Hogy mi köze holmi utcatábláknak az Erdély és Románia unióját kimondó 1918-as gyulafehérvári gyűléshez? Nagyon is sok. Idézzük csak fel, mit jelent ki egyebek között a neves határozat: „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.”
Gyulafehérváron a teljes értékű élethez szükséges alapvető emberi jogokat fogalmaztak meg, Románia mindenkori vezetői gondban is vannak miatta. A magyarság pedig egyre gyakrabban kéri számon az ígéretek megszegését. Ahogy legutóbb például Kelemen Hunor említette: „Ha a modern román állam jogalapját a gyulafehérvári nyilatkozat képezi, akkor az ott elfogadott rezolúció nemcsak egy ígéret, hanem törvény, amit be kell tartani.” Hogy törvényerővel bír-e, azt mások vitatják, ám ha a többszörösen megszegett, közel százéves tételmondatokat illetően az RMDSZ elnöke valakinek tán nem elég autentikus forrás, álljon itt az államnemzethez tartozó Florin Constantiniu történész évtizede elhangzott figyelmeztetése: 1918-ban Románia ígéretet tett az országrész nemzetiségei jogainak tiszteletben tartására, de ezt az ígéretet azóta sem teljesítette.
Ehhez nincs mit hozzátenni. Legfeljebb azon érdemes elgondolkodni, mi vezetheti azokat, akik körmönfontan, a legnagyobb ravaszsággal, olykor nyílt gyűlölködéssel kísérve gátolják, hogy egy kisebbségi sorban lévő, tehát alapállapotából adódóan kiszolgáltatott nemzetiség – a többitől mára nagyjából sikerült megszabadulniuk – korlátozások nélkül megélhesse identitását. A történelemkönyvekből ismert sérelmeikért vennének revansot, állnának bosszút az egykori államnemzet tagjain? Hogy politikusok nagyobb csoportját, esetleg közemberek hadra fogható több tízezres tömegeit efféle, a beteglelkűségtől egészen távol nem álló felfogás motiválna, kizártnak tartom. Vagy attól félnének, hogy a magyar honvédség egy szép napon felkerekedik, és meg sem áll a gyimesi Rákóczi-várig? Épelméjű ember ilyet szintén nem képzelhet.
