Bátor lépésre szánta el magát két magyar püspök. Egy katolikus és egy evangélikus. Mindketten remek emberek, tiszteletre méltó figurái nem csak az egyházi, hanem úgy általában a magyar közéletnek. Gyakran szólalnak fel a szegények, az elesettek védelmében, gondolataikkal és cselekedeteikkel irányt mutatnak a modern keresztény kultúrában. Méghozzá igen jó irányt, hivatkozási pontok ők a történelmi egyházakat okkal, ok nélkül kritizáló, bíráló, illetve gyalázó beszélgetésekben.
Nyilván látják a hazai politikai élet erővonalait, tisztában vannak azzal, hogy mit kockáztatnak mind a hatalommal, mind a pillanatok alatt felsereglő nevenincs tűzokádókkal szemben. Ám ők, immár nem először emelve szót a menekültekért, dacolnak a gyűlölet nagykoalíciójával.
Beer Miklós és Fabiny Tamás kedden, a menekültek világnapján az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának videosorozatában adta közre üzenetét. A pontosan félperces filmecskében ez a szöveg hangzik el részükről, egymásnak adva a szót: „Mindennap emberek ezreit űzik el otthonukból a háborúk. Olyan embereket, mint ön. Olyan embereket, mint én. Az erőszak elől menekülnek, és mindenüket hátrahagyják. Mindenüket, kivéve álmaikat és a reményt, hogy egy békésebb jövőt találnak. Hisszük, hogy minden menekült megérdemli, hogy biztonságban éljen. Mi a menekülteket támogatjuk.”
Kiállásuk fontos ebben a vészterhes időben, amikor a migráció, avagy a menekülthullám még mindig az egyik legfőbb tematizációs ügy a hazai belpolitikában, és amelyben az összes jelentősebb párt – bár mind másért – a lehető legrosszabb megoldások mellett foglalt állást. (A dafke ellenzékiség, a szocialisták felelőtlensége és amatörizmusa már-már ijesztő, de a Jobbik zéró toleranciája is betarthatatlan, emellett legkevésbé sem keresztényi.) A két püspök nem állt be a sorba, nem a világ minden bajának megoldásáról, nem Európa jövőjéről, még csak nem is a magyar belpolitikáról beszélt, hanem az emberről. Gondolataik egyelőre sajnos nem hullanak túlságosan termékeny talajra, ám ettől még igaz, hogy a világ sokkal bonyolultabb és sokszínűbb, mint azt a propaganda nagy sikerrel sulykolja.
Pedig a migrációs politika – hangoztatjuk mi is megannyiszor, de sohasem elégszer – lehet egyszerre szigorú is és a mainál mégis emberségesebb. Hiszen megvédhetők úgy is a határok (szó sincs teljes megnyitásukról!), visszatartható úgy is az áradat, hogy közben nem keltünk utálatot az útra keltekkel szemben. Csak ne lenne ugye ez a mocskos politika: tragikus módon az irracionális gyűlölet átível pártokon és ideológiákon. Aki kicsit is ki mer térni a buta kék plakátok sugalmazta irányból, azt széttépik az ebek.
A minap azért elgondolkodtunk: mi lenne, ha az orbáni gépezet irányt váltana, befogadóbb, kevésbé harcias, európai útra térne? Mondjuk mert rájönne, hogy valójában ez az érdeke; de mindegy is most, hogy miért, csak játsszunk el a gondolattal. Mennyi időre lenne szükség, hogy a véresszájú hőzöngők elkezdjék annak az ellenkezőjét fújni, amit most? Arra jutottunk, legalább három hét azért kellene ehhez. De legföljebb két hónap. A manipulációs gépezet profi, tudná a dolgát. Hogy ez lehetetlen? Gondoljunk csak bele, hogy a legelvakultabb hívek mit gondoltak mondjuk a Gyurcsány-érában az orosz kapcsolatról, és mit most.
Harminc másodperc viszont biztosan kevés egy bonyolult ügy teljes kibontására. A lényeg mégis érthető annak, aki érteni akarja. Ha úgy tesszük fel a kérdést, van-e köze a migrációnak a terrorizmushoz, mondhatjuk, hogy nyilván van. Ám az egyénre kivetítve ennek már nincs értelme. A két püspök megnyilatkozásában nem is volt most szó másról, mint arról a nem túl bonyolult filozófiai kérdésről, hogy képesek vagyunk-e különbséget tenni az egyén és az ellenőrizetlen tömeg között. Tudunk-e a tömeg helyett az egyes emberről véleményt alkotni? Ha igen, és ez a politika részévé válna, az sokat segítene az országnak kilábalni az egyre látványosabb elszigeteltségből.
De Beer és Fabiny püspökök sem lehetnek egyelőre próféták a saját hazájukban.
