ajnározta kellőképpen a sportot. Öregeink a megmondhatói, micsoda pazar életük volt a kor élsportolóinak: társadalmi megkülönböztetés, átlagot messze meghaladó fizetés, kiemelt ellátás járt a sztároknak. No és a legvonzóbb, a külföldre (nyugatra is) utazás lehetősége, az ezzel járó üzleteléssel… Jöttek is az elképesztő eredmények: győzelmek, Európa- és világcsúcsok.

És jött a helsinki tizenhat arany – Rákosiék olvasatában: az „imperialisták felett aratott totális győzelem”.

Boldogok voltunk és nyomorultak, mint Victor Hugo kirakatban felejtett könyvének hősei.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.