Nem tesz jót az emésztésnek a sok stressz, például ha azon idegeskedünk, vajon mennyi káros anyagot és mindenféle élelmiszeripari hulladékot viszünk be a szervezetünkbe nap mint nap. Ember legyen a talpán, akinek nem megy fel a sava olyan hírek hallatán, hogy bizony a brokkoli tele van méreggel, meg a banán is, pedig eddig azért is ettük, mert azt hittük, egészségesebb, mint a velős pacal. Fűben, fában egészség, menjünk ki a kiskertbe, vessünk biobrokkolit, meg neveljünk banánt, az a biztos; csak hát vagy van kiskert, vagy nincs. Tegyük fel, hogy nincs.
Hogy a mézek körül még mindig nagy a baj, azt sejtettük. Minap robbant a hír, hogy még nagyobb. Az európai szabályozás, bármily elképesztő, nem írja elő a külföldi vagy részben külföldi eredetű mézeket illetően, hogy pontosan feltüntessék rajtuk az eredet helyét, bőven elég annyit írni a csomagolásukra, hogy a termék unión belüli és unión kívüli mézek keveréke. Nesze semmi, fogd meg jól! Vagy annál talán mégis kicsit több, hiszen az ilyen áruk nagy valószínűséggel részben vagy egészben Kínából származnak. Márpedig egy nagy brémai kutatóintézet a minap azt közölte, vizsgálhattak akármennyi kínai „mézet”, egy sem akadt köztük, amelyik nem volt hamisítvány. A legjellemzőbb adalék a rizsszirup, hiába, Kínában több a rizs, mint az akác vagy a hárs.
Az ázsiai eredetű hal húsa a rossz tartási körülmények miatt tele van hormonokkal, az édesvízi meg higannyal; na jó, ezek a hírek azért biztosan túlzóak, vagy a zsírlobbi szüleményei, legalábbis nyugtassuk magunkat ezzel. Több hal, mint kolbász.
Na de mégis, akkor mit együnk, ha biztosan jót akarunk magunknak és a velünk egy háztartásban táplálkozóknak?
Eddig abban a hitben éltünk, hogy a piacról származó termékek jobbak és egészségesebbek, mint a jórészt nagyüzemi forrásból származó, az áruházláncokban megvehető élelmiszerek. Persze hallunk néha rémhíreket, milyen horrortanyákon csapnak le az élelmiszer-hatóság emberei, de azokat igyekszünk szélsőséges, nem jellemző eseteknek felfogni. Erre tessék, hallgattam a kocsiban a rádiót, az élelmiszer-biztonságról beszéltek, s az egyik neves szakértő, Tóth Gábor azt mondta, inkább vásároljunk jól ismert nagy üzletben, mint a piacon, mert az a megbízhatóbb. Éppen a Margit hídra készültem felkanyarodni Budáról, majdnem átment rajtam a 17-es villamos. Szóval most már nem zöld a hús a hipermarketben, meg nem egérpiszkosak a raktárak? Ez jó hír! Ezzel együtt csak kitartanék néhány jól bejáratott piaci mézesem, sonkásom, savanyúságosom mellett, ha tehetem.
A biztonság és a jó ízek receptje összességében aligha más, mint a tudatosság, a rutin – hozzá kell tennünk, ezzel együtt –, a sok idő és a viszonylag vastag pénztárca. Saját tapasztalat, hogy a fővárosi piacok kitelepült, nagy standos kofáinak többségénél bizony egyforma a paprika, a paradicsom. Egyformán mutatós, egyformán íztelen, ezért valóban kár kézbe venni a cekkert. Vidéken más világ nyílik meg előttünk, mondjuk a bajai vagy nyáron a nagymarosi piac kínálatában válogatva valódi ízekre, valódi tartalomra lelhetünk. Nyilván jól járhatunk a nagyvárosokba települő kistermelőkkel is, de vadászni kell rájuk, az tény. A kolbászok, sonkák, sajtok, vagyis a feldolgozott termékek tekintetében budapestiként is jobbak az esélyeink, remek kis üzletek nyíltak szerte a fővárosban is. Csak meg kell találni őket, és számolni a magasabb árakkal. Amelyek sajnos valójában reális árak, még ha ez fáj is, de annyiért legalább jó eséllyel valóban igényes termelőtől származó, tiszta és valódi alapanyagokból készült terméket (például sonkát, ez tipikus) kaphatunk, szemben a boltokban harmadannyiért árultakkal.
Azt viszont nem tudom, bízzunk-e még a bolti vagy piaci brokkoliban. Vajon késő már ültetni a teraszra?
