Bent az Egmont-nyitány szólt

Hatévesen éltem meg ötvenhatot. Kis túlzással mondom, mindenre emlékszem, ami akkor körülöttem történt.

2016. 10. 23. 7:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nekünk úgy mondták, nincs ott semmi látnivaló, patkányok meg egerek szaladgálnak arra, talán a denevér is odafészkelt. Érdekelt is ez minket! A nagyobb gyerekek már az első napon rozsdás rohamsisakot találtak az egyik eldugott sarokban, később egy tölténytárra emlékeztető valamit. Mi kellett még a boldogsághoz?

Tanítás még sokáig nem volt azon a késő őszön. Hogyan is lett volna? Az iskola, ahol szeptemberben kisdiák lettem, november elején találatot kapott, a legfelső emelet szinte eltűnt, gerendák lógtak lefelé ijesztőn még hosszú hetek múlva is.

Akkortájt a puskaropogást már túlharsogta a nehézfegyverek tompa dörgése. Idebent az Egmont-nyitány szólt, odakint az ágyú. Berendezkedtünk az állandó otthonlétre. A nehezen fogható Szabad Európa Rádió üzenőműsorát ellepte a szétszakítottak jajkiáltása: ki kit keres, hol várja, kiért aggódik hetek óta. A végtelenített slágerzene ma is itt van a fülemben: „Oly távol, messze van hazám, csak még egyszer láthatnám...”

Arra tisztán emlékszem (egyszer már elmeséltem, de hadd mondjam újra, annyira szorít!), egyik este a szomszéd Kiss Tibiék átjöttek, ahogy máskor is – de ez most valami különleges vizit volt, éreztem. A hosszú, fojtott beszélgetés végén az előszoba ajtajánál a két apuka, a Tibié és az enyém hosszan, nagyon hosszan kezet szorított. És én éreztem, és azt hiszem, a Tibi is érezte, most valami történni fog. „Hát akkor tényleg nem jönnek, Károly? – kérdezte Tibi apukája az enyémet, de akkor már abbahagyta a suttogást, hangja megcsuklott. – Hajnalban jön a teherautó, van még néhány hely.” „Maradunk, Imre – válaszolta apám –, biztosan maradunk. Az öregeink is itt vannak, a gyerekek kicsik. Hová is mennénk innen…”

Még a hosszú csöndre is emlékszem. Talán a rádió fájdalmas refrénjére is – de lehet, hogy ezt már csak odaképzelem. „Ott, ahol él anyám, ott van az én hazám, ott lennék boldog csupán…”

A két anyuka sírt, mi ijedten egymást néztük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.