Szabad utat adott a Fidesz az Európai Unió és Kanada közötti szabad kereskedelmi megállapodásnak (CETA), sőt tegnap a kormánypárti frakció azt is eldöntötte: felhatalmazza a miniszterelnököt, hogy az aláírásával elkezdődhessen a CETA ratifikációs folyamata. A Fidesz tehát csupán a szavak szintjén fordult szembe az egyezménnyel, amelyet elsősorban a génmódosított termékek terjesztése és az államok beperelését lehetővé tevő vitarendezési módszere miatt támadnak a kritikusai. A frakció azzal indokolja a döntését, hogy egyelőre nem lépnek hatályba olyan átmeneti intézkedések, amelyekről Magyarországnak önállóan kellene rendelkeznie. Ez arra utalhat, hogy a frakció úgy gondolja, az egyezménynek csak bizonyos részei lépnek majd ideiglenesen életbe, ezért nem akarják útját állni annak, hogy október 27-én az EU–Kanada-csúcson a felek aláírják az egyezményt.
Információink szerint kemény ellentétek alakultak ki a Fideszben a CETA megítélésében, és végül az az álláspont győzött, hogy a miniszterelnöknek alá kellene írnia az egyezményt, ne mi legyünk az egyedüli ország, amelyik útját állja. Azt egyébként nem lehet tudni, hogy október 27. után tényleg hatályba lép-e ideiglenesen az egyezmény. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint csak az Európai Parlament rábólintása után, valamikor az év végén léphet életbe, akkor is ideiglenesen.
A szakértők úgy vélik, számos ponton meg lehet támadni a megállapodást. Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója tegnap egy konferencián arról beszélt, az Európai Bíróság elé vinné a CETA-t, mert nincs összhangban a magyar és az európai uniós joggal a befektető-állam vitarendezési mechanizmusa. Szabó Marcel arra is felhívta a figyelmet, hogy a közhiedelemmel ellentétben a CETA jogi szempontból magasabb szintű szabályozást képvisel, mint hazánk alaptörvénye, ezért is van veszélyben mezőgazdaságunk alkotmányban rögzített GMO-mentessége.