Trójai faló Kanadából

A szuverenitást hirdető magyar kormányfő az október 2-i érvénytelen népszavazás után a CETA mellé állt.

Miért állíthatjuk, hogy a CETA aláírása s így akár csak ideiglenes hatálybalépése egyet jelent Magyarország GMO-mentességének feladásával? A technokrata nyelven írott szövegekben természetesen hiába keresünk egyértelmű eligazításokat. Jól tesszük azonban, ha figyelünk három „technikai rendelkezésnek” álcázott sunyi csapdára. Az európai s így a magyar környezetvédelmi jog az elővigyázatosság elvén alapul: ami kockázatosnak tűnik, azt mindaddig nem engedélyezzük tovább, amíg nem cáfoljuk a veszélyeket. Az észak-amerikai szabályozás ezzel szemben a káros anyagok tilalma helyett csak a kockázatok kezelését írja elő: az engedélyezési eljárások során csupán a kemény tudományos tényeket kell figyelembe venni. A „tudományos” tények ráadásul gyakran azoktól a géntechnológiai cégektől származnak, amelyek maguk is érdekeltek az eljárásokban. A CETA ezerhatszáz oldalas szövege egyszer sem utal az elővigyázatosság elvére, azonban a 25.2. pontjában közös célkitűzésként szerepel: „b) tudományos alapú hatékony jóváhagyási eljárás előmozdítása a biotechnológiai termékek tekintetében”. Az egyezmény 12.3. cikkének 7. pontja általánosságban írja elő: „Az egyes felek biztosítják, hogy az általuk elfogadott vagy fenntartott engedélyezési eljárások és képesítési eljárások a lehető legegyszerűbbek legyenek, és nem bonyolítják vagy késleltetik indokolatlanul a szolgáltatásnyújtást vagy bármely más gazdasági tevékenység folytatását.” Magyarul a profit mindig előbbre való, mint az ember és a természet. Ha ehhez a CETA biotechnológiai együttműködésre megfogalmazott közös célkitűzését is elolvassuk (25.2. cikkely: „szabályozási együttműködés kialakítása a biotechnológiai termékekkel kapcsolatos szabályozási gyakorlatok káros kereskedelmi hatásainak mérséklése érdekében”), egyértelművé válik, hogy az egyezmény a jelenlegi európai GMO-szabályok lazítását célozza. Harmadrészt pedig a 25.2. cikkely világossá teszi, hogy az európai–kanadai biotechnológiai együttműködés a géntechnológiával módosított szervezetek alacsony szintű jelenlétén alapul, szemben a Magyarországon érvényben lévő zéró toleranciával. A lazuló európai GMO-szabályozás szükségszerűen a határon átterjedő szennyezések növekedéséhez vezet, amivel Magyarország egyre nehezebben fog tudni tagállami eszközökkel megküzdeni. A CETA ráadásul korlátozhatja Magyarországot, hogy a GMO-mentes mezőgazdaság megőrzése érdekében további korlátozásokat vezessen be.

A CETA „befektetői bírósági rendszer” (ICS) néven magánbíróságokra, offshore bíróságokra bízza az állam és a befektető közötti jogviták rendezését. A rendszer a befektetők „jogos elvárásait” szolgálja, és a nemzetközi magánjogi gyakorlattal ellentétben olyan beruházásoknak is védelmet nyújt, amelyek nem segítik elő az adott ország fejlődését. Szabadon választott kormányoknak kell bizonyítaniuk magáncégekkel szemben egy magánbíróság előtt, hogy az állampolgári felhatalmazással meghozott egészség- vagy környezetvédelmi intézkedéseik „szükségesek”, „diszkriminációmentesek”, és „legitim” célokat szolgáltak. Elrettentésként érdemes végigvenni, milyen esetekben követelték a profitjukat az óriásvállalatok egyes országoktól hasonló magánbíróságok előtt. Az Eli Lilly azért indított pert pont Kanada ellen, mert az állam annak érdekében, hogy olcsóbbá tegyen egyes gyógyszereket, megváltoztatta a gyógyszerszabadalmi követelményeket. Ugyancsak Kanada fizethetett az Exxon Mobilnak, mert az olajkitermeléshez felhasznált termékek helyi termelőktől való vásárlását írta elő. A Philip Morris Uruguaytól és Ausztráliától követelt súlyos dollármilliókat a szigorodó egészségvédelmi szabályok miatt. A Vattenfall nevű, svéd központú multi Németországot találta be egy másfél milliárd eurós kártérítéssel a széntüzelésű erőművekre előírt környezetvédelmi korlátozások miatt. Európai és amerikai óriásvállalatok pedig egyenesen egy mi­ni­mál­bér-emelés miatt vonszolták magánbíróság elé Egyip­tomot. S ne legyen kétségünk: ha lesz CETA, a kanadai beruházó újrakezdi jogi csatáját annak érdekében, hogy beinduljon a ­ciántechnológiás arany­bánya-beruházás Verespatakon. A Tisza vízgyűjtő területe, a mi életvilágunk veszélybe kerül, a kanadai cég profitja viszont nő: ezt írja alá, aki szignálja a CETA-t!

A globális kapitalizmus jelenlegi szakaszában már maga a népszuverenitás is egy lebontásra ítélt kereskedelmi korlát. Az egyes jogesetekből és a glóbuszt lassan átszövő szabadkereskedelmi paktumokból is kirajzolódik, hogy a globális nagytőke éppen egy lassított puccsot hajt végre a szuverén államok törvényhozásaival szemben. A folyamat növeli a globális egyensúlytalanságot és kizsákmányolást, miközben az élhetetlenné váló régiókból újabb és újabb milliókat tesz földönfutóvá. Ebben a helyzetben egy felelős kormánynak maszatolás nélkül nemet kell mondania az CETA-ra, nemet kell mondania arra a világra, ahol a profit előzi az embert!

A magyar miniszterelnök egészen a kvótareferendumig lebegtette a saját álláspontját. Majd miután az október 2-án Brüsszelbe küldött üzenet érvénytelenre sikerült, 48 órán belül a CETA mellé állt. A Brüsszel-ellenes kampányhadova, majd pedig a népszavazási eredménytelenség külhonban rontotta Orbán helyzetét, aki most a CETA (s persze a TTIP) felvállalásával igyekszik enyhíteni a nyugatról rá nehezedő nyomást. A népszavazási kampányban a szuverenitás éppolyan politikai termékként szolgált, mint a „polgári Magyarország” másfél évtizeddel ezelőtt. A kampánynak vége, a politikai terméken pedig túladnak. A saját presztízsét félti, s ezért áldozza be a nemzeti érdeket, a jövő generációk érdekeit.

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő