Mindenesetre G. Fodor Gábor nyilatkozata kicsiben jól mutatja, miért is szólhatott olyan nagyot az eredeti őszödi beszéd. Úgy tűnik, mi, magyarok olyannyira álságosnak gondoljuk a politikát – méghozzá nem minden ok nélkül –, hogy egy kis őszinteség súlyos zavart tud okozni a rendszerben. A szívünk mélyéig meg vagyunk győződve róla, hogy a politikusaink hazudnak nekünk, ám ha egyikük ezt ki is mondja magáról, azt nem toleráljuk. Ahogy egy politikai tanácsadónak sem illik arról beszélnie, hogy egy párt aktuális jelszavai elsősorban a hatalom megszerzését és megtartását szolgálják – még akkor sem, ha teljesen nyilvánvaló, hogy az adott párt rég maga mögött hagyta korábbi jelszavainak szellemiségét. Költő, hazudj, de ne valld be semmi szín alatt – ez a helyes ars poetica mifelénk. Ami nem menti Gyurcsányt, de annál inkább vádol bennünket, akik megtanultunk együtt élni ezzel.
Kevésbé lírai hasonlattal élve olyan ez, mint a párizsi. Mindenki tudja róla, miből készül, mégis mi vagyunk a legjobban felháborodva, ha valaki az orrunk alá dörgöli ezt az asztalnál. Hát még ha feltárja előttünk a húsüzem ajtaját! Aztán persze ugyanúgy esszük tovább a párizsit.
