Nem tudom, kinek jó az, ha retteg egy fél ország. Ilyenkor lenne szükség arra a bizonyos józan paraszti észre, amelyre annyiszor hivatkozunk. Vagy egy jó pszichológusra egy hatalmas kanapéval, ahova lehuppanhat mindenki, hogy kibeszélje félelmeit. Valahogy soha nem tudjuk helyükön kezelni a dolgokat, és ez most a migrációs krízis kapcsán is fehéren feketén kiderült. Vagy abban hiszünk, hogy mindenkit a keblünkre kell ölelni, hiszen aki migráns, az rossz ember nem lehet; vagy potenciális terroristát látunk minden menedékkérőben. A végletek országa lettünk, fekete-fehér magyarok, akik nem látják, mert nem akarják látni az árnyalatokat. És ekként is viselkedünk: csak az jut el a tudatunkig, ami megerősíti félelmeinket. Ezeket osztjuk tovább a közösségi oldalakon, tárgyaljuk a metrón és a piacon, egyre jobban belelovalva magunkat és társainkat a fóbiáinkba. A politikusok közben a markukba röhögnek, hiszen ott a legkönnyebb manipulálni, ahol már nincs helye a rációnak.
Tudom, a Biblia is arról ír, hogy a langyosakat kiköpi Isten. „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból” – így szól az ige. Mégis úgy gondolom, a permanens harckészültség nem tesz jót nekünk – vagy idegroncsok leszünk, vagy belepusztulunk az állandó készenlétbe.
