Mucsa és a bűnös város

Nemcsak makacsul tovább él, hanem az utóbbi időben mintha erősödött is volna a magyar politika nagyváros–vidék ellentéte.

Lehetetlen azonosulnom az ilyen felfogással. Nem csak azért, mert ha a város-vidék ellentétre gondolok a francia forradalom korában, akkor konzervatívként és az emberi jogok védelmét nem handabandázásnak minősítőként felháborodom a párizsi központú jakobinus diktatúra parasztságot sújtó eszement vérengzésein. Hanem a Magyar Nemzet hagyományai okán is: lapunk legendás munkatársa volt a falukutató mozgalom egyik legnagyobb alakja, Szabó Zoltán, A tardi helyzet vagy a Cifra nyomorúság írója, akinek európaiságát, a nyugati, demokratikus értékek melletti elkötelezettségét bármely „haladó”, urbánus értelmiségi megsüvegelhetné. Az ő életműve arra is figyelmeztet – hasonlóan Bibó Istvánéhoz –, hogy mennyire a zsákutcás magyar történelmi fejlődés zárványa a mi túlhajszolt, elengedni nem bírt népi-urbánus vitánk. A rendszerváltáskor az MDF és az SZDSZ emlékezetes, antiszemita felhangú, illetve Mucsát emlegető durva kampányvitáiban éledt újjá ez a törzsi háború, amelyből az akkori Fidesz igyekezett kivonni magát.

Tény és való, a mai kormányellenes, Európa-párti jelszavakat skandáló tiltakozások résztvevői zömükben egyetemista, jól képzett, nagyvárosi fiatalok, akikre idegenszívűként tekint a kormánytábor kemény magja. Látható, hogy miközben a Fidesz támogatókat veszít a városokban és a diplomások között, vidéken, a falvakban akár még erősíteni is képes a pozícióit. És ennek csak részben oka, hogy a vidéki Magyarország kiszolgáltatottabb a gátlástalanul terjeszkedő, a konkurenciát felzabáló kormányzati propagandagépezetnek. Nehéz lenne amellett érvelni az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján, hogy a magukat baloldalinak nevezők és/vagy neoliberálisok miért is érdemelnék ki a kistelepüléseken élők bizalmát. Ezen a terepen a Jobbiknak előnyösebbek a pozíciói, náluk a városi láb jóval gyengébb, míg az LMP és a többi kis párt rokonszenve a vidék iránt egyelőre nem nyer viszonzást.

Ha van vesztese az elmúlt évtizedek kormányzásának, az a magyar vidék nagyobbik része. A mostanában kedvezően alakuló növekedési, fogyasztási, kereseti adatokat közelebbről megvizsgálva rendre arra a megállapításra juthatunk, hogy a fejlődés drámaian egyenlőtlenül oszlik el. Budapest, néhány nagyváros, a Nyugat-Dunántúl húzza a statisztikát, miközben az ország számos vidéke reménytelenül leszakad. Szigetszerű kezdeményezések jó példákat mutatnak, de a falvak elnéptelenedése, kiüresedése sok helyen már visszafordíthatatlannak látszik. És mindannyian ismerünk olyan sorsokat, történeteket, amelyek azt mutatják: legfeljebb papíron tett rendet az ország egy jelentős részén a mostani kormányzat. Budapest minden nyavalyája ellenére ma közelebb van Bécshez, mint egy magyar és egy osztrák falu egymáshoz.

Az ideologikus, a múlt vitáit idéző megközelítés ezen nem is fog változtatni. Aki pedig le akarja győzni a Fideszt, annak utat kell találnia a magyar vidék szívéhez.