Kifogyott a minap az Amazon internetes webáruház George Orwell klasszikusából, az 1984-ből. Az egyik legszélesebb körben ismert disztópia heteken át vezette az eladási listákat, most pedig rohamtempóban készíti az újranyomást a regényt gondozó Penguin. Donald Trump megválasztása óta nem csak Orwellre mutatkozott kiugró kereslet az amerikai olvasók részéről: szépen fogy Aldous Huxley Szép új világa, Ray Bradbury Fahrenheit 451-e és Sinclair Lewis itthon talán kevésbé ismert könyve, az Ez nálunk lehetetlen is.
Utóbbi kötet, bár az Európában hatalomra törő fasizmussal kapcsolatban íródott 1935-ben, meglepő párhuzamokat mutat a mai helyzettel. Egy népet feltüzelő, üzeneteivel a fehér munkás férfiakat célzó demagóg kerül hatalomra Amerikában, aki az ország naggyá tételét ígéri a választóknak. Lewis kötete nyolcadik az Amazon eladási listáján, Huxley-é a top tízben van, Bradburyé pedig éppen az új elnök önéletrajzi könyvével vetekszik a tizenötödik helyért.
Ezek a regények Az éhezők viadalához hasonló tinidisztópiák térhódítása ellenére sem nagyon szerepeltek az első száz legnépszerűbb könyv között, így könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a Donald Trump-jelenség feltűnése, majd magabiztos választási sikere sarkallja most arra az amerikaiakat, hogy kiműveljék magukat a fasizmust, a demagógiát és a diktatúrát illetően; ahogy azt a legnagyobbak évtizedekkel ezelőtt megfestették.
A világ egyébként Trumpon kívül is egyre közelebb kerül az 1984 világához. Budapest belvárosában is minden sarkon figyel minket valamilyen kamera; az otthoni íróasztalokon álló laptopokon alapfelszerelés a kamera, amelyet nem nehéz megfigyelőeszközzé alakítani; a tévében pedig valóságshow-k normalizálják a Nagy Testvért: a legutóbb adásba kerülő ilyen műsor egyenesen a több szinten is szomorú Való világ powered by Big Brother címet viselte.
Egy szinttel feljebb pedig a világ térképe is fokozatosan hasonul Orwell szomorú látomásához. Alakul Óceánia: az Egyesült Királyság, avagy az Egyes Leszállópálya Európából kiválva szoros együttműködésre törekszik az Egyesült Államokkal. Sokan kívánatosnak tartják, hogy az EU hosszú távon inkább Oroszország felé közeledjen, így a regénybeli Eurázsia legalábbis a vágyak szintjén létezik. Ha pedig az USA Trump alatt befelé fordul, Kína könnyen megalakíthatja Kelet-Ázsiát.
Az 1984 iránt mutatkozó kereslet az amerikaiak részéről azonban tényleg elsősorban Trumpról és a tények relativizálhatóságáról, az autokrácia kiépítésének lehetőségéről szól. Hazánkban az elmúlt évtizedben megszokottá vált, hogy a tények nem zavarják az éppen hatalmon lévőket, tavaly óta pedig több fronton is teljes kapacitásra kapcsolt a kormánypárti „alternatív tényeket” közlő médiafelületek kiépítése, párhuzamosan a minden esetben ellenzékinek bélyegzett, kormánytól független médiumok elhallgattatásával és bekebelezésével.
Amerikában azonban ez teljesen friss tapasztalat. A Trump elnököt kritikusan figyelő újságírók, politikusok és gondolkodók jobb- és baloldalról egyaránt megdöbbenve figyelték, ahogy a valóságshow-sztárból és milliárdosból politikussá avanzsáló Trump először végighazudja az elnökjelölti kampányt, aztán az elnöki kampányt is, hogy végül a Fehér Házba költözve se változtasson ezen a meglepően kifizetődő szokásán.
David Frum a The Atlanticben megjelent cikkében emlékeztetett: Trumpnak nem kellenek masírozó, egyenruhás fiatalok. Elég egy passzív kongresszus és egy közönyössé tett publikum ahhoz, hogy szabadon csinálhassa, amihez kedve van. A közéleti viták ellehetetlenítésében Magyarországon már bevált receptet követő Trump-csapat remekül ismerte fel az új idők új módszereit: a közéleti szereplőket barát–ellenség alapon fel kell osztani; jutalmazni kell, aki beáll a sorba; aki pedig nem áll be, azt büntetni vagy legalábbis hanyagolni. El kell hitetni, hogy minden kritika pártérdekből fakad, hogy nincsenek tények, csak vélemények.
Trump elnök egy tweetje kellemetlen perceket tud okozni a mexikói gazdaságnak vagy éppen egy amerikai cégnek is. Trump elnök a pulpitusról kipécézhet vele szemben kritikus újságírókat, és biztathatja a vele szimpatizáló tömegeket és közösségi médiás hadseregét, hogy vegyenek revansot. Mondhatja, hogy milliók szavaztak illegálisan, vagy szóvivője azt, hogy az ő beiktatásán voltak eddig a legtöbben, pedig előbbire nincs bizonyíték, utóbbi kapcsán pedig bárki meggyőződhet néhány kép alapján, hogy nem úgy volt.
Ha Trump elnök netán azt tweetelné egy nap, hogy kettő meg kettő nem néggyel, hanem öttel egyenlő, milliók fogadnák el ezt a tényállást. A Demokrata Párt és a sajtó még észnél lévő fele tiltakozna, szakértők sora magyarázná, hogy ez oltári nagy baromság. Az elnök szóvivője egy tanulmányra hivatkozna, amelyet valami miszticista matematikus írt, az elnök tanácsadója pedig közölné a CNN-en, hogy ez az alternatív matematika, kérdezni meg nem lehet, pont.
Mi már ismerjük az „alternatív tények” világát, Amerika viszont még csak most ismerkedik vele, és egy jelentős részük nem akarja elhinni, hogy ez a módszer bejöhet náluk is. Ezért fordulnak most azokhoz, akik évtizedekkel korábban elképzelték, hogyan lehetne mégis. Talán még nem késő.
