Az Országgyűlés három hónappal ezelőtt a kezdeményezésemre született – 11/2016. (VI. 17.) – határozatában kimondta: „A kormány ne támogassa olyan szabadkereskedelmi megállapodás létrejöttét, amely veszélyezteti a környezet- és egészségvédelem, az élelmiszer-biztonság, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciák jelenlegi szintjét, továbbá antidemokratikus vitarendezési eljárást tartalmaz.” Az EU–Kanada közti szabadkereskedelmi egyezmény, a CETA pontosan ilyen megállapodás. A CETA aláírását praktikusan megtiltó júniusi parlamenti döntés után száztíz, míg az érvénytelen népszavazás után két nappal a Fidesz parlamenti frakciója felhatalmazta a miniszterelnököt arra, hogy aláírásával megkezdődjön a CETA ratifikációs folyamata. Kósa frakcióvezető és Orbán miniszterelnök ezt egy olyan sajtótájékoztatón jelentette be, amelynek másik témája a kvótareferendum volt, és az újságírók fejenként csak egy kérdést tehettek fel. Így „természetesen” senki nem firtatta sem a sajátos kósai szillogizmust (ti. a frakcióvezető szerint a CETA aláírása egyenesen következik a júniusi parlamenti döntésből), sem pedig az esetleges miniszterelnöki szignó és az alaptörvény viszonyát. A CETA ugyanis nem pusztán az alaptörvény „genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságot” előíró XX. cikkével áll szöges ellentétben, de a természeti erőforrások megőrzéséről szóló P) cikk és az egészséges környezethez való jogot deklaráló XXI. cikk megtartását is kétségessé teszi. S persze a kutya nem szembesítette a nemzeti cinizmus rendszerének apostolait azzal sem, hogy a CETA előtti behódolás szépen lenullázza a Habony-művekben az utóbbi hónapokban szuverenitásról legyártott valamennyi klisé hitelességét. Merthogy miért egyaránt veszedelmes a CETA a jövő generációk érdekeire és a közösségek, így a nemzetek önrendelkezésére?
A CETA egy igazi unortodox szabadkereskedelmi megállapodás: célja elsősorban nem a vámok, hanem az úgynevezett nem vámjellegű kereskedelmi korlátok lebontása. Amikor a szabadkereskedelem sámánjai nem vámjellegű kereskedelmi korlátokról beszélnek, azokra a környezetvédelmi, egészségügyi, fogyasztóvédelmi vagy éppen élelmiszer-biztonsági szabályokra gondolnak, amelyek pontosan az emberek és a természet érdekében szabnak gátat a profithajszának. Az unortodox paktumoknak az is velejárójuk, hogy amennyiben a részes országok demokratikus törvényhozása mondjuk olyan népegészségügyi szabályokat fogad el, amelyek sértik egy másik részes országban bejegyzett cég érdekeit, a sérelmet szenvedett multi még az elmaradt hasznát is magánbíróságokon hajthatja be a népképviseletet túlságosan komolyan gondoló országon. Az amerikai Tufts Egyetemen készült egy tanulmány a CETA várható gazdasági hatásairól: ebben az jött ki, hogy az egyezmény hatására kétszázezer munkahely szűnne meg az EU-ban, 316–1331 euróval lennének kisebbek a munkabérek, és 0,49 százalékkal csökkenne a GDP az unióban. A CETA ratifikációját azzal szokták bagatellizálni, hogy ez csak Kanadáról szól, így a súlya eltörpül a készülő USA–EU közti szabadkereskedelmi paktum, a TTIP mellett, amely amúgy is megfeneklett. Csakhogy a legnagyobb amerikai vállalatok, így az élelmiszer-terrorista világcégek leányvállalatokkal rendelkeznek Kanadában, s ezen a szálon a CETA számukra pontosan elegendő alapot nyújt a fellépésre. A TTIP pedig csupán ideiglenesen, az amerikai belpolitika miatt került le a napirendről: ha teszem azt egy év múlva konszolidálódik Hillary Clinton kormánya, aligha térhetnek ki a felmelegített TTIP elől azok az uniós tagállamok, amelyek most benyelik mondjuk a GMO-szabályozási együttműködést vagy a magánbírósági rendszert a CETA-nál. A CETA 30.7. cikkelyének 3. (a) pontja már a tagállami ratifikációt megelőzően előírja az egyezmény ideiglenes hatályba léptetését. A 30.8. cikkely 4. pontja pedig az a rész, amelyből az derült ki, hogy a kanadai cégek három éven belül akkor is perelhetnek, ha egy tagállam vétója miatt mégsem lépne hatályba a CETA. Ha tehát ideiglenesen hatályba lépne az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA), a kanadai cégek – így akár a Monsanto ottani leányvállalata – akkor is beperelhetnének egyes EU-tagállamokat, ha azok esetleg mégsem ratifikálnák a megállapodást. Ha valami, akkor ez egészen durván sérti a tagállamok szuverenitását.
