Rövidesen Románia útjain száguldozik a világ egyik legdrágább sportkocsija, adta hírül a bulvársajtó Bukarestben. Az Aston Martin Valkyrie típusából ugyan még egyetlenegy sem készült el (és összesen csak százötven fog, mert limitált széria), de egy kolozsvári ingatlanmágnás fia, Bogdan Capusan már rendelt egyet belőle hárommillió euróért, vagyis több mint kilencszázmillió forintért. Mindez azért jutott eszembe, mert a Portfólió az Eurostat adatai alapján megírta: az egyéni fogyasztási mutató alapján utolért minket Románia, így az életszínvonal tekintetében már csak a horvátokat és a bolgárokat előzzük az unióban.
Persze egy gazdag őrült költekezése még nem mérvadó, ha közben milliók élnek rosszul. Megvallom, első hallásra engem is meglepett az Eurostat adata, mert az egy főre jutó román GDP még mindig lényegesen, 13-14 százalékkal elmarad a magyartól. A kulcs az, hogy Románia nincs annyira eladósodva, mint Magyarország (náluk az államadósság az egyéves GDP-nek kevesebb mint fele, míg nálunk majdnem 75 százaléka), és az állam keveset költ a kölcsön törlesztésére, így több marad a lakosságnál.
Ami tény: keleti szomszédunk nagyon sok tekintetben jelentősen el van maradva Magyarországtól. Főleg az infrastruktúrával vannak gondok: alig van például autópálya, így Bukarestből bármely irányba indulunk el, egyetlen államhatár sem érhető el sztrádán. Lemaradtak az államigazgatás digitalizációjában és még számtalan más területen. Ugyanakkor ezen a cikken dolgozva az elmúlt napokban azzal kellett szembesülnöm, hogy a román állam bőkezűbb saját alkalmazottaival, mint a magyar.
A parajdi általános iskolában húsz éve tanítónőként dolgozó unokatestvérem a múlt hónapban 2900 lejes fizetést vitt haza, és ez úgy is 195 ezer forintos havi nettó fizetést jelent, hogy a belpolitikai válság miatt ötéves mélyponton van a lej árfolyama. Ráadásul a pedagógusok éppen sztrájkra készülnek, mert a kormány nem adta meg nekik a választáskor ígért ötvenegy százalékos béremelést! Megnéztem a hazai bértáblát: egy főiskolai végzettségű, egy gyereket nevelő, húszéves munkaviszonnyal rendelkező magyar általános iskolai tanítónő jelenleg csaknem húszezer forinttal kevesebbet, 176 681 forintot visz haza, és nálunk szó sincs ötvenegy százalékos emelésről. Egy pályakezdő programozót Kolozsváron a piaci cégek hatszáz eurós, vagyis nettó százkilencvenezer forintos kezdő fizetéssel próbálnak magukhoz csábítani, ez talán valamivel rosszabb, mint nálunk, és egy marosvásárhelyi hipermarketben árufeltöltőként dolgozó diák nyolcszáz lejt, vagyis 54 ezer forintot tud hazavinni, így az sem tűnik álommelónak.
Van még egy érdekes eleme a romániai jólétnek: a szociálliberális kormány, megvalósítva választási ígéreteit, eltörölt egy sor adót, és mesterségesen lenyomta rengeteg gyógyszer árát (ennek hátulütőiről olvashattak néhány hete a Jótékony embercsempészek című riportunkban), ezzel is hozzájárulva a román életszínvonal növekedéséhez. Ami tény, az elmúlt tíz évben kétszer olyan gyorsan nőtt a román gazdaság, mint a magyar. Igaz, mélyebbről is indult. Hatalmasak a regionális különbségek, Moldvában (és sajnos a magyar többségű területeken, Hargita és Kovászna megyében) jóval nehezebb az élet, mint a főváros környékén vagy akár a határ mentén. Ez nálunk is így van: Borsodban jóval szegényebbek az emberek, mint az osztrák határ mellett vagy Budapesten.
A romániai helyzetet az is árnyalja, hogy a vidék lényegesen jobban kiürült, mint nálunk. Egész falvak mentek el testületileg Nyugat-Európába dolgozni, és ők már nem romániaiként jelennek meg az Eurostat-statisztikában. Otthon maradt rokonaiknak viszont küldenek pénzt, így az a fogyasztásban jól kimutatható. Máramarosi, beszterce-naszódi településeken fura verseny indult el: a távozottak meg akarják mutatni, hogy bejött nekik az élet a messzi távolban, és hatalmas palotákat húznak fel szülőfalujukban. Igaz, csak augusztusban, a nyári szabadság idején használják pár napig, de a házra elköltött sok ezer euró az ottani cégek bevételét növeli, és a román GDP-ben jelenik meg.
Az is tény, hogy néhány romániai nagyváros szédületes fejlődésen ment át az elmúlt években. Egyszerűen jó élni bennük, és ezt mások is észrevették. A numbeo.com nemzetközi oldal a világ egyik legnagyobb életminőség-adatbázisaként azt összegzi, mennyibe kerül egyes városokban a hétköznapi élet, ehhez képest mennyit lehet megkeresni, s arra is figyelnek, milyen az egészségügy, a közbiztonság, mennyire szennyezett a környezet, szóval megpróbálnak komplex képet adni róla, hol jó élni. Listájukon két éve Temesvár a huszadik legjobb hely volt Európában és 44. a világon! A bánáti város azóta rontott, most csak a nyolcvanadik, előtte öt hellyel viszont ott van Kolozsvár, miközben Budapestet a 126. helyen találjuk. Amikor Románia lakosságát kérdezték meg, hol a legjobb élni az országban, Bukarest győzött, de utána négy erdélyi város következik a sorban: Kolozsvár, Temesvár, Brassó és Nagyszeben. Bármelyikbe is látogatunk el, alaposan meglepődünk: vibráló helyek, tele élettel és fiatalsággal.
Egyelőre tehát merész dolog kijelenteni, hogy a románok jobban élnek, mint mi, de azért van pár dolog, amin érdemes lenne elgondolkodnunk.
