A világ liberális demokráciái követték az egyéni szabadság ilyen irányú intézményes kiterjesztését. Éppen ezt tekintik legfőbb eredményüknek, ugyanakkor ezt éri a legerősebb kritika ellenfeleik részéről. De mi köze a szabadságjogok kibővítésének a demokráciát érő kihívásokhoz? Az egyéni szabadság maximalizálása szembement a közösségért való cselekvés eszméjével, azaz lényegében 1968 eszméjével. Ehhez kapcsolódik a másik olyan elmélet, amely egészen más ideológiai oldalról, mégis ugyanúgy a szabadsághoz való viszonyulásban látja napjaink konfliktusainak eredetét. A neves bolgár politikatudós, Ivan Krasztev már 2007-ben is a hatvanas évek végi mozgalmak kritikájaként látta napjaink populista mozgalmainak kiemelkedését. Míg azonban az akkori mozgalmak az egész világra kiterjedő szolidaritást tűzték zászlajukra, a maiak a nemzetek kivételességét hirdetik. Krasztev a brüsszeli elitellenes kritikákban mégsem a kelet-európai demokratizáció kudarcát látta, hanem az 1968-ból kinőtt politikusgeneráció és intézmények kritikáját. Napjaink populista mozgalmai a kivételezett kisebbségekkel és a liberális demokráciákat liberálissá tevő korrupt politikai elittel szállnak szembe. Sem azt nem akarják, hogy a „liberálisok” határozzák meg, mi a család definíciója, sem azt, hogy nemzetközi szervezetek és demokratikus felhatalmazás nélküli pénzintézetek szabják meg gazdasági, politikai intézkedéseiket. Miközben a liberálisok attól tartanak, hogy a nemzeti szuverenitás kiterjesztésére tett kísérletek következtében Európa kormányozhatatlanná válik, a konzervatívok úgy gondolják, hogy a globális elit egyre inkább elszámoltathatatlan. Mindkét álláspontban van ráció.
Az amerikai globális hegemónia és a globalizáció hatása nagyon is érezhető volt Európában, az Egyesült Államok által kitűzött három célból azonban egy sem teljesült úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. A globalizáció és a piacok liberalizációja ugyan gazdagságot teremtett, de messze nem olyan széles körben, ahogyan tervezték. S miközben számtalan társadalmi csoport ma nagyobb elfogadottságot élvez, mint korábban, sokan úgy érzik, az aktuális politikai vezetés megfeledkezett róluk, érdektelenné váltak a liberális demokrácia számára.
A politikai elitet és a történelem végét követő elképzeléseket emiatt ma balról és jobbról egyaránt támadják. Az Occupy Wall Street vagy az Indignados mozgalom, az európai populista pártok burjánzása, Bernie Sanders és Donald Trump megjelenése az Egyesült Államokban mind-mind a három elképzelés egyikének kritikájára vezethető vissza. Napjaink (geo)politikai konfliktusainak alapja, hogy mind az egyének, mind a nemzetek szintjén növekszik az egyenlőtlenség, és egyre többen érzik úgy, hogy a szabadság maximalizálása már rég nem elégséges politikai célkitűzés. A liberális elit legfőbb feladata ma, hogy a történelem végének veszteseivel is foglalkozzon. A populistáknak már vannak válaszaik. És a liberális demokráciáknak?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!