Miért állíthatjuk, hogy a CETA aláírása s így akár csak ideiglenes hatálybalépése egyet jelent Magyarország GMO-mentességének feladásával? A technokrata nyelven írott szövegekben természetesen hiába keresünk egyértelmű eligazításokat. Jól tesszük azonban, ha figyelünk három „technikai rendelkezésnek” álcázott sunyi csapdára. Az európai s így a magyar környezetvédelmi jog az elővigyázatosság elvén alapul: ami kockázatosnak tűnik, azt mindaddig nem engedélyezzük tovább, amíg nem cáfoljuk a veszélyeket. Az észak-amerikai szabályozás ezzel szemben a káros anyagok tilalma helyett csak a kockázatok kezelését írja elő: az engedélyezési eljárások során csupán a kemény tudományos tényeket kell figyelembe venni. A „tudományos” tények ráadásul gyakran azoktól a géntechnológiai cégektől származnak, amelyek maguk is érdekeltek az eljárásokban. A CETA ezerhatszáz oldalas szövege egyszer sem utal az elővigyázatosság elvére, azonban a 25.2. pontjában közös célkitűzésként szerepel: „b) tudományos alapú hatékony jóváhagyási eljárás előmozdítása a biotechnológiai termékek tekintetében”. Az egyezmény 12.3. cikkének 7. pontja általánosságban írja elő: „Az egyes felek biztosítják, hogy az általuk elfogadott vagy fenntartott engedélyezési eljárások és képesítési eljárások a lehető legegyszerűbbek legyenek, és nem bonyolítják vagy késleltetik indokolatlanul a szolgáltatásnyújtást vagy bármely más gazdasági tevékenység folytatását.” Magyarul a profit mindig előbbre való, mint az ember és a természet. Ha ehhez a CETA biotechnológiai együttműködésre megfogalmazott közös célkitűzését is elolvassuk (25.2. cikkely: „szabályozási együttműködés kialakítása a biotechnológiai termékekkel kapcsolatos szabályozási gyakorlatok káros kereskedelmi hatásainak mérséklése érdekében”), egyértelművé válik, hogy az egyezmény a jelenlegi európai GMO-szabályok lazítását célozza. Harmadrészt pedig a 25.2. cikkely világossá teszi, hogy az európai–kanadai biotechnológiai együttműködés a géntechnológiával módosított szervezetek alacsony szintű jelenlétén alapul, szemben a Magyarországon érvényben lévő zéró toleranciával. A lazuló európai GMO-szabályozás szükségszerűen a határon átterjedő szennyezések növekedéséhez vezet, amivel Magyarország egyre nehezebben fog tudni tagállami eszközökkel megküzdeni. A CETA ráadásul korlátozhatja Magyarországot, hogy a GMO-mentes mezőgazdaság megőrzése érdekében további korlátozásokat vezessen be.
A CETA „befektetői bírósági rendszer” (ICS) néven magánbíróságokra, offshore bíróságokra bízza az állam és a befektető közötti jogviták rendezését. A rendszer a befektetők „jogos elvárásait” szolgálja, és a nemzetközi magánjogi gyakorlattal ellentétben olyan beruházásoknak is védelmet nyújt, amelyek nem segítik elő az adott ország fejlődését. Szabadon választott kormányoknak kell bizonyítaniuk magáncégekkel szemben egy magánbíróság előtt, hogy az állampolgári felhatalmazással meghozott egészség- vagy környezetvédelmi intézkedéseik „szükségesek”, „diszkriminációmentesek”, és „legitim” célokat szolgáltak. Elrettentésként érdemes végigvenni, milyen esetekben követelték a profitjukat az óriásvállalatok egyes országoktól hasonló magánbíróságok előtt. Az Eli Lilly azért indított pert pont Kanada ellen, mert az állam annak érdekében, hogy olcsóbbá tegyen egyes gyógyszereket, megváltoztatta a gyógyszerszabadalmi követelményeket. Ugyancsak Kanada fizethetett az Exxon Mobilnak, mert az olajkitermeléshez felhasznált termékek helyi termelőktől való vásárlását írta elő. A Philip Morris Uruguaytól és Ausztráliától követelt súlyos dollármilliókat a szigorodó egészségvédelmi szabályok miatt. A Vattenfall nevű, svéd központú multi Németországot találta be egy másfél milliárd eurós kártérítéssel a széntüzelésű erőművekre előírt környezetvédelmi korlátozások miatt. Európai és amerikai óriásvállalatok pedig egyenesen egy minimálbér-emelés miatt vonszolták magánbíróság elé Egyiptomot. S ne legyen kétségünk: ha lesz CETA, a kanadai beruházó újrakezdi jogi csatáját annak érdekében, hogy beinduljon a ciántechnológiás aranybánya-beruházás Verespatakon. A Tisza vízgyűjtő területe, a mi életvilágunk veszélybe kerül, a kanadai cég profitja viszont nő: ezt írja alá, aki szignálja a CETA-t!
A globális kapitalizmus jelenlegi szakaszában már maga a népszuverenitás is egy lebontásra ítélt kereskedelmi korlát. Az egyes jogesetekből és a glóbuszt lassan átszövő szabadkereskedelmi paktumokból is kirajzolódik, hogy a globális nagytőke éppen egy lassított puccsot hajt végre a szuverén államok törvényhozásaival szemben. A folyamat növeli a globális egyensúlytalanságot és kizsákmányolást, miközben az élhetetlenné váló régiókból újabb és újabb milliókat tesz földönfutóvá. Ebben a helyzetben egy felelős kormánynak maszatolás nélkül nemet kell mondania az CETA-ra, nemet kell mondania arra a világra, ahol a profit előzi az embert!
A magyar miniszterelnök egészen a kvótareferendumig lebegtette a saját álláspontját. Majd miután az október 2-án Brüsszelbe küldött üzenet érvénytelenre sikerült, 48 órán belül a CETA mellé állt. A Brüsszel-ellenes kampányhadova, majd pedig a népszavazási eredménytelenség külhonban rontotta Orbán helyzetét, aki most a CETA (s persze a TTIP) felvállalásával igyekszik enyhíteni a nyugatról rá nehezedő nyomást. A népszavazási kampányban a szuverenitás éppolyan politikai termékként szolgált, mint a „polgári Magyarország” másfél évtizeddel ezelőtt. A kampánynak vége, a politikai terméken pedig túladnak. A saját presztízsét félti, s ezért áldozza be a nemzeti érdeket, a jövő generációk érdekeit.
A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
