Pedig a migrációs politika – hangoztatjuk mi is megannyiszor, de sohasem elégszer – lehet egyszerre szigorú is és a mainál mégis emberségesebb. Hiszen megvédhetők úgy is a határok (szó sincs teljes megnyitásukról!), visszatartható úgy is az áradat, hogy közben nem keltünk utálatot az útra keltekkel szemben. Csak ne lenne ugye ez a mocskos politika: tragikus módon az irracionális gyűlölet átível pártokon és ideológiákon. Aki kicsit is ki mer térni a buta kék plakátok sugalmazta irányból, azt széttépik az ebek.
A minap azért elgondolkodtunk: mi lenne, ha az orbáni gépezet irányt váltana, befogadóbb, kevésbé harcias, európai útra térne? Mondjuk mert rájönne, hogy valójában ez az érdeke; de mindegy is most, hogy miért, csak játsszunk el a gondolattal. Mennyi időre lenne szükség, hogy a véresszájú hőzöngők elkezdjék annak az ellenkezőjét fújni, amit most? Arra jutottunk, legalább három hét azért kellene ehhez. De legföljebb két hónap. A manipulációs gépezet profi, tudná a dolgát. Hogy ez lehetetlen? Gondoljunk csak bele, hogy a legelvakultabb hívek mit gondoltak mondjuk a Gyurcsány-érában az orosz kapcsolatról, és mit most.
Harminc másodperc viszont biztosan kevés egy bonyolult ügy teljes kibontására. A lényeg mégis érthető annak, aki érteni akarja. Ha úgy tesszük fel a kérdést, van-e köze a migrációnak a terrorizmushoz, mondhatjuk, hogy nyilván van. Ám az egyénre kivetítve ennek már nincs értelme. A két püspök megnyilatkozásában nem is volt most szó másról, mint arról a nem túl bonyolult filozófiai kérdésről, hogy képesek vagyunk-e különbséget tenni az egyén és az ellenőrizetlen tömeg között. Tudunk-e a tömeg helyett az egyes emberről véleményt alkotni? Ha igen, és ez a politika részévé válna, az sokat segítene az országnak kilábalni az egyre látványosabb elszigeteltségből.
De Beer és Fabiny püspökök sem lehetnek egyelőre próféták a saját hazájukban.
