Pár év múlva már a Margarita-szigeten laktunk. Ott vegyes közösségbe jártam, a Guadalupei Szent Szűz-általánosba. Ekkorra már ki nem hagytam volna egyetlen misét sem. Szerettem a hangulatát. Az apácák gitároztak, mi sokat énekeltünk. A prédikáció alatt persze mindenki csendben ült, de nem volt feszengés, közvetlen, bensőséges közeget teremtett a pap. Beszélt hozzánk, beszélgetett velünk. Gyerekek maradhattunk.
Az ünnepek értelme ekkor változott meg bennem. Itthon az alapozza és alapozta meg a karácsonyi hangulatot, ha leesett a hó, vagy elmentünk reggel apukámmal a fáért, míg anyukám főzte az estebédet. Ma is mindenki azt várja, mit kap, de főképp azon stresszel, hogy mit ad.
Az ünnepi előjáték, ha akarja az ember, ha nem, úton-útfélen ráömlik. A plázákban novembertől szólnak az évek alatt rongyosra hallgatott karácsonyi dalok, december elejére mindent elárasztanak a mikulások és a rénszarvasok.
A kilencvenes évek Venezuelájában már álltak plázák, és ott is hamar beköszöntött a karácsonyi giccs. Vitték a rózsaszín karácsonyfát, mint a cukrot. A szigeten azonban, ahol laktunk, csak egy volt, oda is ritkán mentünk. A homokos tengerpart és az állandó harminc fok pedig nem éppen azt jelezte, hogy nemsokára jön a kis Jézus.
Mégis akkor éreztem utoljára valódi karácsonyi hangulatot.
A társasházunkban lakó gyerekekkel elhatároztuk, hogy ezúttal nem szobros betlehemünk lesz, hanem élő. Előadjuk a háromkirályok érkezését. Őszintén szólva a mai napig nehezen tudok visszaemlékezni, hogy pásztor voltam-e vagy király, esetleg bárány. Arra viszont élénken, hogy kölyök létemre kivételesen elfelejtettem, melyik játékért kuncsorogjak. A történet érdekelt, és hogy jó helyen álljak a jászolban. Örültem, hogy olyasmiről mesélünk, amit szépnek és boldognak tartottam. És annak, hogy sokan együtt leszünk. Idegenek is, a latinoknál ez nem szokatlan. Többen is bekukkantottak az utcáról, mi folyik a házban.
Hogy elhittem-e az elmesélt történetet, vagy hittem-e Krisztus létezésében? Azt hiszem, igen. De azon az estén és az arra való készülésben nem is ez volt a legfontosabb.
