Egy ideje medvékkel kelek: postafiókomban, Facebook-falamon, SMS-eim között is elszaporodtak a nagyvaddal kapcsolatos hírek. Főként Erdélyből, de láttam már egy videót bicikliseket üldöző szlovákiai maciról is. A Székelyföldről sajnos leginkább támadásokról számolnak be. Csíkszeredában május elsején éjszaka, a várostól nem messze támadt medve két fiatal pásztorra, mindketten súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. A testvérpár azért úszta meg élve a találkozást, mert apjuk elkergette az állatot.
Egy Szászrégen melletti faluban, Ratosnyán fényes nappal, kora délután sétált be egy portára az állat, és nekiment az udvaron játszó 12 éves kislánynak. A mellkasán megkarmolt gyermeket kórházba vitték, állapota stabil. Utána az állat is bajba került, mert menekülés közben belegabalyodott a telket határoló szögesdrót kerítésbe. Altatólövedékkel elkábították a vadászok, kiszabadították, és mivel nem sérült meg súlyosan, visszaengedték az erdőbe.
Nemrég Firtosmartonoson erdészt ért támadás, hátulról ugrott rá a medve. A férfi szó szerint megharcolt vele. Az állat többször is visszatért, gyakorlatilag a vadász testének minden pontján vannak sebek, de túlélte.
Hargita megyében tavaly összesen 176 esetben támadtak emberre vadállatok, ebből 124-szer medvék. Idén szerencsére még nem történt halálos baleset, de a farkasok és medvék által elpusztított juhok száma már meghaladja a százat.
Vadász barátom januárban küldött videót: a főút közvetlen közelében, a dudáló autóktól harminc méterre bóklászott egy termetes példány. Hiába kurjongattak, rájuk ügyet sem vetve nézelődött. Megkérdeztem tőle, mi a helyzet a hibernálással, de azt mondta: idén csak azok a medvék vonultak téli álomra, amelyek tavasszal bocsokat készültek világra hozni. Úgy látszik, náluk is változik a világ. A hímek vagy megérezték a globális felmelegedést, vagy ott is megjelent a piaci verseny, és nem engedhetik meg maguknak a hosszú szabadságot.
Egyre inkább úgy tűnik, túlszaporodtak az állatok, megkeserítve rengeteg székelyföldi gazdálkodó életét. Van falu a Homoród mentén, ahol mindennapos lett a látogatásuk. A tavaszi mezőgazdasági munkát végző emberek rendszeresen találkoznak a bocsaikkal sétáló barna medvékkel.
A jelenségnek számtalan oka van. Az erdők kivágása és az erdei gyümölcsök betakarítása miatt egyre szűkül az életterük, és ha az élelmet is elveszik tőlük, kénytelenek közelebb menni az emberhez. Ugyanakkor az is igaz, hogy tavaly ősszel minden idők legnagyobb kilövési keretét hagyta jóvá nagyvadakra a román környezetvédelmi minisztérium, de a civil szervezetek nyomására határozatlan időre felfüggesztette a végrehajtást. Azóta egyetlen engedélyt sem adtak ki, és szakértők azt mondják, egy év szünet a populáció húszszázalékos növekedését eredményezi. A civilek azt hangoztatják, nem a kilövés az egyetlen megoldás, lehetne például etetni az állatokat, és akkor nem mennének az emberek közelébe. A vadásztársaságok ellenben úgy érvelnek: a külföldi medvevadászok több ezer eurós kilövési engedélyéből finanszírozzák a vadetetéseket, de egy éve elestek ezektől a bevételekből, így nincs pénz kukoricára sem.
A két ellenérdekelt fél – milyen ismerős! – a tényekről sem tud megegyezni: a vadásztársaságok becslése szerint tizenkétezer medve van Romániában, a környezetvédő civilek feleennyit saccolnak. Most egy bukaresti kutatóintézet foglalkozik a medveszámolással, de nem sieti el: pontos eredmény három év múlva várható.
A vadászok azt mondják, Hargita megyében legalább négyszer több medve él az optimális létszámhoz képest, és azt a statisztika is bizonyítja, hogy az elmúlt években itt engedélyezték arányaiban a legkevesebb kilövést. A gazdák arra panaszkodnak, hogy a vadkárok megtérítése rendkívül hosszadalmas és bonyolult, ezért sokan bele sem kezdenek. A civilek próbálják védeni Európa egyik utolsó, jelentős számú medvepopulációját, ugyanis a kárpátokbeli barna medvék nyolcvan százaléka itt él. Viccesnek szánt, ugyanakkor húsba vágó javaslat, hogy a Székelyföldet nyilvánítsák szafariparkká. Ha beüt a biznisz, végül mindenki jól jár a turistáktól szedett belépőjegyekkel.
Mielőtt megtalálnák a mindenki számára megfelelő megoldást, marad a nem pusztán filozófiai kérdés: az ember élete ér-e többet vagy a vadállaté? Joga van-e egy gazdának megvédeni a jószágát, vagy tanuljon meg együtt élni a vadkárral? És persze a biztonsági kihívások: kimehetnek-e a székelyföldi emberek gombászni, vadgyümölcsöt gyűjteni a mezőkre-erdőkbe, vagy inkább vásároljanak be a hipermarketben?
